#Szeptember

Ez volt az a hónap, amelyik különösen szerette a végleteket. Emlékszem, ahogy szeptember első délutánján a lányokkal munka után ráérősen leültünk koktélozni a Kárász utca egyik kávézójába, és egy kicsit megállt nekünk akkor az idő. Aztán egy héttel később már minden létező idő kevés volt: elindult az egyetem, és ez nálunk mindig kész káosz. Órákon keresztül kígyóznak a sorok ilyenkor, néha belépni se lehet a boltba már. Beindul a honlapos megrendelés, érkeznek a könyves szállítmányok, kiszolgálsz, tájékoztatsz, telefonálsz, kasszázol, félreraksz, bevételezel, számlákat kezelsz, árat képzel, iktatsz, türelmes vagy, kedves vagy, kevés vagy.... Van az az embermennyiség, amit egy idő után nehéz kezelni, ilyen például a "szeptemberi kígyó" - ahogy én nevezem - : az egész bolttér egy hatalmas, ide-odakacskaringó sorrá változik, ami hosszú órákon keresztül képes tartani magát. Ha egy ember kimegy a boltból, jön helyette még kettő. És ez így megy napokon, heteken keresztül. Amúgy ennek a pörgésnek is megvan a maga varázsa és egy ideig szeretem is, de a nap végére az ember mindig úgy érzi, mintha átrohant volna rajta egy hadsereg. És hát ez majdnem szó szerint meg is történik. 

Úgy hiszem, ezek után nem is csoda, hogy ebben a hónapban ilyen kevés könyvet sikerült elolvasnom - azokat is nagy részt az utóbbi másfél hétben. De jelentem, már kezdek magamhoz térni, és talán a megtépázott lelki világomat is sikerült rendbe raknom. A szeptember könyves beszerzések terén nem mondható egy tömény hónapnak. Összesen két könyvet vettem most, pontosabban tegnap: ez Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában című regénye, amit a Napkeringő miatt kellett megvennem most-rögtön-de-azonnal. A másik pedig Linda Gaylard: A nagy teakönyv című kötete; azt hiszem, ezt nem is kell magyaráznom, miért volt létszükséglet. bocsi, most nincs kép - elég lusta vagyok

Emellett ebben a hónapban hivatalos cicaszitter is voltam, húgom cicája (Pogácsa) vendégeskedett nálunk egy hétig. Nos, a mi cicáinkkal való összebratyizás nem ment fújás és morgás mentesen, így nem hiszem, hogy azóta is küldözgetnének egymásnak képeslapokat. De még szerencse, hogy a házunkban most már van annyi hely, hogy még egy cicának is jusson egy tisztességesen berendezett vendégszoba - így szerintem ő sem panaszkodhatott a szállásra. Macskán kívül még kétlábúak is voltak nálunk vendégségben - ők a könyvtárszobában voltak elszállásolva -, szóval mi mindenfajta élőlényt szívesen látunk. Csak a pókokat nem, azokat eléggé utálom. 

Illetve nem lenne a szeptember szeptember egy olyan jófajta lázas, hidegrázós megfázás nélkül. Ez nálam már lassan hagyomány... Két napig - hétvégén, mikor máskor - nyomtam az ágyat, és két orrfújás és hidegrázás között próbáltam szórakoztató háziasszony lenni. Ugyanis persze, mikor jött ki ez az egész rajtam? Hát naná, hogy akkor mikor az utoljára tavaly decemberben látott testvérem eljött hozzánk. Már szerencsére kikeveredtem ebből a szörnyűségből, a napi elfogyasztott zsebkendő mennyiség szinte a nullára redukálódott és a köhögőrohamoknak is búcsút intettem a múlt hét folyamán.

Gasztroélményeknek sem voltam híján ebben a hónapban. Brigivel ellátogattunk a Cirmibe, hogy letesztelhessem az ottani kézműves hamburgereket is (konklúzió: nem rosszak amúgy, de én továbbra is maradok Kapca-párti), továbbá házassági évfordulónk alkalmából elmentünk a férjemmel a Bistorantba is, ahol különösen finom risottot készítenek. ( ez az a mondat, amit mindig is ki szerettem volna mondani. És most már két helyen is kipróbált risottok fényében, úgy érzem, meg is tehetem. Ezt is kipipálhatom a bakancslistámról.)

Az október szociálisan mozgalmasabbnak ígérkezik: két mozizás, fotóstúra, koktélozás és cukrászdázás is fel van már írva a naptáramba, és akkor még csak az első két hétről beszélünk. Hiszem, hogy az októberem különösen csodás lesz! :)

Többiek:
Nikkincs
Theodora
PuPilla 
Amadea
Nita