Lisa Lutz: Spellman nyomozóiroda
kiolvastam: 2010. május. 27.
Biztosan vannak köztünk olyanok, akik úgy érezték tinédzserkorukban vagy esetleg még most is, hogy a szülei minden lépését figyelték: faggatták a bulikról, a barátokról, a suliról, s az ember akkor aktuális párjáról ne is beszéljünk. Ismerősek lehetnek azok a kínos beszélgetések, amik a "Ki ő?" , "Milyen tanuló?" és a "Kikkel mész oda?" kérdésekkel kezdődtek, s ki tudja hol folytatódtak.
De ha ez megnyugtatásul szolgál, van akinek ez sokkal rosszabb. Például, akinek a szülei hivatásos magánnyomozók, s nem csak az ügyfél által kért személy megfigyelésével foglalkoznak, hanem ugyanezt megteszik a saját gyerekükkel is. Isabel Spellman is ebben a cipőben jár. Ő már szinte meg se lepődik azon, ha követik az utcán, poloskát talál a szobájában és hogy az ismerőseit is mind lenyomozzák - s ilyenkor tudja, hogy nem a titkosszolgálatra kell gyanakodni, hanem anyucira és apucira.
De Isabelt sem ejtették a fejére: ő is eltanulta az évek során a Spellman -ek módszerét. Ha összejön egy fiúval, akkor nem az a legfontosabb számára, hogy megtudja mi a partnere kedvenc zeneszáma, milyen filmeket/könyveket szeret, hanem a srác társadalombiztosítási számának a megszerzése a legfőbb cél, hogy aztán otthon ennek segítségével egy gyors keresést futtathasson a kölcsöneiről vagy az esetleges büntetett előéletéről tudomást szerezzen.
A Spellman -ek mellett sosem unatkozik az ember: ebben a családban mindig van olyan, aki valamit titkol a többiek elől, s mindig van valaki aki vállalja ennek a rejtélynek a megoldását. Szóval van itt izgalom bőven, de magánélet... na, az nincs! A családtagok hiába is próbálják megvédeni a többiektől ennek a szentségét, annak valahogy mindig autósüldözés, házkutatás, utcán követés lesz a vége.
Maga a történet, szerintem nem egy nagy durranás, viszont nagyon humorosan és jól van megírva: abszurd helyzetek, igazi nyomozós paródia és nevetés majdnem minden oldalon. Nem mellesleg megjegyzendő: nekem még a borítója is nagyon tetszik! Kicsit képregény stílusú, de jó.
Fülszöveg: Ismerkedjenek meg Isabel „Izzy” Spellman magánnyomozóval. Lehet, hogy ez a huszonnyolc éves lány nem rendelkezik a legfeddhetetlenebb múlttal, amit romantikus botlások, túlzott alkoholfogyasztás és találékony vandalizmus is beárnyékol, lehet, hogy él-hal a Get Smart sorozatért és jobban szeret az ablakon keresztül közlekedni, mint az ajtón át – de mindezt jócskán feledteti a családi cégnél, a Spellman Nyomozóirodánál kamatoztatott magánnyomozói tehetsége. Az emberek magánéletében való turkálás Izzy számára teljesen magától értetôdô tevékenység. Valójában az egész család számára az. De bárcsak sikerülne a munkát az irodára korlátozniuk. Spellmannak lenni annyit jelent, mint kémkedni egy Spellman után, követni egy Spellmant, vajat keresni egy Spellman füle mögött, zsarolni és lehallhatni egy Spellmant. A félig Nancy Drew, félig Piszkos Harry Izzy vékony pengeélen táncol a Spellman családtag és Spellman alkalmazott státusz között. Feladatai közé tartozik végrehajtani a fônökeitôl, azaz Anyutól és Aputól (lehetôleg alapos vizsgálat nélkül) kapott megbízatásokat, féken tartani (olykor kényszert is alkalmazva) krónikusan tökéletes ügyvéd bátyját, jó példát mutatni tizennény éves húgának, Rae-nek (aki túlságosan is rákapott a szabadidôs követésekre), és idôrôl idôre felkutatni és hazahozni nagybátyját (aki bármelyik pillanatban el talál tûnni nagy tivornyázás közepette az ún. Eltûnt Hétvégéken). De mikor Izzy szülei felbérelik Rae-t, hogy kövesse a nôvérét (hogy kiderítsék Izzy új fiújának kilétét), Izzy-ben végleg eldôl a borjú, és rájön, csak úgy válhat belôle valaha is normális ember, ha otthagyja a családi vállalkozást. De van egy kis bökkenô: mielôtt elengednék, még egy utolsó megbízást kell elvállalnia – egy réges-rég elfeledett, tizenöt éve eltûnt személy ügyét. A feladatot vállalja, miközben egy családját sokkal közelebbrôl érintô eltûnési eset is megrázza, mely élete legkomolyabb ügyévé válik. A Spellman akták az elsô része annak a kiváló és szellemes új regénysorozatnak, amelyben a Spellman család imádnivalóan szövevényes élete tárul elénk.
Összegzés:
Az elején kicsit gondban voltam a könyvvel, mert még sose olvastam szingliregényt, s bár elképzelésem volt róla, hogy milyen lehet, de úgy igazából nem tudtam hogy mit kell tőle várni. De a közepe fele ez már nem is érdekelt, egyszerűen csak röhögtem. Kíváncsian várom a folytatását, biztos a kezembe fog kerülni! Az értékelésemben 8 pontot ért el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése