2011. május 3., kedd

"Ó, szellemtelen és bolond e század!"

Theresa Révay: Párizs fehér fényei

Elolvastam: 2011. május 1.

Elképzelni is képtelenség manapság, hogy micsoda bolond idők jártak cirka száz évvel ezelőtt. Kifordult magából a világ, az erkölcsök, a szép eszmék valahogy semmivé váltak és a kegyetlenkedések, az embertelenség furakodott be a helyükre. Szenvedés, halál és nyomor kéz a kézben jártak ekkor, a szenvedők jajgatása süket fülekre talált, a világra démonok szabadultak, fegyverek ropogása hallatszott fel a néma éjszakában. A történelemkönyvet lapozgatva is hideg borzongás futott rajtam végig, mikor ezekről tanultam, pedig akkor nem bontakoztak ki előttem személyes sorsok - csak számok, törvények, évszámok és események voltak szárazan, felsorolásszerűen leírva a lapokra. Theresa Révay könyvét olvasva viszont emberek szemén keresztül éltem át a cári Oroszország bukását, a zsidók meghurcoltatását, a világháború félelmeit - és micsoda hatása volt ennek olvasás közben!

"Bátraké a szerencse! Nem hagy nyugtot az embernek, minduntalan győzedelmeskednie kell felette, egyszóval, ki kell érdemelni, akár a Szent György-keresztet. Xénia Fjodorovna pedig nem is tudta magát másképp elképzelni, csakis győztesként."


A Párizs fehér fényei már az első oldalaktól kezdve elvarázsolt, hiszen a cári Oroszország az egyik kedvenc témám: levesz a lábamról az az elegancia, amely az arisztokráciájukat áthatotta, és emellett valami más, megmagyarázhatatlan vonzódást érzek irántuk - különleges, távoli, csillogó és mesés számomra ez a kor, amelyben ők éltek, és mindig azt kívánom, bárcsak tanúja lehettem volna az ő idejüknek!

A regény tehát itt kezdődik: a cári Oroszország utolsó éveiben, amikor a bolsevikok úgy döntenek, hogy földbe tiporják ezt a világot, mert nincs szükségük többé sem a cárra, sem az arisztokráciára. Véres forradalom veszi kezdetét, a kegyetlenkedések, üldözések szinte mindennaposakká válnak, az arisztokratákat megfosztják jogaiktól, legyilkolásuk, palotáik kirablása, vagyonuk teljes elkobzása veszi kezdetét. Xénia Osszolina, az alig tizenöt éves arisztokrata származású lány nagy nehézségek árán kimenekíti családját Oroszországból, hogy végül Párizsban letelepedjenek - ám itt is nélkülözéssel kell szembenézniük, de legalább az életük biztonságban van. Hamarosan megismerkedik egy német fotóssal, Max von Passau - val, és szenvedélyes szerelem bontakozik ki közöttük. Ám Európa is lassan veszélyes eszméknek a fészkévé válik - közeledik a második világháború...

"Nem sírt. Majd annak is eljön az ideje, néhány hónap, vagy néhány év múlva. Talán soha. Az érzelmek túlságosan is sok helyet foglalnak el az ember lelkében. Ezt a luxust nem engedheti meg magának."


Theresa Révay regényét nevezhetjük lektűrnek, azonban azt meg kell hagyni, hogy nagyon igényes lektűr. Hihetetlenül jó korrajzot ad nem csak a bolsevik forradalomról, a két háború közti átmeneti időkről, hanem a német nép megbabonázásának időszakáról és a második világháború vészterhes idejéről is. Sokszor szorult ökölbe a kezem a dühtől és a tehetetlenségtől, a legkegyetlenebb évekről szóló részeket torkomban dobogó szívvel, körmömet rágva olvastam, és sokszor legszívesebben becsuktam volna a szemem is, hogy ne lássam magam előtt a zsidó üzletek betört kirakatát, az éjszaka közepén ágyukból kirángatott apákat, az orosz arisztokraták kincseit elhurcoló, fegyvert viselő katonákat, az emberek kiszolgáltatottságát, és a többiek közönyét. Szinte már a hihetetlenség határát súrolja, hogy mennyire bolond idők jártak ekkor - egyszerűen túl borzasztó ahhoz, hogy elfogadjuk.

A szerelmi szálat én igazából csak egy apropónak éreztem, ami köré meg lehetett írni ezeknek az évtizedeknek a történetét. Nem is voltam igazán kíváncsi, hogy vajon hogyan alakul majd Xénia és Max kapcsolata - és szerencsére nem is éreztem, hogy ezt a könyv rám akarná erőltetni, néha elszórt egy-egy morzsát ennek a szerelemnek a történetéből, néhol kicsit hosszabban időzött náluk, de az igazán lényeges, az igazán borzasztó történések sose sikkadtak el a történetben. S pont ezért, egyszerűen beleszerettem ebbe a könyvbe! Lehet, hogy voltak hibái, de én őszintén megmondom, nem vettem őket észre, hagytam, hogy sodorjon a történet, ahogy száz évvel ezelőtt sodródtak az emberek a történelem viharos tengerében.

Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: La louve blanche
Fordította: Kiss Kornélia
Eredeti ár: 3999 Ft
Oldalszám: 565

"Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak."
(Radnóti Miklós: A'la recherche... )

Vélemények:

2 hozzászólás:

Gyakran feltett kérdések írta...

Kíváncsian vártam nagyon a bejegyzésedet. Eddig is sejtettem, hogy nagyon jó könyv lehet, te ebben csak még jobban megerősítettél. Amúgy is nagyon szeretem "történelmi" regényeket, főleg amik a vgh.-k idején játszódnak vagy kapcsolódnak hozzájuk.
Ha cári Oroszország, nem tudom olvastad-e már A cárné lányát, azt ajánlani tudom, nekem tetszett. :o)

Heloise írta...

Örülök, remélem Neked is tetszeni fog :-)
Nem,sajnos azt a könyvet még nem olvastam, de tervbe van véve :-) (köszi a tippet!)

Related Posts with Thumbnails