2011. április 18., hétfő

Csináljunk valamit!

Stephen Fry: Csináljunk történelmet!

kiolvastam: 2011. április 17.

Szóval, csináljunk valamit! Mondjuk reggelit? Ha ezt valaki felszólításnak vette, akkor megsúgom az én kívánságomat: mondjuk egy fokhagymás pirítóst, főtt tojással és ubival meg egy forró őszibarackos teával (de Pickwick legyen ám!). Kösszentyű előre is!Vagy nem lelkesültél fel ettől az ötlettől? Akkor gondolom, kávét se csinálnál... No és rendet? Felfordulást? Vagy valami hülyeséget? Ja, hogy szerinted ez az egész hülyeség? Hát, jó, ahogy gondolod... Akkor maradjunk annyiban, hogy csináljunk egy blogbejegyzést! Jó, jó! Ne csináljunk, majd én csinálok. Te csak dőlj hátra, és elmesélem mit is olvastam a hétvégén.

Nos, elárulom Neked, Stephen Fry nem vonakodott a fenti felszólítások teljesítésétől (igen, ezt most veheted neheztelésnek... leginkább az elmaradt reggelim miatt), sőt: ő nem is állt meg ezeknél, hanem még tovább is ment: történelmet csinált! Jó, hát nem úgy, hanem amúgy. Vagy másként is? Hát, ez majd kiderül, ha elolvasod.

Fry korábban olvasott könyvével olyan jó nagy pofont adott a prűdségemnek, hogy szinte a fal adta a másikat. Mert hát, igen: prűd vagyok (bizonyos tekintetben), és vállalom :-) Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne tetszett volna A víziló, mert tetszett, csak hogy is mondjam... valahogy nem erre számítottam. A hazudozó így ki is maradt az olvasmányaimból, de a harmadik magyarul megjelent könyve, a Csináljunk történelmet! már nem úszhatta meg a dolgot, mert biztosítottak róla, hogy prűdségem nem fog újabb pofonokat elszenvedni. Hát, tényleg nem - ezt most már én is kijelentem.

Túl fiatalnak néztem ki doktorandusznak. Őszintén szólva még egyetemistának is túl fiatalnak néztem ki. Talán megint elkezdhetnék szakállat növeszteni. Már ha lenne hozzá tesztoszteronom.


A könyv főhőse egy történelem szakos PhDinka, aki könyvünk első lapjain fejezi be a nagy Meisterwerk-et, vagyis a doktori disszertációját, ami Hitler korai éveit vizsgálja. Aztán a véletlen (?) folytán összefut egy őrült fizikussal, aki egy időgépet épített, amivel az lenne a legfőbb célja, hogy minél hamarabb likvidálhassa Hitlert, hogy a második világháború borzalmait meg nem történtté tegye. És hát ki lenne erre a legalkalmasabb segítője, mint főhősünk? Így hát, összeállnak egy bandába, hogy újraírják a múltat.... De ez nem olyan egyszerű dolog, ahogy ők azt elgondolják. Hitler eltüntetése egy csomó olyan dolgot generál, ami jobb lett volna, ha inkább úgy marad, ahogy volt.

Stephen Fry (és a fordító, Pék Zoltán) ismét megcsillogtatta zsenialitását a nyelvi bravúrozás terén. Tényleg - ótejóég, de még mennyire - eszméletlen, szinte majdnem minden oldalon találtam olyan szót, kifejezést vagy mondatot, ami frenetikus örömet okozott számomra, és ez nem csupán a könyv élvezeti értékét növelte, hanem maga után vonta azt is, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni a kezemből.
Maga a történet is hasonló hatással volt rám, ami viszont nem csupán szórakoztató volt, hanem valamilyen szinten elgondolkodtató is, hogy vajon az általunk ismert, legnagyobb közutálatnak (jogosan) örvendő személy eltörlése tényleg csak jó dolgokat hozhat maga után? Nem lehetséges, hogy még rosszabb lesz a helyzet, mint ami eredetileg volt? Biztos nem jöhet helyette egy még furfangosabb, még gonoszabb, még megátalkodottabb személy?

A történész olyan, mint Isten. Olyan sokat tudok magáról, Mr. Úgynevezett Hitler, hogy meg tudom akadályozni a születését. Hiába az összes okos beszéde, a fess egyenruhák, fáklyás menetek, halálosztó Panzerek, gyilkos kemencék és fennkölt hangulat. Hiába mindez, ki van szolgáltatva egy posztgraduális hallgató kényének-kedvének, aki kiokosodott a maga gyerekkoráról. Ez van, nagyfiú.


Ezeket a kérdéseket olyan furcsa feltenni, nem? Hiszen, mindannyian tudatában vagyunk azzal, hogy mennyi borzalom történt a második világháború alatt, ami tényleg embertelen és megbocsáthatatlan. Fry könyvének utolsó oldalait is elolvasva hihetetlen milyen ambivalens érzésekkel szembesülünk...
Szóval, azért Fry mégsem hazudtolta meg önmagát. De hogy mi lenne erre a legjobb szó? Tabudöngetés? vagy... ? Nem tudom, van-e erre jó szó. Mindenesetre ügyesen csinálja - ezt nem tagadhatom.

Az értékelésemben 9 pontot kap!

Kiadó: Kult Könyvek
Eredeti cím: Making history
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 502 oldal
Eredeti ár: 3490 Ft

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails