Könyvekkel suttogó

Linn Ullmann -nal már legalább egy éve szemezek, az általam kitűzött legújabb szent cél, az "ismerdmármegazokataskandinávokat" jegyében. Eredetileg egy másik regényét akartam fellapozni, de aztán állandóan feljöttek olyan molyos értékelések, amelyek a Stella zuhan címűt dicsérték, és ráadásul tök érdekes dolgokat mondtak róla - így inkább Stella lett a nyertes.

És igazából, tök jól indult az egész. A videofelvétel, a fentről lefelé haladó kameramozgás, és hogy tulajdonképpen ebben a pár oldalban összesűrít szinte mindent, amolyan mise en abyme módon. Kibontakoznak a kapcsolatrendszerek, megjelennek a legfőbb jellemvonások, közös történetük főbb vonalai is előbukkannak - és Stella már itt is zuhan. (bár, ezt akkor még nem tudjuk)

Aztán jönnek ezek a különféle narrációk, amelyekben különféle emberkék (szemtanúk, barátok, családtagok) mesélik el egy rendőrségi kihallgatáson, hogyan is zuhant le Stella annak a magas épületnek a tetejéről. (ám kérdem én: valóban onnan zuhant le? ) És aztán, igazából tökre az van, amit a molyos értékelések, meg blogbejegyzések is emlegettek: és ez kicsit rosszul esett. Mármint, hogy egyáltalán nem éreztem többet, mint amire egyébként is számítottam, amit egyébként is tudtam erről a könyvről. És ez így a könyv részéről szerintem gáz... vagy pedig a korábbi értékelések sikerültek eszeveszettül jóra. Ez tehát, egy tipikusan olyan könyv, amit ha élvezni szeretnél, inkább ne olvass róla előzetesen alapos véleményeket.

Amúgy meg voltak érdekes, agytekervényeket mozgató szimbólumok, mint például az óriáskerék, a zuhanás vagy éppen a repülés, illetve szerintem Bi, Stella kisebbik lánya is idesorolható. Az ő alakja olykor kísértetiesen emlékeztetett Doris Lessing Benjére Az ötödik gyerek című regényből.
De voltak még különböző népek mitológiájára való utalgatások, úgymint a Moirák egyikének felbukkanása Ella Dalby alakjában, aki éppen akkor vág ketté egy kötelet, amikor Stella lezuhan a bérház tetejéről. Aztán ott van még a Stella és Martin elbeszélésének a vége felé egyre sűrűbben felbukkanó Ammut (nevének jelentése: felfaló, elnyelő), akiről kicsit megtudtam ezt-azt a wikipédiának hála. Például, hogy jellegzetes ábrázolása meg is jelenik az egyik allegorikusnak mondható fejezetben, mikor Stella szívét egy mérleg egyik serpenyőjébe, a másikba pedig strucctollat helyeznek - az egyiptomi mitológia szerint ide az igazság istennőjének tolla kerül. Ez szolgált mérceként: ha a szív ugyanannyit nyomott, mint a toll, akkor az illető átkerült a túlvilágra, ha nem, mert túl sok volt az illető bűne: akkor Ammut felfalta.

De egyébként nemcsak ezt a Stellát nem tudom hova tenni, hanem ezt a könyvet sem. Legtöbbször tényleg nem mutatott többet, mint az általam olvasott értékelések - amik egyébként tök jók és érdekesek, szóval nem azért mondom. Csak a felfedezés izgalma hiányzott így - , de voltak olyan pillanatok, amikor egy picit többet is megcsillogtatott. Különben meg azzal a szóval tudnám leginkább leírni ezt a könyvet, hogy: kikészített. Olyan volt, mintha egy fekete-fehér nagyon elvont művészfilmet bámulnék négy órán keresztül, miközben a kólám felvizesedett, a popcornom is kihűlt, és arra várok, hogy mikor ülhetek már be valami lightos romantikus vígjátékra.
(tudom, gáz vagyok, de ez van)
Ja, és köszönöm még egyszer Amadeának, hogy kölcsönadta! :-)

Linn Ullmann: Stella zuhan
Eredeti cím: Nar jeg hos deg
Fordította:Földényi Júlia
Kiadó: Scolar
Oldalszám: 254
Eredeti ár: 3250 Ft