Drága Nyakigláb Apó!

Jean Webster: Nyakigláb apó

kiolvastam: 2010. január 13.

Nagyon szeretem az ifjúsági regényeket, különösen a régi pöttyös könyveket. Ezekben megvan az a báj, ami meghatározó és kedves olvasmánnyá teheti egy kislány vagy egy kamaszlány számára. Valahogy manapság eltávolodtak ettől a vonaltól, másfajta történetek dívnak: kiveszett belőlük a bájosság. Persze, nem siránkozom ezen, hiszen a világunk is gyökeresen kifordult magából mindössze néhány évtized alatt, s az emberek, köztük a gyerekek és a kamaszok igényei is megváltoztak. Így van ez, s ebbe bizony bele kell törődni!

De azért néha jó elővenni a régi könyveket, s jó érzés a kezünkbe fogni egy olyan művet, ami már lassan száz év leányait szórakoztatta! Bizony, bizony: Jean Webster műve 1912-ben jelent meg, s habár nem ez volt az első műve, de ma már méltán mondhatjuk hogy nevét ezzel a könyvével és ennek második részével (Kedves Ellenségem!) írta be nevét a szórakoztató irodalom történetébe, s számos kislány illetve nő szívébe is.

Ugyanis egy igazi lányregénnyel van dolgunk: nincs benne akció, illetve bármi olyasmi, amit egy fiú vagy férfi elvárna egy regénytől. Ez kizárólag a gyengébbik nem könyve! Egy bájos történet egy árva kislányról, akit egy nap egy titokzatos idegen a pártfogásába vesz, s elvállalja, hogy fizeti a taníttatását az egyetemen, cserébe annyit kér, hogy minden hónapban számoljon be tanulmányi előmeneteléről, de válaszlevelet ne várjon. Judy hirtelen egy olyan környezetbe csöppen, ami merőben eltér az árvaházban megszokott nélkülözéstől: ezentúl nem kell megosztania szobáját tizenakárhány gyerekkel, nem kell használt ruhákat hordania, s figyelmét teljes egészében a tanulásnak szentelheti, hogy aztán egy nap igazi íróvá válhasson.

Az egész könyv, az első fejezet kivételével Judy leveleiből áll, amiket a titokzatos idegen számára küldözget. Webster szerintem nagyon jól oldotta meg ezt, hiszen Judy levelei sokszor tanúskodnak a hangulatáról, Nyakigláb Apóhoz való viszonyulásáról, mert egyre nehezebben viseli el a válasz nélküliséget: hiszen valljuk be igen nehéz úgy levelezni valakivel, hogy sosem kapunk tőle választ, maximum a titkárán keresztül egy rövid utasítást.

Judy, ahogy a levelekből kiderül, egy igazán életteli, kreatív, értelmes, szeretni való lány, aki egyre jobban igyekszik beilleszkedni ebbe a számára merőben új környezetbe, s közben Nyakigláb Apónak tett ígéretét is szeretné beváltani. A kezdeti nehézségek után képes túljutni az akadályokon és a kis árva az egyetem mintadiákjává válik, s egyre jobb úton halad az íróvá váláshoz. Nagyon tetszettek a leveleiben azok a mozzanatok, amelyek a levélírásra mint folyamatra vonatkoztak: például a tintapacákra panaszkodás, a rajzok, a félbemaradt levelek meg hasonlók. Hiszen ezzel Webster tökéletes megteremti az olvasójában azt az illúziót, hogy egy igazán és valóban megírt levelet olvasunk. Szeretem az ilyen gondosan kigondolt fikciókat! És tetszett az is, hogy ahogy haladtunk előre az időben, s Judy egyre felnőttebbé vált, a leveleinek témái is úgy komolyodtak.

S azt hiszem Nyakigláb Apó jól választotta meg a módot, hogy megismerkedjen védenceivel: a levélírásnál szerintem nincs jobb módszer, hogy valaki lelkébe belelássunk. Hiszen találkozások alkalmával az ember felvehet álarcokat: ki direkt, ki nem, s valódi gondolatai legtöbbször rejtve maradnak a beszélgetések alkalmával. De a levélben, ahol ott áll előtted a kitöltésre váró üres papír, s ezt neked kell megtöltened, akkor bizony az ember kénytelen megmutatni valamit magából: mi foglalkoztatja, mit gondol stb. Azt hiszem ezt az állításomat a regény vége igazolja a legjobban.

Fülszöveg:

Judy Abbottnak mindig veszedelmesen élénk volt a képzelőtehetsége, de bármily merész volt is, az árvaházon kívülre, igazi családi otthonba nem tudta elrepíteni. A kifürkészhetetlen sors azonban kegyes, de titokzatos jótevővel áldja meg, aki segíti sorsa alakulását. Az ifjú lány csak Nyakigláb Apónak nevezi a rideg ismeretlent, s neki ír vidám és borongós, hosszú és összefirkantott leveleket az intézeti életről, vívódásairól, szerelméről és a sürgető kíváncsiságról, amely majd kifúrja az oldalát pártfogója kiléte iránt.

Összegzés:

Miután beleolvastam, kiderült számomra, hogy valaha egyszer már a kezembe volt ez a történet. De igazából mit sem számított, hiszen huszonéves fejjel, és mint kiderült másodjára életemben, is legalább ugyanannyira tudtam élvezni az olvasását, mintha fiatalabb lennék és most kerülne hozzám először. Egy valóban bájos kis történet, ami kellemes órákat szerezhet minden kislánynak és nem kislánynak. Bátran ajánlom mindenkinek, mert tényleg nagyszerű regény! És ráadásul most a Könyvmolyképző Kiadó egy igen szép kiadásában kapható a könyvesboltokban! Az értékelésemben 10 pontot ért el