2012. február 21., kedd

Saját szoba

Sose tanultam a feminizmusról vagy Virginia Woolfról, ami szégyen. Legalábbis az utóbbi mindenképpen. Még gimis koromban megpróbálkoztam a Mrs. Dalloway -jel, de ha jól emlékszem az első negyedénél feladtam, mert valahogy nem találtuk meg magunk között az összhangot (na, de majd ezután!). És hogy őszinte legyek, korábban akárhányszor meghallottam azt a szót, hogy feminizmus, mindig az egyik ismerősöm folyton folyvást ismételgetett mondata ugrott be legelőször, ami valahogy így hangzott: " Mindenféleképp többet akarok keresni, mint a férjem. Hogy tudja, ki az igazi úr a háznál."
Jah. Komolyan ezt mondta. És én akárhányszor ezt meghallottam, mindig döbbenten álltam, és próbáltam felkaparni az államat a földről. Emiatt számomra a feminizmus egyet jelentett a hímsovinizmus női megfelelőjével. Nem igazán lelkesedtem érte, hogy őszinte legyek. Persze, aztán később rájöttem, hogy nem ilyen egyszerű a képlet, és hogy tulajdonképpen az az ismerősöm nem feminista volt, csak simán lenézte a férfiakat meg a férjüket kiszolgáló asszonyokat meg a háztartásbelieket meg úgy majdnem mindenkit, akinek nő létére nem a karrierje volt az első, vagy nem kívánt uralkodni a párján.
És persze később rájöttem, hogy a feminizmus nem erről szól, hanem a nemek közti egyenlőségről, aminek nemcsak a múlt században, hanem még napjainkban is van némi létjogosultsága (gondoljunk csak pl. az álláskeresésre), bár már korántsem annyira erős, mint mondjuk cirka száz évvel ezelőtt. Na, de mindegy is, nem akarok most ezen filozofálni, eléggé messzire vinne ez most, szóval inkább a lényegre térek.

Szóval, Virginia Woolf Saját szobája...
Virginia Woolf nem kisebb vállalkozásba fogott, minthogy a nők és a regény (vagy úgy egyáltalán az irodalom) helyzetét bemutassa: mi volt, mi van és mi lehet. Persze, már önmagában ez a cím, hogy a Nők és a regény többféle módon is értelmezhető: a regény, amit nők írnak; regények a nőkről vagy milyennek látszanak a nők a regények tükrében? Ez a három szempont tulajdonképpen szorosan összefonódik Virginia Woolf esszéjében.

Alaposan körbejárja azt a témát is, hogy vajon egy shakespeare-i tehetséggel rendelkező nő, a híres-neves drámaíró kortársaként vajon mennyire érvényesülhetett íróként, eljuthatott-e a világhírnévig, vagy egyáltalán addig, hogy papírt és tollat ragadva írjon. S mindezt nem csupán társadalomelméleti kérdésként teszi fel, hanem valódi koordinátarendszerben gondolkodva az irodalomelméletet is figyelembe veszi. Először furcsának és nagyon elrugaszkodottnak tűnhet, amikor azt pedzegeti, hogy vajon az irodalmi műfajok mennyire a férfi gondolkodásmód szerint lettek kialakítva, és hogy vajon ezek képesek-e arra, hogy egy női író gondolatait befogadja? De aztán arra jutottam, hogy végül is ez tök jogos kérdés. Akárhányszor női írók regényeit elkezdem olvasni, rögtön érzek valami megmagyarázhatatlan különbséget mind kifejezésmódjukban, mind témamegragadásukban, vagy akár a karakterizációikban. Tényleg mások. Nem jobbak vagy rosszabbak, egyszerűen mások.
Most gondoljunk bele: szerintetek egy tolsztoji tehetséggel rendelkező női író vajon mennyire másként írta volna meg az Anna Kareninát? Szerintem sokkal csapongóbb lett volna a regény szerkezete, jóval emocionálisabban lettek volna ábrázolva a viszonyok, és a filozofálás témája is teljesen más lett volna, ahogy a végső kinyilatkoztatás is.
S ebből a másságból adódik az is (ami számomra a leghangsúlyosabb ebben az esszékötetben), hogy hiába az irodalom több ezer éves múltja, ha egyszerűen a női irodalmi hagyományok nem rendelkeznek (pontosabban rendelkeztek) valódi elődökkel - és ez nagy hiányosságokat okozott. Virginia Woolf ugyanis nem önálló műremekekben, hanem időben elnyúló, hosszú narratívákban gondolkodik - és ezt az elgondolását teljes mértékű ovációval fogadtam.

