Pages

#október

2016. november 5., szombat

Legkedvesebb teáscsészikém
Szerettem az októbert. Szerettem a napsütését, az esőit és a reggeli füstös levegőjét. Az egyik legtökéletesebb pillanatom az volt, amikor kint a kertünkben ráérősen színezgettem az októberi lusta napfényben és elegánsan kortyolgattam a teámat a kedvenc csészémből. Ez volt az utolsó kerti kiülős hétvégénk, utána kezdett bekúszni a hűvös levegő. 

Olvasás terén most nem lustálkodtam annyira, de azért még mindig kicsit le vagyok maradva. Sorra került az új Angela Marsons krimi, az Ördögi játszmák (egyébként nem rossz sorozat), a Zárt ajtók mögött című pszichothriller - amit egy délután alatt sikerült benyakalnom -, Novik Rengeteg című regénye is lekerült most már a várólistámról - vegyes érzésekkel fejeztem be amúgy -, és végül szerelem lett a Harry Potter és az elátkozott gyermek, és a sort a kitudjahanyadik újraolvasásos Harry Potter és a Főnix rendjével zártam, ezúttal angolul. Még adós vagyok pár értékeléssel, de majd november folyamán egyszer csak sorra kerülnek azok is. 

Venni most nem sok könyvet vettem, mert éppen a novemberi ablakcserére spóroltunk ezerrel, és minden knút ... khm... akarom mondani forint számított. Szóval, most csak egyetlen könyvre csábultam el, mégpedig az elátkozott gyermekre, amiről sehogyse tudtam lemondani. Gyűjtögető ösztöneimet ezúttal inkább a könyvtárban éltem ki, onnan jött haza velem a Zárt ajtók mögött, az Ördögi játszmák és Beryl Markham önéletírása a Követem a napot. Utóbbi szerintem a Harry Potterek után sorra fog hamarosan kerülni. Gyakran gondolok még mindig Afrikára. 
Amúgy most jut eszembe, hogy mégis csak lódítottam, nem egy könyvet vettem a hónapban, hanem kettőt. David Lagercrantz: Ami nem öl meg című regénye is hazajött velem még valamikor a hónap elején, és szuperjó áron jutottam hozzá. A Tetovált lány-trilógiából már csak az utolsó rész van hátra, utána mindenképp rá szeretném vetni magam erre a regényre is. Bár nálam még mindig az első rész viszi a prímet.


Októberben kétszer is voltam moziban: először tesómmal néztük meg a Bridget Jones harmadik részét. Miután túltettük magunkat Renée Zellweger durván szétplasztikázott arcán okozta sokkon és hogy Colin Firth felett is lám, hogy eljárt az idő, szóval ezután szerintem egy szuper vígjátékot kaptunk, ami totál visszahozta az első rész hangulatát és nosztalgiáját. Nagyon féltem tőle, hogy felejtős film lesz, de szerencsére imádat volt ez is a javából, még úgy is, hogy az utolsó félórában Bridgettel nagyjából együttéreztem a vajúdás alatt, mert annyira kellett pisilnem, hogy az már tényleg fizikai fájdalmat okozott. De nem mehettem ki, mert 1. félóra volt már csak hátra 2. egy egész sort kellett volna felállítsak, mert annyira bent ültünk 3. nem akartam lemaradni a naaaagy jelenetekről. Egyről sem. Nos, az utolsó tíz percet én is megkönnyeztem, bár gyanítom nem azért, amiért a nézők nagy többsége.
Egyik barátnőmmel pedig megnéztük a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit - ő azért mert timburton, én meg azért mert szimplán kíváncsi voltam meg hát timburton. Így utólag maradjunk annyiban, hogy nem biztos, hogy megérte ezért kifizetni a mozijegy árát. De igazából ezt a mai napig nem tudtuk biztosra eldönteni.

