Indul a küszöbről az út...

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura I. - A Gyűrű Szövetsége


A régi kedvencekről nehéz írni. Nekem legalábbis. A Gyűrűk Ura és én már lassan kilenc éve ismerjük egymást, és a mostani volt a hetedik vagy a nyolcadik újraolvasásom, és hihetetlen, de még mindig, teljes szívből rajongok. Tinédzserként nagyon meghatározó olvasmányom volt, és a Harry Potter után ez volt a második könyv (könyvsorozat), ami teljesen magába szippantott. Gondolatban, álmaimban folyton Középföldén kalandoztam, órákon keresztül bámultam a könyvbe rajzolt térképeket, és elképzeltem azokat a helyeket, tájakat, amikről maximum pár sornyi említés van csupán a trilógiában. Bár fanatizmusom odáig nem terjedt, hogy tündéül megtanuljak, de egy teljes magyar-finn szótárt magamévá tettem, illetve egy rövidke óangol szószedetet is összeszedtem valahonnan (erre már pontosan nem emlékszem, hogy vajon ezt is egy szótárból jegyzeteltem ki vagy máshonnan szedtem...). Tolkien -nak köszönhetően tinédzserkorom utolsó éveit a nyelvek, a szavak és a különböző népek mitológiájának bűvöletében töltöttem, és így visszagondolva erre az egészre azt kell mondjam, hogy jó volt így rajongani - ez az érzés azóta pedig minden egyes újraolvasáskor visszaidéződik bennem. Így A Gyűrűk Ura (akárcsak a Harry Potter-sorozat) tényleg különleges helyet tölt be a kedvenc könyveim között.

Igaz, az újraolvasásaim eddig mindig nyáron történtek, mert a megismerkedésünk is valamelyik nyári hónapban történt - így a fejemben a vakáció és Középfölde teljesen összemosódott. De tavaly elhatároztam Zenka egyik kedvcsináló posztjának a hatására, hogy az idei GYU olvasás másként lesz: nem nyáron, hanem szeptember 22-én, Bilbó és Frodó születésnapján fogom elkezdeni a történetet, akkor amikor elindult a küszöbről az út...

Tolkien 1937-ben fogott hozzá A Gyűrűk Ura megírásához, mely sok utalással kapcsolódik az író korábban megjelent A hobbit című, gyermekeknek íródott regényéhez. Az oxfordi nyelvészprofesszor írás közben rengeteget merített a Kalevala és a Beowulf világából, ezek is nagyban alakították regényvilágának mitológiáját, amelyet hihetetlen és elképesztő részletességgel teremtett meg Középfölde történelmével egyetemben. Tolkien álmodott egy világot: tündékkel, törpökkel és hobbitokkal telit; énekekkel, mondákkal és mesékkel együtt. Egy olyan világot, amely csupán az ő képzeletében létezett - és a könyvek segítségével ezt velünk, Olvasókkal is megosztotta.

A Gyűrűk Urát sokan akarták vagy szerették volna allegóriaként értelmezni, különösen a a '60-as '70 -es évek hippi nemzedékének szemében vált ikonikus jelképpé ez a trilógia. Tolkien az Előszóban ezekre a következőképpen reagált: " Ami a könyv belső jelentését vagy eszmei mondanivalóját illeti, a szerzőnek nem állt szándékában, hogy ilyesmi is legyen benne. Se allegóriát írni, se aktuális célzásokba bocsátkozni nem kívánt. (...) Akik szeretik az allegóriát vagy az aktuális utalásokat, még sok más fordulatot is kitalálhatnak ízlésük vagy felfogásuk szerint. De én a magam részről szívből utálom az allegóriát minden formájában. (...) Sokkal jobban szeretem a történelmet, akár valóságos, akár kitalált, éspedig azért, mert igen változatosan alkalmazható az olvasók gondolataihoz és élményeihez. Sokan bizonyára összetévesztik ezt az alkalmazhatóságot az allegóriával, de az egyik az olvasó szabadságából fakad, a másik az író uralmi törekvéseiből."