"Ezek nélkül az előfutárok nélkül Jane Austen, a Brontë nővérek és George Eliot nem írhattak volna többet, mint Shakespeare írhatott Marlowe nélkül, vagy Marlowe Chaucer nélkül, vagy Chaucer azok nélkül az elfeledett költők nélkül, akik az utat kikövezték, és megszelídítették a nyelv eredendő vadságát. Mert a remekművek nem egyedi, magányos szülemények, mindig sokéves együttgondolkodás gyümölcsei: ilyen formán tömegek tapasztalata van ott minden magányos hang mögött."

Hát ez mennyire gyönyörű és igaz gondolat, nem? S látható, nem ostorozza a férfi alkotókat, szó sincs az elítélésükről. Woolf szerintem nem vádolja őket, nem ítélkezik róluk, csupán a lehetőségek nem létét kéri számon - de nem rajtuk. A társadalmon.
De igazán az esszé legvégső következtetése tetszik igazán, miszerint az alkotás folyamatában az alkotó lelkének androgünnek kell lennie. "... végzetes bárkire, aki ír, ha a nemére gondol. (...) Létre kell jöjjön a szellemben valami együttműködés a nő és a férfi között ahhoz, hogy a teremtés műve teljes legyen", illetve hogy az író azt írja, amit írni akar. Ne foglalkozzon a mércékkel, az elvárásokkal, mert "ha csak egy hajszálnyit is feláldozol a látomásodból, ha színeinek csak egyetlen árnyalatát is feláldozod (..) az a legnyomorúságosabb árulás." De mindez csak úgy lehetséges, ha mindenki számára biztosított a szemlélődéshez és a független gondolkodáshoz való jog... vagyis az az évi ötszáz font és a saját szoba.

Szerettem olvasni ezt az esszékötetet. Woolf csudajó szimbólumokkal, érdekes asszociációkkal tarkított szövege látszólag csapongó, ám valójában nagyon is lényegre törő gondolatokat rejt. Fontos és érdekes gondolatokat, amik továbbgondolásra sarkallják az olvasót - persze nem feltétlenül kell vele egyetérteni. Mindenesetre szerintem így vagy úgy, de igenis maradandó olvasmány. Nekem mindenképp.

Virginia Woolf: Saját Szoba
Eredeti cím: A Room of One's Own
Kiadó: Európa
Fordította: Bécsy Ágnes
Oldalszám: 164
Eredeti ár: 18 Ft (hajdanában. Most az antikokban valami kétezer forint feletti árért vesztegetik.)

(a posztban található kép forrása: http://allixcat.tumblr.com/post/17442183872)

Vélemények:

2 hozzászólás:

Amadea H. írta...

Örülök, hogy neked is ennyire tetszett:))
A Mrs. Dallowayt próbálod meg következőnek?
Olyan mérges vagyok, hogy alig lehet kapni, vagy, ha igen, elég drágán -.-

Heloise írta...

Igen, a Mrs. Dalloway lesz a következő, az úgy is itt van a polcomon (már több éve érintetlenül). :-)
Igen, én is kerestem a Saját szobát antikokban, de nagyon drága :-S és teljesen meglepődtem, hogy a Európa nem adta ki újra abban a csodaszép Woolf -sorozatában. Azért remélem, egyszer csak eljutnak oda is.

Related Posts with Thumbnails