Ha igazán őszinte akarok lenni, ez a könyv átszáguldott rajtam. Néha-néha megállt, hogy egy kicsit jobban rám lépjen; hogy valami nyomot hagyjon mégis a sima felszínen. Reméltem, hogy erőteljesebb hatást fog gyakorolni rám. Tudjátok, azt az igazi kifacsarós, falhoz kenős élményt vártam, helyette viszont... nos, nem is tudom, pontosan mit is kaptam.
A regény főhőse és egyben elbeszélője Momo, aki - hát ne szépítsünk - egy "kurvagyerek". Nem sokkal születése után Rosa mamához került, sok más sorstársával egyetemben. A "szakmából" kiöregedett zsidó nő - aki még a Holokausztot is túlélte - kurvagyerekek neveléséből tartja fent magát. Momo hamar önállósághoz szokik e furcsa
környezetben, s úgy segít magán, ahogy tud: lop, csal, vagányokkal és
prostituáltakkal barátkozik, de Rosa mamához gyengéd szeretet fűzi. Hogy
e nyomorgó, társadalmon kívüli réteg összetartása
milyen erős, az Rosa mama életének utolsó hónapjaiban derül ki.
Lehet, hogy az előzetes elvárásaimmal voltak gondok. Mert akárhányszor elgondolkodom rajta, hogy mégis miért nem vált számomra ez a könyv A Regénnyé - így nagybetűvel - , nem tudok rá magyarázatot. Viszont azt megértem, hogy másoknak miért tetszhetett annyira: hiszen úgy szól a szeretetről, hogy az mentes mindenféle giccstől és nyáltól, s a haláltusáról sem egy piedesztálra emelhető, romantikus elképzelésekkel tarkított dologként beszél, hanem úgy, ahogy az megtörténik az életben: nincs benne semmi szép. Az emberi méltóság valahol elveszik ilyenkor az életben maradásért.
Érdekes volt ez a miliő is, ami Momot körülvette. Bevándorlók különböző országokból és háttérrel,
S látjátok, mindezek ellenére mégis azt mondom, hogy valahogy mégsem találtunk egymásra. Nem is tudom, mit vártam vagy mit kerestem, de egy icipici plusz hiányzott. Talán Momo hangja. Az az igazság, hogy nem mesélt számomra hallhatóan. Mert hát biztos nálatok is van ilyen olykor bizonyos könyveknél, hogy valóban megszólal az elbeszélő: ott duruzsol a füledbe, és szinte megbabonáz. Az ilyen típusú könyvek nekem mindig "hűha"-élmények - függetlenül a tartalomtól. S valahogy itt ez most nem történt meg. Ezt eléggé sajnálom.
Emile Ajar (Romain Gary): Előttem az élet
La Vie devant soi
Fordította: Bognár Róbert
Kiadó: Ulpius-ház Kiadó
Oldalszám: 300
2 megjegyzés:
Sajnálom, hogy nem lett nálad nagybetűs Regény, én anno nagyon szerettem, nálam nagyon betalált. Szerettem Momo "egyszerűségét" (és ezt most a szó pozitív értelmében mondom), és igazából azt a világot is nagyon bírtam, ahol a szereplők éltek, nem egy szokványos közösség volt az biztos :)
@Nikkincs: Igen, tényleg nem egy szokványos közösség volt :) Huh, amúgy tökre megértem, hogy betalált nálad :) - igazából azért is állok tanácstalanul a saját olvasásomnál, mert láttam én, hogy miért is szuper ez a könyv miközben olvastam, de valahogy mégsem került hozzám közel. Lehet, hogy ez a fránya hangulatolvasásom az oka mindennek :D
Megjegyzés küldése