Istenekre hangolva

Marie Phillips: Csintalan istenek
Elolvastam: 2011. május 31.

Az írónő regényére Bridge fantasztikus lelkendező bejegyzése miatt figyeltem fel, és hát ráadásul görög istenek meg modern kor meg miegyéb... rögtön a Percy Jackson kalandjairól szóló (amúgy szerény véleményem szerint hihetetlenül jó ifjúsági) regények jutottak eszembe, és persze rögtön az is, hogy én azokat mennyire imádom. Persze, bármennyire is megszokott a régi történetek, alakok modern korba helyezése, azt azért meg kell hagyni, hogy a görög istenek jófejek voltak. Szóval, engem semmi sem tarthatott vissza attól, hogy megismerkedjem ezzel a történettel. Mikor végre megkaparinthattam a könyvtárban, mint valami Szent Grált, széles vigyorral elterülve az arcomon rohantam oda a könyvtárosnőhöz, hogy én ezt most kiveszem, ő pedig rá sem hederített a pillanat ünnepélyességére, kicsit unottan pittyegtette be a könyvet az adatbázisba. Nem baj, én vigyorogtam tovább.

Szóval, a történetről röviden annyit mondhatok, hogy ezekről a görög istenekről, akikkel (jó esetben ott is) a Trencsényi-Waldapfel könyv lapozgatása során már megismerkedhettünk, kiderül, nemcsak hogy nem az elmés görögök fantáziájának szüleményei, hanem ráadásul még napjainkban is élnek. Hogy hol? Nem, nem New York - ban... Londonban! (ez volt a második tipped, ugye?) Szóval...azt ahogy gondolhatjuk, kultuszuk már eléggé leáldozóban, vagyis mondhatnánk azt is, hogy gyakorlatilag a nullán van: nincsenek áldozások, imádkozások, könyörgések meg miegyéb... igen, igen, ez tényleg szívás. Szóval, ott élnek Londonban egy leamortizálódott randa nagy házban, és kénytelenek voltak lecserélni isteni szerepüket civil állásokra. Ja... ez már a szívások netovábbja. Aphrodité szextelefont működtet (nem mellesleg élvezi is), Apollónnak jósműsora van a tévében, Dionüsszosznak van egy jó kis kocsmája és a többi.
Aztán egy nap Apollón és Aphrodité közt egy rosszul végződött együttlétnek olyan igazán görög istenes bosszú lesz a következménye.

– De én nem akarok az alvilágba menni.
– Ha itt maradsz, kísértet leszel – válaszolta Hermész. – És attól fogva csak és kizárólag a tévés médiumokkal tudsz majd beszélgetni. Higgy nekem, akkor már inkább az alvilág…

Már lassan három napja elolvastam a könyvet, de még mindig hatalmas kérdőjelek vannak a fejem körül, akárcsak egy képregény-figurának. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e a könyv, és ha igen, akkor mégis mennyire. Tényleg nem tudom hova rakni. Ugyanis maga a történet, mármint a tényleges történet, nem igazán ragadott magával, egy kicsit ütősebbet is össze lehetett volna rittyenteni, és véleményem szerint ráadásul túl sokáig stagnált, csak az utolsó negyede volt annyira pörgős, hogy képtelen voltam lerakni. Apollón és Aphrodité alakja olykor eléggé idegesített, ahogyan a bosszúban felhasznált halandó Alice is, Neil (ő a halandólány barátja) pedig, jaj... néha fájdalmas volt. Meg Alice is. Ők ketten együtt. A többi isten ráadásul nagyon háttérbe volt szorítva mellettük (jó, oké Artemisz nem annyira), pedig én még olyan szívesen olvastam volna Athénéről meg Dionüsszoszról is...

Ez akár jelenthetne rosszat is. De a poénok, a helyzetkomikumok viszont annyira jók voltak, hogy sikeresen ellensúlyozták számomra ezeket a hiányosságokat. Hádész és Perszephóné személyéről pedig ne is beszéljünk. Egyszerűen imádtam őket, (bár Hádész azért szerintem mindig jófej ezekben a görög istenes történetekben, Perszephónét pedig egy nyávogós, buta nőnek elgondolni igazán isteni -haha- és szórakoztató ötlet) és az egész Alvilágban játszódó részt.

A vége... nos, ezt se tudom még hova rakni, akárcsak a könyvet. Mikor elolvastam az volt a benyomásom, hogy túl giccses, túl cukormázas befejezés, és egyáltalán hogy kerül ez ebbe a könyvbe? Aztán végül arra jutottam, hogy miért ne lehetne a bugyuta, klisés befejezések paródiájának gondolni?

Mindent összevetve ez egy jó humorérzékkel megírt, könnyed szórakoztató regény némi pajzánsággal fűszerezve, (ami igazából csak említés szinten van jelen a könyvben, nincs semmi részletezés, és inkább jellemábrázolásként jelenik meg, szóval nem is céltalan, de azért arra mégis figyeljünk oda, hogy milyen korosztálynak adjuk :-) ) és hát görög istenek meg miegyéb... Szóval, nem rossz könyv ez, csak... csak... ha a történet nem lett volna ilyen, akkor nem lennék ennyire bizonytalan.

Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Fordító: Vizi Katalin
Eredeti cím: Gods Behaving Badly

Oldalszám: 397

Ára: 3500 Ft