Csaba királyfi csillagösvénye

Hász Róbert: A künde

kiolvastam: 2010. január 18.

A romantika korában az emberek egyre a múlt felé kezdtek fordulni, érdeklődni kezdtek gyökereik felől, s az irodalom egyik nagy célkitűzése lett az eredetmítoszok megírása. Magyarországon is számos könyv keletkezett ilyen témában: úgy mint Arany János Csaba-trilógiája, vagy Vörösmarty Mihály Zalán futása. S most nem régen napvilágot látott Hász Róbert A künde című regénye, mely szintén hasonló témát dolgoz fel, mint elődei: mindannyian hallottunk Csaba királyfi legendájáról (az angol Arthur mítoszhoz hasonló), akit a székelyek még ma is várnak, s hiszik, hogy egyszer eljő, s megszabadítja őket a sok szenvedéstől, s ismét naggyá teszi ezt a népet. Nos az ő, homályba vesző lehetséges életét dolgozza fel Hász Róbert ebben a regényében, de szó van még itt a kereszténység -pogányság szembenállásáról, s a kettő közötti választásról. A magyarok e két világ határán vannak, s nem tudnak megegyezni, merre lépjenek: vagy csatlakoznak valamelyik egyházhoz és elvetik múltjukat, vagy fogják magukat és visszamennek a már csak őseik regéiben levő Kelethonba, ahol az igazi otthonuk van.

Kissé fenntartással vettem a kezembe a könyvet, főleg hogy posztmodern regényként hallottam róla korábban. Valahogy ez az irányzat nagyon távol áll tőlem, mivel sokszor az olvashatóság rovására megy. De már az első oldalakon látszott, hogy ez nem az a fajta modern regény, amitől az ember arcán megjelenik a teljes értetlenség, és végül jó messzire hajítja magától a könyvet, hogy csak úgy csattanjon. Hász Róbert regénye mindenféle posztmodernnek kikiáltott híre ellenére nagyon is olvasmányos és lebilincselő. Egy interjúban meg is jegyzi: „Kinek írna másnak az ember, ha nem az olvasóknak? Sohasem csináltam belőle titkot, hogy mindig is az olvasmányosságra törekedtem. Nem szeretnék olyan prózát írni, amilyet jómagam sem olvasnék szívesen. Számomra szövegirodalmat művelni olyan, mint hangszigetelt szobában egyedül muzsikálni. Meg hát szégyellném is írónak nevezni magamat, közben meg nem tudok egy történetet elmondani.” Ez nekem egy eszméletlenül szimpatikus hozzáállás volt, és szerintem sok mai író tanulhatna tőle.

A regény elejéről nekem rögtön Umberto Eco A rózsa neve című regénye ugrott be: itt is szerzetesek álltak a középpontban, és megvolt a mester-tanítvány viszony. De aztán ahogy haladtunk előre a történetben, ez az Eco-s vonulat valahogy eltűnt, és egy olyan regény bontakozott ki a szemem előtt, ami nem hasonlítható egyik általam olvasott korábbi regényhez se. Mindig amikor a kezembe vettem, tudtam, hogy a külvilág most meg fog szűnni számomra egy jó ideig, és nem lesz emberfia aki ebből a csodálatos világból ki tudna rángatni. Olyan gyorsan haladtam az olvasásával, hogy magam is meglepődtem, lévén hogy nem egy száz oldalas regényről van szó. És az a ritkán tapasztalt érzés kerített a hatalmába, hogy szabályosan sajnáltam, hogy vége lesz. Egyszerűen nem akartam elfogadni, s vártam hátha az éjszaka alatt, vagy amíg nincs a kezembe a lapok valahogy elkezdenek osztódni, és megtöltik magukat Hász Róbert csodálatos írásával. De sajnálattal kell közölnöm, hogy nem történt ilyesmi. Szóval, ti se reménykedjetek ebben.

Ahogy olvassuk a krónika és Stephanus elbeszélését, rájövünk, hogy a történelem hányféleképpen mesélhető el, s ebből amit megbízható forrásnak ítélünk manapság, nem biztos hogy valóban az. Hász Róbert szerencsés témaválasztása miatt jó nagy adag írói szabadsággal rendelkezhetett, hiszen ebből a korszakból nem igazán maradtak fent feljegyzések, s a történészek körében is rengeteg a találgatás. Persze, azért Hász nem ír könyvében semmi olyasmit, ami a szakértők számára elfogadhatatlan lenne, hiszen csak a történelem üres foltjait tölti ki a fantáziájával, s ez pedig szerintem sose volt tilos.

Ha van egy icipici történelmi tudásunk, a végével úgy is tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy melyik oldal fog győztesen kikerülni, s kinek a próbálkozásai vesznek majd el. De itt nem is ez a lényeg! Hanem a hogyan? kérdésre a válasz. S ez, szerintem sokkal érdekesebb, izgalmasabb, meglepetésekben gazdag.

Fülszöveg:

Kr. u. a X. század derekán egy Sankt Gallen-i szerzetes, Pannóniai Stephanus veszélyes politikai küldetést kap: a civilizált világ határát átlépve kell elvinnie János pápa üzenetét a barbár magyarok földjére, szövetséget ajánlva a türkök fejedelmének Ottó császár ellen. Pannóniai Stephanus, aki gyermekként került a kolostorba és származását homály fedi, a kolostor apátjától egy madarat ábrázoló melldíszt kap az útra. A szerzetesi csuha alatt lapuló madárdísz azonban nem várt irányt ad a történéseknek: a magyarok a hozzájuk érkező küldöttben Csaba-urat, a honfoglaló törzsek hajdani szakrális fejedelmének, a megölt Kurszán-kündének elveszett fiát vélik felfedezni. Az augsburgi vereséget kiheverni nem tudó, széthulló törzsszövetség néhány tagjában új remény éled a kettős fejedelemség visszaállítására. Hász Róbert regényében fikció párosul lenyűgöző történelmi tudással. Három elbeszélői szinten, három párhuzamos forrásból követhetjük Stephanus történetét, melyek nem csak eltérőek, hanem sokszor szöges ellentétben állnak egymással. Hász leleményesen ötvözi regényíró klasszikusaink legnemesebb hagyományait a modern próza elbeszélői eljárásaival.

Összegzés:

Most jelenleg úgy vagyok vele, hogy örülök, hogy belefogtam a kortárs magyar irodalom projectbe. Úgy néz ki, ez jó kis szilveszteri fogadalom volt :-) Tényleg, kevés regény van, ami ennyire megérint, és ennyire magához vonz! Nem bántam meg, hogy végül a kezembe vettem, sőt egyenesen rajongásig beleszerettem ebbe a könyvbe. Bátran ajánlom mindenkinek, de főleg azoknak, akik szeretik a történelmi regényeket, vagy csak szeretnének egy jó kortárs magyar írótól olvasni!Az értékelésemben 10 pontot ért el!