Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem ez a borító nem tetszik. Előbb asszociálnék belőle egy erősen alkoholista nő történetére, mint egy kísértetsztorira. Úgy értem, nézzétek meg! Hát nem olyan, mintha a nő az utolsó üveg borával kezdene erotikus szemezésbe? De persze, ízlések és borítók... meg szerencsére a belbecs attól még ugyanaz marad, akármilyen csomagolásba is teszik.A fekete ruhás nő egy kísértettörténet, a szó legklasszikusabb értelmében. Főhőse és egyben elbeszélője Arthur Kipps, aki egy idős hölgy hagyatéka rendezésének ügyében jött a "világ végi" angol kisvárosba, és az ügy gyors intézésének érdekében kénytelen beköltözni az üres, elhagyatott házba, amelyet csak apálykor lehet megközelíteni. Bár a helybeliek nagyon ellenzik ezt az ötletét, de hogy miért, arról nagyban hallgatnak. Arthur Kipps előbb-utóbb kénytelen igazat adni a helybelieknek, mert nagyon furcsa és hátborzongató dolgok történnek abban a házban.
"Az egész dolog egyre inkább úgy hangzott, mintha egy viktoriánus regénybe csöppentem volna: egy remeteéletet élő idős hölgy titokzatos iratai, elrejtve az ódon, telezsúfolt ház mélyében."
Kísértettörténet, húú.... ha meghallom ezt a szót, szinte hallom a szereplők sikításait, akik lélekszakadva rohannak végig a sötét folyosón, menekülve az őket üldöző, lassú, de biztos tempóban haladó kísértet elől. Húú.... de különben, ha jobban belegondolok egy jó kísértettörténet igazi esszenciáját mégsem az ilyen jeleneteknél kell keresni. Az valahol az üres folyosó padlójának recsegésében vagy a magától kinyíló ajtó csikorgásában bújik meg. A sikítós, oda-sem-nézős félelem akkor igazán erős, ha nem ismerjük a pontos okát. A bizonytalanság, az ismeretlentől való félelem a lehető legrosszabb: mert sose tudjuk, hogy hol és mikor lehetünk biztonságban.
Susan Hill ezt mind nagyon jól hozza a regényében: sokáig nem történik semmi konkrétum, nem ismerjük a háttértörténetet, nem tudjuk az okokat... csak leng az üres hintaszék vagy recseg a parketta. S a titokzatos, csontvázarcú fekete ruhás nő megjelenése számomra mindig valamiféle feszültségi tetőpont volt. (érdekes módon a főszereplő félelme ilyenkor meg pont alábbhagyott.) Az írónő nagyon jól felépítette a regényét ebből a szempontból: visszaemlékezve, azt mondanám, hogy vibrált az egész könyv az elfojtott feszültségtől. Pedig jobban belegondolva nem volt mindig félelmetes (baljóslatú igen, de félelmetes az nem). Ha a könyv feszültségének alakulásait címszavakban jellemeznek kéne, az valahogy így nézne ki: napsütés, friss levegő, szép ház aztán köd, sötét, furcsa hangok, sikítás, majd megint napsütés, friss levegő, szép ház aztán köd, sötét, furcsa hangok, sikítás és így tovább, és így tovább. Szerintem nagyon jól és tudatosan használta ezt a ritmust az írónő, ahogyan a feszültségteremtés eszközeit is jól használta, sokat merítve a klasszikus kísértettörténetekből.
Hiszen itt van még pl. ez a Mr. Kipps, aki pedig egy teljesen klasszikus gótikus elbeszélő: a regény elején szinte megállás nélkül bizonygatja az olvasónak, hogy ő mennyire a realitások embere, mennyire elutasítja a babonákat, aminek nyilván valami olyasmi funkciója van, hogy a sztori még valóságosabbnak tűnjön:
"...soha nem voltam képzelgésre hajlamos ember, nem szoktak látomásaim vagy megsejtéseim lenni. Azóta is mindig minden erőmmel kerültem az olyan gondolatokat, melyek csak távolról is a nem-anyagi világra vonatkoztak, és igyekeztem ragaszkodni ahhoz, ami prózai, látható és kézzelfogható."
