Búcsú az Óévtől

Valahogy ez az év gyorsabban telt el mint a legutóbbi, kicsit úgy érzem, hogy végigszáguldottam rajta. Annyi mindent elterveztem, annyi mindent szerettem volna csinálni, mégis a terveim nagy részéből igen keveset tudtam csak megvalósítani. Őszintén remélem, hogy a következő évben megtanulom jobban beosztani az időmet. (kieg.: Legalábbis nem adom fel a reményt, hogy egyszer eljön ez a fajta aranykor az életemben. )

A blog közben elmúlt három éves - pontosabban már 3 és fél éves - , eme jeles eseményre való megemlékezésem megint csak elmaradt, de azért pótolva mulasztásomat most jól megveregetem a vállamat, és majd éjfélkor ennek az örömére is koccintok. 107 750 kattintást produkáltatok eddig jelen állás szerint, amit egészen elképesztő mennyiségnek tartok! bár ahogy most rápillantottam a statisztikára, ebből 97en igazából csak Tahitiról szerettek volna olvasni, hét ember meg a sárgaszemű farkasról, és pechjükre engem dobott ki a google. Mi olyan nagy szám a sárgaszemű farkasban? A tahitiseknek meg üzenem, hogy egyszer engem is igazán magukkal vihetnének... Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki legalább egy percet szánt az agymenéseim elolvasására (akár rendszeresen tette, akár csak bizonyos időközönként vagy csak egyszer, esetleg véletlenül), s minden visszajelzésért külön köszönet és ölelés jár mindenkinek. Ma ilyen ölelgetős napom van ugyanis... Ahogy visszatekintettem most az időben - ez most úgy kell vizualizálni, hogy álmodozva felfelé nézek, és aláfestésként valami megható zene szól - , rá kellett jönnöm, hogy az idei év szánalmasan eseménytelenül telt. Legalább egy autósüldözés vagy egy világmentés becsúszhatott volna, de úgy látszik továbbra is azzal a tudattal kell élnem, hogy még mindig nem vagyok szuperhősnő. Roxfortból még mindig nem kaptam meg a levelemet nem fogom feladni a reményt soha , és egy valódi bűntény felgöngyölítésénél sem csillogtathattam meg felettébb briliáns elmémet, és James McAvoy vagy Benedict Cumberbatch sem vallott nekem szerelmet még mindig, pedig ezt a pillanatot továbbra is türelmetlenül várom... és igen uraim, ez célzás volt!

szinte mindegyik idei olvasmányom után így éreztem magam.

S ha még mindez nem lenne elég - bár tudom, hogy ez már így is elég sokkoló - , még olvasás terén sem jeleskedtem ebben az évben. Mármint mennyiségileg értve, ugyanis a tavalyi százhoz képest most csupán hetven könyv szerepel az idei olvasottaim között. Bár meg kell mondanom, ezt mégsem érzem kudarcnak - legalábbis nem annyira mint az autósüldözés vagy a világmegmentés hiányát - , hiszen ennek a 70 olvasmánynak a nagy része, de tényleg nagy része igazán jó élmény volt. Talán ebben az évben avattam a legtöbb új kedvenc könyvet (10 darabot, tejóég!), és tényleg a szokásosnál is elhanyagolhatóbb volt a borzalmas vagy az "egynek-elmegy" típusú könyvek száma. Lehet, ebben az is szerepet játszott, hogy sokat félbe is hagytam, de ez már igazán részletkérdés. Mindenesetre ezt az évet a Szuper Könyvek Évének nyilvánítom most már hivatalosan is, s remélem, ez a tendencia folytatódni fog 2013-ban is. 

Most eme évértékelő bejegyzésemre való tekintettel végignéztem a bejegyzéseim statisztikáját, és kicsi szívem örömtől repesett mikor megláttam, hogy mely' posztjaim voltak a leglátogatottabbak az ideiek közül: első helyen Sir Arthur Conan Doyle: A bíborvörös dolgozószoba című művével kapcsolatos véleményem szerepel, melyre 591en kattintottak. Őszintén remélem, hogy a látogatók nagy része tényleg erről a könyvről akart olvasni, és nem valami lakberendezési tippet keresett - amennyiben mégis, szeretném kinyilvánítani abbéli véleményemet, hogy szerintem a bíborvörös falak nem feltétlen szerencsések, mert túl sötétté teszik a szobát (persze, ezt csak általánosságban mondom, mert végülis megfelelő bútorokkal meg kialakítással akár ellensúlyozható is a dolog). De inkább valami világos, pasztell színt javaslok.  A második helyen az egyik új kedvenc könyvemről írott posztom szerepel, ez pedig Kazuo Ishiguro: Ne engedj el... . Aki még nem tette, tényleg olvassa el ezt a könyvet, mert nagyon jó! Ez év tavaszán volt szerencsém a másik új kedvenc könyvemhez, a Vándorünnephez, amivel kapcsolatban el kell mondanom, hogy annyira örülök, hogy egyre több blogon futok bele a róla szóló dicsőítő énekekbe - persze, nyilván nem miattam van ez, de akkor is úúúgy örülök, mert tényleg fantasztikus könyv! - , na és ennek kapcsán írtam a Párizsban található Shakeaspeare & Co. könyvesboltról, s ez a bejegyzés szerepel a dobogó harmadik helyén. Erről a helyről igazából csak pár kattintás híján csúszott le a könyvértelmezéssel kapcsolatos posztom, s igen kimagasló látogatottságot kapott még a Kedvenc íróimat bemutató bejegyzésem, valamint a könyvbeli Sherlock alakját taglaló írásom.

