Pages

Scott Westerfeld: Leviatán

2012. december 21., péntek


Még anno Patriciánál figyeltem fel erre a trilógiára, aki csupa szép dolgokat mondott róla, és tudtam, hogyha egyszer egymást keresztezik útjaink bizonyosan jó barátok leszünk. Ahogy terjedni kezdett a hír, hogy az Ad Astra Kiadónak hála megjelenik magyarul is, izgatottan néztem első találkozásunk elébe. S már itt az elején meg kell vallanom - mert magamban tartani képtelen vagyok - , hogy iszonyatosan odáig voltam érte! Végre egy év után ismét találtam egy olyan ifjúsági sorozatot, amiért rajonghatok teljes szívemből és tűkön ülve várhatom a következő részt! És ez tényleg olyan jó érzés... Bár a beszámolóm szempontjából nem annyira, hiszen ezt már megfigyeltem magamon, hogy ami annyira, de annyira tetszik, arról sokkal nehezebben tudok írni bármit is. Legszívesebben csak annyit írnék, hogy "óóó, ez mennyire jó volt!" - de gondolom, ez így édeskevés... Oké, megpróbálom kifejteni, de nem ígérek semmit.
(Az elfogultságomért előre is elnézést.)


Scott Westerfeld regénye egy olyan alternatív világba kalauzolja olvasóit, ahol a gőzgépekkel felszerelkezett, gépiesített országok - vagy ahogy nevezik őket: Barkácsok - és a biotechnológia segítségével génmódosított teremtményeket hadba állító országok - vagyis a Darwinisták - közötti feszültség egyre inkább pattanásig feszül.
A történet 1914-ben veszi kezdetét, méghozzá azon az éjszakán, amikor Ferenc Ferdinándot meggyilkolták. A főherceg  fiát, Sándor herceget  kimenekítik a palotából, hogy egy olyan helyre vigyék, ahol biztonságban lehet ezekben a vészterhes időkben. Ugyanis Ferenc Ferdinánd meggyilkolása mintha egy lavinát indított volna el az európai politikában, és ezzel Sándor herceg élete is veszélybe kerül... Ám a svájci úticéljuk eléréséig számos akadály gördül útjukba, hiszen Sándor üldözői sem tétlenkednek...
Eközben valahol Londonban Deryn Sharp lány létére nem kisebb álmot dédelget magában, minthogy csatlakozzon a brit légierőhöz. Ám a felvételihez nem csupán az elméleti alapokat kell elsajátítania, hanem meg kell tanulnia fiúnak lenni. Ha kiderül a csalás, Deryn az életével fizethet érte.  Ám szerencséjére - egy kissé ijesztő kaland után - végül teljesülhet az álma: a lány a Leviatán fedélzetére kerül, mely a közelgő háború kitörésének hírére Törökországba indul, hogy egy szupertitkos küldetést teljesítsen.

Keith Thompson illusztrációja
Tudjátok, mostanában sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy vajon a női szereplők  miért csupán "trófeák" sokszor, akiket megnyerhetnek az erős, izmos férfiszereplők, miután megmentették őket a hatalmas veszedelemtől. Mert hát így van szerintem a legtöbb young adult regényben. Hiába "kiválasztottak", hiába különlegesek, akkor is csetlő-botló királykisasszonyok, akik folyton belesétálnak a legnagyobb veszélybe, és egyedül képtelenek kimászni onnan. Persze, nem szeretnék általánosítani vagy egy-egy konkrét regényre mutogatni ezzel kapcsolatban (meg persze, tudom hogy vannak kivételek is), mindenesetre nekem az összbenyomásom mostanában ez. S valahol ez szerintem picit szomorú dolog...  így biztosan nem is csodálkoztok, ha azt mondom, mennyire üdvözítően fogadtam Deryn Sharp figuráját: hiszen ő egy nagyon belevaló női szereplő, aki férfiakat megszégyenítő bátorságáról tesz tanúbizonyságot nem is egyszer a regény során. Szerettem benne, hogy nő létére mégsem a "megmentett" szerepét tölti be, hanem inkább ellenkezőleg: nemcsak kiáll saját magáért, hanem másokat is képes kihúzni a bajból - mindenféle nyafogás nélkül, pedig szerintem bőven kijutott neki is a gondokból. Persze, azt sem szabad gondolni, hogy mindenféle érzelem nélkül éli meg a tragédiáit vagy mindennapi gondjait, mert ez tévedés lenne. Az olvasó tudtára adja ő is az érzelmeit, egyszerűen csak annyi, hogy nem csinál belőle négy fejezetes litániákat. Deryn Sharp esetében az író olyan hihetetlenül jól megtalálta azt a kényes egyensúlyt a szereplő belső vívódásai és a tettei között, hogy tényleg egy percig se éreztem azt, hogy külön kéne töltenünk egy kis időt, hanem inkább valami olyasmi járt a fejemben végig, hogy "hé, jó lenne vele egyszer összefutni"
Sándor herceg viszont már nem tudott ennyire közel kerülni a szívemhez, s talán pont Deryn karaktere miatt: így hogy felváltva követhettük végig történetüket, s bele-belekukkanthattunk a mindkettőjük fejébe, Sándor az én szememben sokszor alulmaradt - bár hibái, illetve az olykor meghozott rossz döntései nem csak olyan légből kapott dolgok: neveltetése, a palotában élt élete, s hogy ki is ő s mire hivatott mind-mind nagy szerepet játszanak abban, hogy Sándor miért is olyan, amilyen, és hogy miért is kell  - olykor Harry Potter stílusú - hibákat elkövetnie. S én őszintén remélem, hogy majd a következő részekben ezekből mind tanulni fog, s lassan leveti magáról ezt a "burokban-nőttem-fel" életstílust. Szerintem erre minden esély megvan, hiszen az első rész utolsó néhány fejezetében én azt tapasztaltam, hogy igazán ígéretes tettei és monológjai voltak, szóval én abszolúte bizakodó vagyok Sándorral kapcsolatban. 