Igazából bármennyire is szeretem ezt a könyvet, azért bevallom, hogy a mások által is emlegetett hibáit is látom. Tolkien lett légyen bármennyire is fantasztikus mesemondó, regényíróként mégis elkövetett pár hibát, amiket korábban is, most is fel szoktak emlegetni: így például a szereplők egysíkú ábrázolása; a párbeszédek túl műnek hatnak, nem igazán életszerűek: túl fennköltek, s olykor túlcizelláltak; itt van még a szerelem túl leegyszerűsített bemutatása vagy éppen a nőalakok hiánya - akik bár vannak, de olyanok, mintha nem is lennének. S persze, tudom én ezt - s gondolom, a rajongók igen nagy százaléka is tisztában van ezekkel, de mégis hajlandó vagyok elnézni, mert a világ, amit a képzeletével teremtett, egyszerűen lenyűgöz. Újra és újra.

A sokak által, fentebb felsorolt hibái közt egyedül a "túl sok a tájleírás" -részt nem tudom megérteni. Mármint érteni értem, csak éppen felfogni nem vagyok képes - de lehet, hogy igazából nem is akarom. Ahogy most olvastam A Gyűrű Szövetségét, próbáltam erre is odafigyelni, de őszintén megmondom, én ezt egyáltalán nem találtam soknak vagy éppen unalmasnak - bár gondolom ezt is olvasója válogatja. Kinek mi a sok, ugye.
Tolkien tájelírásai jóval elmaradnak Jókaitól - hosszúságukban mindenképpen, bár én Jókai tájleírásait is nagyon szeretem.. - , s úgy érzem, hogy szükségesek is ahhoz, hogy valóban képesek legyünk belépni Tolkien képzeletébe. Enélkül nem megy. Hát hogy a mókusba tudnám elképzelni Völgyzugolyt vagy Lothlórien gyönyörűséges erdejét, ha csak annyit írna, hogy "Szép táj, sok a fa." ? Ez nekem nem elég! Látva látni szeretném a lothlórieni fák ezüst kérgét, az arany levelekből szőtt lombkoronákat tengerét, az Óidők tavaszának zöldjét a bársonygyepen, telehintve csillagforma arany virágocskákkal, megannyi tündöklő csillaggal...

Kedvenc szereplőt nem tudom, hogy tudnék -e mondani egy olyan regényben, amelynél nem a történet előtt, hanem a világ, s annak történelme, mitológiája előtt borulok le legfőképpen. Talán, de tényleg csak talán, Samu fogott meg legjobban ebben a részben a maga egyszerűségével, rettenthetetlen hűségével Frodó iránt, s egyben hihetetlen ragaszkodásával otthonához, a Megyéhez. Egy igazi hobbit, egy igazán szerethető figura.
De emellett még ott van Bombadil Toma is, akit négy vagy öt évvel ezelőtt Édesapámmal kineveztünk az első rész "legjófejebb szereplőjének". S hát persze, hogy az - ez azóta sem változott. Ám hogy ő pontosan kicsoda és micsoda is - ez teljesen homályban marad, csupán halovány utalások vannak kilétére; ha jól emlékszem, még A Gyűrű keresésében (angol címe: The Unfinished Tales) sem kapunk választ erre a kérdésre - de talán pont ettől olyan érdekes és izgalmas. Kilétéről egy nagyon érdekes eszmefuttatást olvashatsz a Könyvvizsgálók blogon ITT .A regény iránt érdeklődőknek a többi, Tolkien világával, mitológiájával foglalkozó posztjaikat is szívből ajánlom.

A fordítással kapcsolatban még annyi megjegyzésem lenne, hogy az első 11 fejezettel, melyet Réz Ádám fordított, olykor akadtak problémáim, néha egészen új szókapcsolatok születtek nála (így például a "tőrbe esett" kifejezés -tőrbe csalt, csapdába esett lenne inkább. A tőrbe esés nagyon fájna.) , és ha nem is ég és föld, de nagy különbséget éreztem az ő és a Göncz Árpád által fordított részek közt - utóbbi valahogy gördülékenyebb. Viszont a Réz Ádám által fordított versek sokkal jobban tetszettek, mint Tandori versfordításai.

És hát igazából ennyi. A lényeg, hogy még mindig imádom ezt a történetet, ennyi év után is.

Eredeti cím: The Lord of the Ring - The Fellowship of the Ring
Fordította: Réz Ádám (1.-11. fejezet), többi: Göncz Árpád
Oldalszám: 540
Kiadó: Európa
Eredeti ár:

Képek forrása:
Lothlórien: fan.theonering.net
Völgyzugoly: arnor.extra.hu - Rodney Matthews illusztrációja