"A szokások nem engedik, hogy szívünk szerint házasodhassunk"

Boris Danzer- Kantof: Magánélet Napóleon korában

elolvastam: 2011. június 8.

Valamikor a gimis éveim során jöttem rá arra, hogy a történelemben sose (vagy ritkán) az az igazán érdekes, amit az órán tanulunk. Nem a nagy távlatból bemutatott lejegyzésre méltónak vélt események az igazán izgalmasak, sokkal inkább azok, amik apró, mára elfeledett könyvecskék, poros lapjain bújnak meg; azok az apróságok, amik bizonyítják, hogy a sok száz évvel ezelőtt élt emberek ugyanolyan emberek voltak mint mi magunk, nem pedig képzelet szülte kitalált alakok.

A történelem még ma is körülvesz minket - akár tudunk róla, akár nem. Egy-egy utcakő mennyi mindent mesélhet arról, hogy kik jártak rajta előttünk, vagy egy háznak is biztosan rengeteg története lehet, ahogy a folyóknak, erdőknek, hegyeknek is. Csak meg kell hallgatnunk a suttogásukat...

A Corvina Kiadó által megjelentetett Magánélet... sorozat pont az ilyen információkat szedte össze - amik valahogy mindig kimaradnak az átlagos történelmi tananyagból, pedig igazán érdekesek! Hohó, de még mennyire...! Nem csatákról, szerződésekről, államalapításokról olvashatunk benne, hanem a történelem hétköznapi embereiről. Akikről elsőre talán furcsa lehet elgondolni, hogy nem csupán háborúztak, politizáltak, hanem öltözködtek, ettek, kirándultak, és bizony nekik is megvoltak a maguk hóbortjai.

Kicsit anarchista korszakomat éltem, amikor kiválasztottam a Napóleon koráról szóló kötetet, ugyanis ez szám szerint a második darabja a sorozatnak. De oda se neki, majd pótlom legközelebb! A könyv, mármint a Napóleon korszakáról szóló, négy hatalmas fejezetre van felosztva, amelyeket aztán jópár kisebb alfejezet darabol szét a könnyebb áttekinthetőség érdekében.
Az első a Család és erkölcs címet viseli, és meg kell mondjam, hogy az olvasása közben többször is kirázott a hideg, többek közt a nők korabeli helyzetéről írtak miatt, a korabeli kiházasítási szokásokat, ami körülbelül egy bútorvásárláshoz hasonlított a legjobban. S persze akkor még nem is beszéltem azokról a borzalmas higiénés viszonyokról, amik a születendő csecsemőt fogadták... vagy a bábaasszonyok azon szokásáról, hogy az újszülött koponyaformáját az ujjaikkal alakították ki, vagy a csecsemő nyelvfékének elvágásáról ne is beszéljünk! S még jópár dolog volt még ebben a fejezetben, amiért hálát adtam annak, hogy én szerencsére nem ebben a korban élek. Valahogy a regényekből nem tűnt ez a kor ennyire borzalmasnak..

A második nagyobb fejezet a lakóhely és a korabeli kényelem témakörét járja körbe, kitérve alaposan mindegyik társadalmi réteg otthonára, divatos tárgyaira, házaik dekorációira, bútorzataikra. Olvashatunk Napóleon szemkápráztató építkezéseiről is, ahol nem csupán látvány tekintetében igyekezett javítani a városok összképén, hanem az egészségügyi helyzeten is. S bizony nem kevés teendő akadt e tekintetben...

"Bármilyen jó gyalogló vagy is, nehezen szánod rá magad, hogy órákon át tapicskolj a szemétben, a bűzös ürülék mocskolta utcákon."

Őszintén? Én egyáltalán nem gondoltam, hogy Párizsban a XIX. század elején ilyen borzalmas állapotok uralkodtak, nagyon meglepő volt ilyesmit olvasni, s a könyvben található korabeli illusztrációk még jobban segítették elképzelni ezeket a számomra elsőre hihetetlennek tűnő dolgokat.

A könyv utolsó két fejezete volt számomra az igazi kedvenc, mert itt a divat és az ételek kerültek szóba. Megtudhattam, hogy mi volt az akkori párizsi divat - nem csupán a meseszép ruhák terén, hanem alsóneműk, kesztyűk, főkötők, frizurák is szóba kerültek, így ha egyszer időutazásra adnám a fejem, valószínűleg Titus-frizurát vágatnék magamnak, és egy meseszép selyemturbánnal ékesíteném, és biztosan nem hagynám otthon a retikülömet, és a kor divatja szerint fehér szaténruhában libbennék be az ajtón. S persze azt is tudom már, hogy miként cseveghetnék a hölgyekkel a szalonokban, milyen újságot járatnék (naná, hogy a Journal des dames et de la mode -ot... még szép!), és kinél varratnám a ruháimat (biztosan Leroy-nál, a "szabók hercegénél, a hercegek szabójánál" ). Persze, azért a higiéniához továbbra is ragaszkodnék.
Az utolsó fejezetnek köszönhetően eszméletlenül sikerült megéheznem: olyan szívesen ettem volna egy hatalmas baguette -et egy kis sajttal (ó, tejóég mennyi sajt volt felsorolva)...
De ezt félretéve, egyébként nagyon sok érdekes dolgot tudhattam meg még ebben a fejezetben a korabeli asztalterítésről, a szervírozásról, az étkezések időpontjaitól, különféle táplálkozási szokásokról, a vendéglőkről, a pezsgőről és a borokról... Nem hiába lett kedvenc ez a fejezet!

Nagyon tetszett ez a könyvecske, amely bár elég vékony, de ez ne tévesszen meg senkit: rengeteg érdekesség, jópár korabeli forrás felhasználásával, érthető nyelven megírva, amiket csodaszép illusztrációk tarkítanak. Szerintem érdemes elolvasni!