Nos, a díjkiosztós báliruhám sajna most éppen mosásban van, szóval most csak levélben értesítem a nyerteseket. Majd aztán személyesen kapnak egy leporolást is.

Lássuk először is az Év Könyve - kategóriát, aminél még a tavalyinál is nehezebb helyzetben vagyok, ugyanis - mint említettem - rengeteg fantasztikus könyvhöz volt szerencsém. Igazából szinte mindegyiknek köszönettel tartozom, de azért mégis megpróbálok valami sorrendet felállítani:

1. Szabó Magda: Abigél - még mindig úgy érzem, hogy nincs rá szó mekkora élményt adott. Ez a regény megnyert magának testestül-lelkestül. Imádtam!

2. Ernest Hemingway: Vándorünnep - lapok közé zárt igazi párizsi életérzés. "Párizst látni és meghalni" -  szól a mondás, ám Párizst a Vándorünnep nélkül szerintem nem is lehet igazán látni. Nagy álmom, hogy egyszer a francia fővárosban olvashassam újra ezt a könyvet - remélem, addigra lesz belőle saját példányom. 

3. Kazuo Ishiguro: Ne engedj el... - imádtam azt a szuggesztív atmoszféráját, ami körbevont olvasás alatt méghozzá annyira, és olyan hamar, hogy már az első oldal olvasása után képtelen voltam letenni. 

Az Év Felfedezettje számomra Virginia Woolf volt, akitől nagyon sokáig tartottam, hogy vajon csekély értelmi képességeim ellenére mennyit tudok a műveiből felfogni - lehet, így is csak töredékét értettem meg mondanivalójának és zsenialitásának, ám hömpölygő gondolatfolyamait olvasva tényleg hallottam a hangját a fejemben - s meg kell mondjam, gyönyörű hangja van. Szeretem őt hallgatni. A polcomon már egyre több könyve várakozik olvasásra, s bevallom, alig várom, hogy nekikezdjek. 

Az Év Sorozata - kategóriában Kerstin Gier-trilógiája kapja meg a leporolt, Prontoval lefújt díszpolcot. Kellemes délutánokat szerzett nekem ez a sorozat, roppant jól szórakoztam Gwendolyn és Gideon szurkapiszkás párbeszédein, s Gwen esetlenségein. S bár ez csöppet sem számít, de a borítói is szemet gyönyörködtetőek - csak mondom. 

A Legötletesebb Történet díját pedig Lakatos István Dobozváros című regénye kapta, amelyik szintén külön díszpolcot érdemel. Hihetetlenül fantáziadús, kalandos, jól megírt regény - ahogy Anne Shirley barátnőm mondaná, igazán tág teret enged a képzeletnek. 

Az idei Citrom-díj pedig, szinte ellenfél híján, Julie Orringer: Láthatatlan híd című regénye kapja, amely fárasztóan és idegesítően túlírtnak bizonyult, a banális párbeszédekről és a Júlia-regénybe illő szerelmi senyvelgésekről ne is beszéljünk. Végezetül csak annyit mondanék még, hogy: blöeh! - s ezt teljes szívemből. 

Nos, aki végigbírta szenvedni ezt a bejegyzést, annak köszönöm az olvasást, plusz mindenkinek köszönöm, aki velem tartott ebben az évben, s szeretettel várlak titeket jövőre is ide, a viktoriánus szalonomba.

Ez évben ismét majdnem dalra fakadtam, már éppen rögzítettem volna is a kamerámmal, hogy aztán felrakjam a youtube-ra, de úgy döntöttem, mégis csak megkíméllek titeket, ha már a Világvége is még várat magára... szóval búcsúzóul inkább ezt a dalt választottam Nektek - sajnos a beágyazást letiltották, így csak linkelem ITT -  és csak úgy mondom, hogy stippistoppi James McAvoy!

Igazán Boldogságos, Szuperkönyves, Könyvesakciós, Dalolászós, Táncolós, Világotlátós, Szeretőemberekkelkörülvevős, Kacagós, Sikerekbengazdagos, Gondoktólmentes - s aki szeretné, annak Világmegmentős - Új Évet Kívánok mindenkinek!