A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt

Oké, őszinte leszek: ilyen ordenáré borítót adni ennek a könyvnek bűn rossz választás volt. Ez az óriási, színes betűtípus, ami agresszíven nyomul bele az ember látómezejébe egyszerűen kikészített, akárhányszor megláttam. A szintén az ízléstelenség fogalmát kimerítő rajzolt dinamitról meg aztán ne is beszéljünk, aminek köszönhetően rögtön Tréfi törpre asszociáltam a Hupikék Törpikékből. Bármennyire is szerettem ezt a mesét gyerekkoromban, azért valljuk be, egy könyv esetében – még ha vicces történet is –, nem a legszerencsésebb asszociációnak nevezhető. Komolyan mondom, nem ezt vártam az Athenaeum Kiadótól. Az egész kötet valami olcsó, bóvli kiadvány benyomását kelti bennem, ami agresszívan rám akarja tukmálni magát. Legszívesebben sikítva menekülnék előle.

Még az a szerencse, hogy a jópofa címválasztás megmaradt – és ezért, ismétlem: csakis ezért figyeltem fel a könyvre. Ha ezen a gusztustalan borítón múlt volna, még csak pillantásra se méltatom – és akkor milyen sokat vesztettem volna! Mert bármennyire is próbál a kiadó az ellenkezőjéről meggyőzni, Jonas Jonasson könyve nagyon intelligens és figyelemre méltó regény.

A regény főhőse Allan Karlsson, aki éppen századik születésnapját ünnepelné az öregek otthonában. Ám valahogy nincs kedve az egész hajcihőhöz, így a nagy készülődés közepette egyszer csak fogja magát, és kimászik az ablakon. Maga se tudja még pontosan merre menjen, mihez kezdjen a hirtelen jött szabadságával, de egy biztos: nem akar visszatérni a harapós természetű Alice nővérhez, és a többi öreghez. És ekkor kezdetét veszi Allan hihetetlen kalandja, melyben nagy szerephez jut egy nagy rakás pénz, ráadásul üldözni kezdi őt a rendőrség és egy Never again nevezetű bűnszövetkezet is, mindeközben összebarátkozik egy tyúktolvajjal és egy utcai büféssel is...

Ezzel a történettel párhuzamosan pedig figyelemmel kísérhetjük Allan izgalmas és érdekes életét, egészen a születésétől kezdve. S ezt olvasva rájövünk, hogy Allan mostani kalandja, ami az öregek otthonából való szökésével vette kezdetét, kevésbé meglepő – mert talán még ez az öregkori története a legszolidabb mind közül.

Abszurdabbnál abszurdabb helyzetek követik egymást, és egyre hihetetlenebb fordulatokat vesznek a különböző történetek: hamar rájövünk, hogy teljesen kiszámíthatatlan mi fog a következő fejezetekben történni. Erre a könyvre teljesen igaz az a borzalmasan kliséssé vált kifejezés, hogy váratlan fordulatokban gazdag. Mert most őszintén: mégis ki gondolná, hogy egy 6 osztályt végzett svéd fiatalember egyszer csak egy orosz kutatóközpontban találja magát, és ő magyarázza el az orosz kutatóknak hogyan kell atombombát készíteni? Az elefántról a hátsó kertben pedig már ne is beszéljünk....

A történetet ezenkívül még átitatja a nyelvezetben megjelenő irónia, akárcsak Henry Fielding A néhai nagy Jonathan Wild... című regényénél: a narráció a maga választékosságával, finomságával, könnyed stílusával éles kontrasztot alkot a néha, szinte véletlenszerűen felbukkanó valódi párbeszédekkel, ahol a durvább, szlenges kifejezések sem ritkák. S így a végeredmény valóban egy vicces, szórakoztató könyv lesz, de korántsem olyan módon, ahogy azt a borítóból sejteni lehet. Nem szól olvasás alatt a képzeletbeli műnevetés, a narrátor nem kacsingat ki, hogy most és itt kell nevetned: aki egy olcsó poénos, „serpenyővel fejbe verés”-típusú vicces történetre vágyik, az csalódni fog.

Jonasson könyve az intelligens, abszurd helyzetekbe átcsapó humort használja, ennek segítségével kalauzol végig minket a huszadik század történelmén, illetve annak fontosabb eseményein. S valóban: ha jobban belegondolunk, nagyon passzol ehhez az időszakhoz ez a fajta humor. Hát nem egy bolond, kiszámíthatatlan, abszurd századot hagytunk magunk mögött?

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt
Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann
Fordította: Kúnos László
Oldalszám: 415
Eredeti ár: 3990 Ft