Maga a világ egyszerűen lenyűgöző! Pedig mielőtt még a kezembe került volna, voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogom otthon érezni magam ebben az alternatív világban, de rögtön kiderült - szinte már az első oldalakon - , hogy ez a félelmem teljesen alaptalan. A Westerfeld fejéből kipattant világ annyira magával ragadó, hogy akárhányszor felnéztem a könyvből, mindig csalódottan konstatáltam hogy a tigrisfogatok és repülő medúzák helyett az emberek autókkal és repülőkkel közlekednek...
A Barkácsok és Darwinisták világa ugyanis nem csupán hátterként szolgál a klasszikus kalandregénybe illő cselekménynek, hanem elég erősen jelen van (de nem megy annak rovására sem). Bár szerintem a további részekben még tovább fog árnyalódni ez a különös világ, egyre több és több réteget fogunk róla lefejteni a kalandok előrehaladtával. Mindenesetre tetszik, hogy nem egyoldalúan láttatja ezt vagy amazt a kultúrát: a két teljesen külön világból származó főszereplők segítségével megismerjük a Barkácsok és a Darwinisták nagyszerűségeit, ugyanakkor  a velük kapcsolatos előítéletekkel és valós hiányosságaikkal is szembekerülünk.

A Leviatán világa: Barkácsok és Darwinisták szembenállása.


Ami mellett még nem tudok szó nélkül elmenni, az a könyv kivitele: a védőborítótól való ódzkodásomat el is feledtették velem a könyvben található csodaszép illusztrációk, melyek egy-egy fontosabb jelenetet  ragadnak ki a cselekményből. Ezek az akár egész oldalakat is elfoglaló fekete-fehér rajzok még inkább ráerősítettek arra az érzésemre, hogy most egy amolyan igazi régimódi ifjúsági kalandregényt olvasok. S hát arról a különleges térképről, amely a fedőlap belső lapján van, ne is beszéljünk... nemcsak hogy könnyen bele lehet feledkezni, hanem ráadásul tök jó segítséget is nyújtott abban, hogy hamar tisztába jöjjek azzal, hogy ebben az alternatív világban melyik ország melyik oldalon áll.

Most pedig ott tartok éppen, mint a bevezetőmben említettem, hogy tűkön ülve várom a trilógia következő részét, ami jövő tavasszal fog megjelenni. Szerintem addig még párszor újraélem majd Sándor és Deryn kalandjait, s találgatok, hogy vajon milyen irányt fog venni a történet. Szerintem, ha tehetitek, ne hagyjátok ki Scott Westerfeld trilógiáját, mert tényleg klassz! Én szívből ajánlom mindenkinek.


Scott Westerfeld: Leviatán
Eredeti cím: Leviathan
Illusztrátor: Keith Thompson
Fordította: Kleinheincz Csilla
Kiadó: Ad Astra
Oldalszám: 539
Eredeti ár: 3990 Ft












Nincsenek megjegyzések:

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS