Kísértetek kora

"Végül is meddig él az ember?
Ezer évet vagy csupán egyet?
Egy hetet él, vagy több évszázadot?
És mennyi időre halunk meg?
Az, hogy örökké, mit jelent?"
/Pablo Neruda/


Allende leghíresebb regénye egy chilei család négy generációjának történetét követi nyomon a XIX. század végétől a XX. század második feléig, miközben Chile történelme is megelevenedik a lapokon. Ám ezen kívül nehéz bármit is mondani a történetről, mert szerintem ez tipikusan olyan kategóriába tartozik, amit képtelenség röviden és címszavakban kifejteni, a hosszabb cselekményleírás pedig véleményem szerint egyáltalán nem adja vissza azt, hogy milyen gondolatok, érzések kavarognak az ember fejében olvasás közben, miközben ennek a könyvnek a világában jár.

S visszagondolva a regényre, talán nem is a történet, hanem maguk a szereplők azok, akik szinte beleégnek az emlékezetünkbe. Hiszen ki tudná elfeledni Esteban Trueba-t, aki a nincstelenségből jött, majd erős akaratával és szorgalmával felvirágoztatta a gazokkal benőtt, kopár Tres Marías birtokot, és pár év elteltével igen vagyonos földbirtokossá vált. Ám mindemellett kíméletlensége és erőszakossága folytán nagyon is gyarló, és félelmetesen emberi szereplő, akit egyszer még csodálunk vagy éppen szánunk, majd pár oldallal később szívből gyűlölünk. De ott van még Clara del Valle, Esteban felesége is, aki kisgyermekkorától kezdve a saját kis belső világában él, szinte teljesen kizárva magából a külvilágot. Bár ez a burok olykor meg-megreped bizonyos személyek vagy tragédiák miatt, ám tartósan mégsem képes részt venni abban az életben, ami körülveszi őt. Clara inkább a szellemekkel társalog, miközben a szemével tárgyakat röptet vagy a jövő titkait fürkészi.

A többi szereplő is egytől egyig izgalmas és erős tónusú karakter – ez még a mellékszereplőkre is igaz –, akik rengeteg kiváló háttértörténetet visznek bele a nagy egészbe. S ezekből az apró mozaikokból, melyek hol kiegészítik, hol ellenpontozzák egymást áll össze a család egységesnek ható, szinte végzetszerűnek tűnő története, melyet egyaránt nevezhetünk erőszakosnak, kegyetlennek, szenvedélyesnek és gyönyörűnek is.

Teljesen ambivalens érzések kerítettek hatalmukba a könyv olvasása közben. Allende regényének világa olyan erős atmoszférával rendelkezik, hogy szinte berántja magához az olvasót, és nem ereszti: oldalról oldalra egyre inkább belemerül ebbe a világba, még az olvasások közötti időkben azon kapja magát, hogy Esteban Trueba birtokán lépdel, vagy Clara szellembarátaival társalog. S talán pont emiatt az erős atmoszféra miatt, ami egyben mágikus és nyomasztó, (és a hangsúly leginkább az utolsó szón van) éreztem azt, hogy egyszerre vonz és taszít ez a könyv. Az utolsó oldal elolvasása után folyton azon gondolkodtam, hogy végülis melyik érzésem az erősebb vele kapcsolatban, és egyre inkább hajlok afelé, hogy nem szerettem olvasni ezt a könyvet.
Ám már lassan egy hete, hogy visszaraktam a polcra, de folyton vissza-visszatérnek rá a gondolataim, egyszerűen nem hagy nyugodni. Eszembe jutnak a regényben előforduló apró, végzetszerű események, a generációkon átívelő örök körforgás, és ez az egész kegyetlen-gyönyörű mágikusan realista világ. És arra jutottam, hogy - figyelem! egy teljesen ambivalens kijelentésem következik - szerintem ez egy iszonyatosan jó könyv. Bár továbbra is tartom, hogy nem szerettem olvasni.

Mert hát vannak ezek a fura könyvek, amiknek a világában nem szeretünk létezni, de mégis mély nyomot hagynak bennünk, olykor mélyebbet, mint egy olyan könyv, aminek a világában élvezettel lubickoltunk.

Isabel Allende: Kísértetház
Eredeti cím: La casa de los espíritus
Fordította: Egry Katalin
Kiadó: Geopen
Oldalszám: 468
Eredeti ár: 3990 Ft (de a régi kiadása még biztos kapható az antikokban)


kép forrása: http://weheartit.com/entry/25679884