Gyanítom a november se a könyves beszerzésekről fog szólni, de gondolom ez decemberben majd triplán visszaüt, ahogy szokott; bár most a második illusztrált Harry Potter köteten kívül - ami már félre is van nekem rakva a boltban - semmi más nem izgat. De lehet csak azért, mert most nem nézegetem olyan sokszor az előrendelési listákat. 

Itt meg a random hangulatképeim az októberemről. Sajna, újfent csak telefonnal. 













4 megjegyzés:

Nita írta...

Megértem, hogy az a csésze a kedvenced. :)
Nekem sajnos nem volt ilyen pozitív élmény az új HP, de azért örülök, hogy van, akit el tudott varázsolni.
A képeid pedig nagyon jók! :)

Nikkincs írta...

Látom, ez az október mindenkinél egy kedvenc hónap lett, főleg az őszimádóknál :)
Biztos tök jó érzés lehet újra az igazi HP-rajongóknak visszacseppenni ennyi év után ebbe a világba.
A Tetovált lány sorozatból nekem is az első rész lett a nagy kedvenc, a 4. kötet szintén vár még rá, remélem, nem csalódunk majd. Angela Marsons könyvére itt nálad figyeltem fel, az első rész a jövő évi vcs-válogatott tagja lesz :) A Rengeteggel meg pont úgy voltam mint te: az eleje tök jó, aztán számomra elég unalmassá vált.
Nagyon klasszak a képek, gyönyörűek ezek az őszi színek! Novemberre is legalább ilyen jó hónapot kívánok neked!

PuPilla írta...

Csatlakozom hozzád és Nikkincshez: nekem is az első a favorit a Millenium-trilógiából, és az új negyedik részt még nem olvastam. :) De majd szeretném!
Nagyon szépek a hangulatképek, nem kell szabadkozni, hogy csak telefonos, én nem vettem volna észre. :)
A BJ3-ig még mindig nem jutottam el, pedig annyira akartam/akarok... Nem is tudom meddig játsszák, lassan lemaradok róla! :O
A Vándorsólyom kisasszonyos film engem kifejezetten taszít. :/ Az első részét pedig nagyon szerettem könyvben, csak a második volt csalódás. De ez a timburtonös feeling nekem nem nagyon jön be.

Heloise írta...

@Nita: Ó, ne tudd meg hány hónapnyi rohangászás van mögötte, mire sikerült beszereznem :)
Ó, sajnálom hogy nem jött be a dráma :( De majd kíváncsi leszek a posztodra - ha írsz belőle -, hogy mi volt vele a probléma. :)

@Nikkincs: Igen, ez az október különösen szép volt szerintem :)
Jaj, de szuper! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog a Kim Stone-os krimi! :) A Rengeteg... nos, igen. Sajnálom, hogy ez lett vele egyébként, mert annyira szeretni akartam :(
Ó, köszönöm! :) Szép novembert nekünk! :)

@PuPilla: Ó, köszönöm szépen, ennek örülök :) Igazából olyan jó lenne, ha mindig ott lenne nálam a gép - és ezt sajnálom mindig, hogy nem vagyok ilyen elszánt :D, mert ilyenkor mindig azt látom, hogy mennyivel többet lehetne ilyenkor kihozni a képekből :(
Jaj, szerintem te is odáig lennél a BJ3-ért, ne halogasd, ha teheted persze :) de tudom, én sokszor így járok a filmekkel amúgy, szóval átérzem.
Áh, jobb lett volna, ha engem is taszít a Vándorsólyom amúgy... :D igazából már az Alice-os film után gondolhattam volna, hogy el lesz cseszve.. :D Igen, emlékszem hogy te szeretted anno. Én nem olvastam a könyveket, gondoltam, jó lesz kedvcsinálónak a film, hát... nem volt jó :D

Hát hölgyek, még a végén egyszerre kerül sorra nálunk a negyedik rész! :) De szuper lenne!

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS