Ez a könyv is lassan a múlt ködébe vész, pedig volt idő mikor nagyon népszerű volt - legalábbis könyves blogok tekintetében. Akkoriban hódított a Szingli fejvadász sorozat is, és valaki vagy megrögzött spellmanos vagy szinglifejvadászos volt. De a nosztalgia mellett igazából egy a lényeg: mindkettő nagyon humoros és élvezhető sorozat, amik hasonló sorsra jutottak idehaza. Sajnos Lisa Lutz Spellman családjának a kalandjait mindössze az első részig élvezhettük magyar nyelven. Talán mégsem volt olyan sikeres a könyves blogokon kívül, mint akkoriban hittem. Mindenesetre ez a szomorú tény ne tántorítson el egy új olvasót sem: az első kötet önmagában is teljesen élvezhető.

"Tizenöt évesen: Ray bácsi megkérdezte, mit szeretnék születésnapomra. Egy üveg vodkát, feleltem. Erről persze hallani sem akart, mire megkértem, hogy tanítson meg zárat feltörni. Ez nem megszokott része a magánnyomozói munkának, de azért megtanította, mert értett hozzá."

 

A Spellman családban nincsenek titkok. Nem azért, mert annyira őszinték lennének egymással a családtagok, sőt valójában épp ellenkezőleg: amit csak lehet, titkolnak egymás elől, hogy megőrizzék maguk számára a magánélet látszatát. Ami valójában egy nem létező fogalom itt, hiszen Spellmanék ízig-vérig magánnyomozók. Ezt a mesterséget nemcsak ügyfelek számára, hanem bizony odahaza is profin művelik. Nem létezik az a rossz osztályzat, az az igazgatói intő, az a titkos szerelem vagy éppen házi buli, ami ne jutna a szülők tudomására. Hála profi megfigyelési módszereiknek na meg a jól elhelyezett poloskáknak. 

Izzy ebben a környezetben nőtt fel, és már gyerekként becsatlakozott a családi vállakozásba. Először mint kisegítő megfigyelő némi zsebpénzért cserébe, majd felnőttként már saját ügyeket is kapott. Lassan harmincéves, de a Spellman irodától nem tudott szabadulni, ahogy attól sem, hogy tinédzser módjára borzolja szülei idegeit korához nem méltó életmódjával. 

Lisa Lutz regényét újraolvasni szuper élmény volt. Annál is inkább, hiszen jó tíz évvel ezelőtt egy kissé felejthető közepes élményként maradt meg bennem. Pedig - és erre most döbbentem csak rá - egy nagyon szerethető regény ez sok tekintetben. Elsősorban az önironikus humora az, amit most a legjobban értékeltem, mert tényleg annyira vicces, ahogy sok abszurd, néha nem vicces dolgot elmesél, hogy képtelenség nem mosolyogni az olvasása alatt. És hát ez meg a másik dolog, amiért úgy szerettem most ezt a regényt, hogy voltak itt nagyon komoly dolgok, amiket aztán mégsem érfelvágósan tálalt a narrátorunk, hanem megtalálta azt a szórakoztató elmesélési módot, hogy közben azért a háttérben mégis csak érezzük a súlyát a dolgoknak. És persze, ez az egész ha jobban belegondolunk nagyon para és nagyon nem egészséges, ahogy a családtagok viszonyulnak itt egymáshoz - mármint hogy mindent lenyomoznak a másik magánéletében - , de közben meg mégis olyan jó karikatúrája ez a nagyon kontrollálni igyekvő szülőknek, és tagadhatatlan hogy számos vicces helyzetet produkál ez az egész. 

Gyorsan olvasható, igazi strandkönyv ez, ami nemcsak a nyaralás alatt képes felvidítani, hanem bármikor. És persze, igen felejthető regény ez valahol, de éppen ezért olyan jól eső érzés alkalomadtán újraolvasni ennek a nem normális családnak a kalandjait. Aki egy könnyed, humoros szórakozásra vágyik, ezzel a könyvvel biztosan nem lő mellé. 

Lisa Lutz: Spellman nyomozóiroda

The Spellman Files

Fordította: Záhonyi Éva

Konkrét Könyvek

494 oldal

 

Családias nyomozások

Lisa Lutz: Spellman nyomozóiroda

kiolvastam: 2010. május. 27.

Biztosan vannak köztünk olyanok, akik úgy érezték tinédzserkorukban vagy esetleg még most is, hogy a szülei minden lépését figyelték: faggatták a bulikról, a barátokról, a suliról, s az ember akkor aktuális párjáról ne is beszéljünk. Ismerősek lehetnek azok a kínos beszélgetések, amik a "Ki ő?" , "Milyen tanuló?" és a "Kikkel mész oda?" kérdésekkel kezdődtek, s ki tudja hol folytatódtak.

De ha ez megnyugtatásul szolgál, van akinek ez sokkal rosszabb. Például, akinek a szülei hivatásos magánnyomozók, s nem csak az ügyfél által kért személy megfigyelésével foglalkoznak, hanem ugyanezt megteszik a saját gyerekükkel is. Isabel Spellman is ebben a cipőben jár. Ő már szinte meg se lepődik azon, ha követik az utcán, poloskát talál a szobájában és hogy az ismerőseit is mind lenyomozzák - s ilyenkor tudja, hogy nem a titkosszolgálatra kell gyanakodni, hanem anyucira és apucira.

De Isabelt sem ejtették a fejére: ő is eltanulta az évek során a Spellman -ek módszerét. Ha összejön egy fiúval, akkor nem az a legfontosabb számára, hogy megtudja mi a partnere kedvenc zeneszáma, milyen filmeket/könyveket szeret, hanem a srác társadalombiztosítási számának a megszerzése a legfőbb cél, hogy aztán otthon ennek segítségével egy gyors keresést futtathasson a kölcsöneiről vagy az esetleges büntetett előéletéről tudomást szerezzen.

A Spellman -ek mellett sosem unatkozik az ember: ebben a családban mindig van olyan, aki valamit titkol a többiek elől, s mindig van valaki aki vállalja ennek a rejtélynek a megoldását. Szóval van itt izgalom bőven, de magánélet... na, az nincs! A családtagok hiába is próbálják megvédeni a többiektől ennek a szentségét, annak valahogy mindig autósüldözés, házkutatás, utcán követés lesz a vége.

Maga a történet, szerintem nem egy nagy durranás, viszont nagyon humorosan és jól van megírva: abszurd helyzetek, igazi nyomozós paródia és nevetés majdnem minden oldalon. Nem mellesleg megjegyzendő: nekem még a borítója is nagyon tetszik! Kicsit képregény stílusú, de jó.

Fülszöveg: Ismerkedjenek meg Isabel „Izzy” Spellman magánnyomozóval. Lehet, hogy ez a huszonnyolc éves lány nem rendelkezik a legfeddhetetlenebb múlttal, amit romantikus botlások, túlzott alkoholfogyasztás és találékony vandalizmus is beárnyékol, lehet, hogy él-hal a Get Smart sorozatért és jobban szeret az ablakon keresztül közlekedni, mint az ajtón át – de mindezt jócskán feledteti a családi cégnél, a Spellman Nyomozóirodánál kamatoztatott magánnyomozói tehetsége. Az emberek magánéletében való turkálás Izzy számára teljesen magától értetôdô tevékenység. Valójában az egész család számára az. De bárcsak sikerülne a munkát az irodára korlátozniuk. Spellmannak lenni annyit jelent, mint kémkedni egy Spellman után, követni egy Spellmant, vajat keresni egy Spellman füle mögött, zsarolni és lehallhatni egy Spellmant. A félig Nancy Drew, félig Piszkos Harry Izzy vékony pengeélen táncol a Spellman családtag és Spellman alkalmazott státusz között. Feladatai közé tartozik végrehajtani a fônökeitôl, azaz Anyutól és Aputól (lehetôleg alapos vizsgálat nélkül) kapott megbízatásokat, féken tartani (olykor kényszert is alkalmazva) krónikusan tökéletes ügyvéd bátyját, jó példát mutatni tizennény éves húgának, Rae-nek (aki túlságosan is rákapott a szabadidôs követésekre), és idôrôl idôre felkutatni és hazahozni nagybátyját (aki bármelyik pillanatban el talál tûnni nagy tivornyázás közepette az ún. Eltûnt Hétvégéken). De mikor Izzy szülei felbérelik Rae-t, hogy kövesse a nôvérét (hogy kiderítsék Izzy új fiújának kilétét), Izzy-ben végleg eldôl a borjú, és rájön, csak úgy válhat belôle valaha is normális ember, ha otthagyja a családi vállalkozást. De van egy kis bökkenô: mielôtt elengednék, még egy utolsó megbízást kell elvállalnia – egy réges-rég elfeledett, tizenöt éve eltûnt személy ügyét. A feladatot vállalja, miközben egy családját sokkal közelebbrôl érintô eltûnési eset is megrázza, mely élete legkomolyabb ügyévé válik. A Spellman akták az elsô része annak a kiváló és szellemes új regénysorozatnak, amelyben a Spellman család imádnivalóan szövevényes élete tárul elénk.
Összegzés:

Az elején kicsit gondban voltam a könyvvel, mert még sose olvastam szingliregényt, s bár elképzelésem volt róla, hogy milyen lehet, de úgy igazából nem tudtam hogy mit kell tőle várni. De a közepe fele ez már nem is érdekelt, egyszerűen csak röhögtem. Kíváncsian várom a folytatását, biztos a kezembe fog kerülni! Az értékelésemben 8 pontot ért el!