De vannak még más "bevett" elemek is pl. az egész regény szerkezete, az ismétlődések (események, szellemjárás stb tekintetében) vagy maga a külvilágtól elzárt helyszín is. De ezeket nem is részletezném tovább, hiszen aki olvasott már ilyesféle történeteket (mármint a jobbfajtákat), az úgyis felismeri majd.
Nekem nagyon bejött ez a könyv, sőt: hogy őszinte legyek, teljesen (kellemesen) meglepett ez a konvencionális kísértettörténet. Egy éjszaka alatt egyhuzamban simán elolvasható, csak győzze az ember chips-szel meg ropival.
Mostanában vetítik a belőle készült filmet. Nem tudom, mozivásznon mennyire fog majd klisésnek hatni a történet, mindenesetre nekem papíron totálisan működött.
Susan Hill: A fekete ruhás nő
Eredeti cím: Woman in Black
Fordította: Gieler Gyöngyi
Kiadó: Partvonal
Oldalszám: 176
Eredeti ár: 2490 Ft
9 megjegyzés:
Aaahh, a pénztárcám egy csöppet neheztel rád, mert engem meggyőztél. :)
Örülök, hogy ennyire tetszett... marha értékes hozzászólás, tudom:))
@Gretty : Hú, de jó! Örülök a neheztelésed ellenére is :-)) mondjuk nem tudom, mennyire éri meg megvenni, mert annak ellenére, hogy remek kikapcsolódást nyújt arra az éjszakára amíg olvassa az ember, szerintem ez max. egyszer olvasós könyv. Én inkább egy könyvtári példánnyal próbálkoznék, vagy (ha esetleg nem szereted a könyvtárakat) megvárnék egy hatalmas akciót :-)
@Amadea: Drága, számomra minden hozzászólás értékes és örülök neki :-))
Igen, jól esett egy kicsit borzongani :-))
A könyv mikor játszódik? (a film a háború előtt, de az egyik borító nagyon elbizonytalanított.)
Jó kis bejegyzés lett :)) Egész kedvet kaptam hozzá :)
A borítót pedig nagyon találóan jellemezted :D
@Gretty Ah szeretnéd megvenni, a librinél most akciós az újabb, szebb (relatív, patiszon van rajta de 100x jobb mint ez az alkesz nőci) könyves borítóval
@Thetisz: Igen, a háború előtti időkben valahogy. De igazából sztem olyan időtlen történet érzetét kelti.
@kai: hehe, köszi :-)) meg most megnéztem azt az új borítót is... de nekem az se tetszik :-D sokkal jobb lenne valami sejtelmes árnyalakos(valamelyik angol kiadás borítója ilyesmi, és na, az nagyon bejövős)
A könyv pedig egy kis esti olvasmánynak, borzongatásra tökéletes, de szerintem tényleg csak egyszer olvasós.
@Heloise megnéztem az angol borítókat is. Tényleg sokkal szebbek, mint a magyar! Amúgy azt nem mondtam, hogy szép a patiszonos, csak azt hogy szebb mint a másik :D :D
@kai persze, értettem én, hogy neked sem tetszik, csak gondoltam én is kinyilatkoztatom a dolgot :-DD
De hallod, az nem patiszonos, hanem Daniel Radcliffes :-DD
Basszus, tényleg tisztára összekevertem őket! :D
nem is értem mert Daniel eléggé megcsúnyult :P pedig milyen aranyos kis Harry volt, patiszon meg egész helyes ha épp nem élőhalott :D
Amúgy tisztára azt hittem, hogy RP játszik ebben a filmben :)
Megjegyzés küldése