2012. január 23., hétfő

A bíborvörös dolgozószoba

Ezzel a könyvvel kezdődött minden, ami Sherlock. Így azt gondoltam, stílusosan ezzel a kötettel fogom kezdeni a híres detektív történeteinek a megismerését. Mondjuk, én kicsit előrébb voltam, mint Dr. Watson: ezt meg azt azért már tudtam Mr. Holmes -ról, hála a különböző filmes feldolgozásoknak meg a legújabb BBC sorozatnak. És hogy őszinte legyek, pont az utóbbi indította el nálam a Sherlock Holmes -mániát - de erről részleteiben majd egy külön rajongóposztban fogok megemlékezni.

Szóval, Dr. Watson hazatér a második afgán háborúból, amelyben mint katonaorvos tevékenykedett. Az egyik ütközetben egy golyó fúródott a vállcsontjába, és szinte a véletlennek köszönheti megmenekülését. Ezután kénytelen hazatérni Angliába, ahol szűkössé váló anyagi körülményei nem igazán engedik meg a szállodai életmódot, és így olcsóbb szállás után szeretne nézni. Szerencséjére véletlenül összefut réig ismerősével, Stamforddal, és ő ismer valakit, aki lakótársat keres magának. Hát, ez a jövendőbeli lakótárs elég fura egy szerzet, ezt már rögtön az első lapokon bebizonyítja, a későbbiekben pedig csak tovább fokozódik a dolog. Végül, miután megtörtént a boldog összeköltözés, Sherlock a jó lakótársi viszony reményében meghívja Dr. Watson -t, hogy vegyen részt az egyik gyilkossági ügy felgöngyölítésében. A holttestre egy bíborvörös szobában találtak rá: gyilkos fegyver sehol, nincs külső sérülés, és a falra a titokzatos 'rache' szót vésték fel...

"Tudja, én úgy képzelem az emberi agyat, mint egy üres szobát, ahová tetszése szerint hord be bútort az ember. A bolond sok mindenfélét kever össze válogatás nélkül, kihagyva a nélkülözhetetleneket, míg a munkásember csupán a szerszámait hordja be, melyekre feltétlenül szüksége van, és azokat a legnagyobb rendben tartja. "


Igazán örülök, hogy végre megismerhettem Mr. Holmes - t igaz valójában - már ha lehet ezt így mondani egy könyv esetében. Tényleg igazán érdekes és ötletes karakter, és nem utolsósorban humoros is a sok furcsaságával. És mit ne mondjak: lenyűgöző is. De tényleg. A részletekből levont következtetések, fontos megállapítások nagy szerephez jutnak Holmes esetében, és néha tényleg pofon egyszerű rájönni ez vagy amaz mire is utalhat pontosan, hogy pont az egyszerűsége folytán nem jutna eszünkbe. S igazából, Holmes -ot bármennyire is mizantrópos beütésűnek érzem, azért a szereplőkre vonatkozó következtetései mégis csak alapos emberismeretre utalnak. Bár ha jobban belegondolok tényleg össze is függhet ez a két dolog...

Dr. Watson elbeszélőként nagyon jól működik, vele együtt ámulunk Holmes zsenialitásán, és Watson legyezgeti helyettünk is kedvenc nyomozónk egóját. Úgy éreztem, hogy a középpontban egyébként inkább Sherlock áll, mintsem a bűntény: amaz csak egy eszköznek tűnt számomra, hogy Holmes ábrázolása még jobban teljes legyen. Maga a bűntény nem volt valami fenomenális az én meglátásom szerint, nem volt benne semmi extra... Ezt az úgynevezett pluszt tényleg Sherlock személye szolgáltatta, illetve az a módszer, ahogy felgöngyölítette az ügyet. Watson egyébként szinte minden sallangtól mentes mesélése csupán a lényegre szorítkozik. Ami persze, nem jelenti azt, hogy stílustalan. Itt a lényegre szorítkozást a történetépítkezésre értem: nem tesz bele felesleges elemeket, minden okkal kerül bele. Ennek köszönhetően a történet elolvasása nem tesz ki két óránál többet - elalvás előtt ideális kis olvasmány.

Sir Arthur Conan Doyle: A bíborvörös dolgozószoba
Eredeti cím: A Study in Scarlet
Kiadó: Sensus Kiadó
Fordította: Tury Gyula
Oldalszám: 144
Eredeti ár: 1690 Ft

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails