Hölgyválasz

Stephanie Meyer: Eclipse

kiolvastam: 2009. december 8.


Eljutottam én is odáig, hogy nekem is kezembe akadt Meyer új könyve. Megjegyzem, nagyon tartottam tőle, mert az eddigi tapasztalataim azt mutatták, hogy a sorozat és én nem igazán férünk össze. Az Alkonyat olyan, hát-elmegy-könyv volt számomra, amikor először olvastam, másodjára viszont legszívesebben a falhoz vágtam volna (szerencséje, hogy olyan szép a borítója). De az Újhold volt számomra a mélypont: sokszor éreztem olvasás közben azt, hogy nekem meg kell találnom azt az írónőt, és fejbe kell kólintsam párszor ezzel a könyvvel. De hát messze van Amerika...

Na, szóval ilyen előélettel kezdtem neki a dolognak. Megjegyzem, most kellemesen csalódtam. És meg kell valljam, az eddigi három rész közül én ezt élveztem a legjobban. Miután letettem a könyvet, el is gondolkodtam rajta, hogy ez miben más, mint az előzőek.

Hát, először is maga a téma tényleg sok feszültséget hordoz magában. Milyen lehet két férfi közt őrlődni? És a végén mi alapján választunk? Itt úgy éreztem, hogy Meyer végre talált valami normális témát a könyvéhez, amiért tényleg érdemes elolvasni 600 oldalt. Az előzőeknél sokszor felesleges szócséplésnek éreztem azt a rengeteg oldalt, de itt valahogy nem. (mondjuk nem azt mondom, hogy nem lehetett volna elintézni 60 oldalban az egészet...)

Ez a kötet még azért is kedveltebb számomra, mert végre felfedeztem valamiféle humort a sorok között. Jó párszor rándult mosolyra a szám. A legkedvesebb jelenetem pedig az volt, amikor Bella, Jacob és Edward a sátorban fagyoskodtak, és amikor a csaj nagyjából elaludt, akkor Edward nyíltan beszélt az érzéseiről a vérfarkasos srácnak. Na, itt és úgy általában a regényben a két fiú csipkelődései elég sokszor mosolyra késztettek. Szerintem ezekre nagy szükség volt, mert különben túl melodrámaira sikeredett volna, és persze így sikerült nagyjából elterelni a figyelmemet Belláról....

Mert komolyan, az a csaj! Hát, ha én ebben a regényben szereplő volnék, tuti hogy már rég kinyírtam volna. Hogy ez mennyit tud nyafogni, meg szenvedni meg hisztériázni, meg semmi se jó neki és..... folytathatnám még bőven a sort, de inkább nem. Komolyan, a mély pont számomra az volt, amikor a harc előtt voltak és ő össze vissza nyafogott, hogy ő is ott akar lenni a harctéren meg mittom én. Most komolyan, ezzel mit segített volna? Ennél a csajnál teljesen olyan érzésem van, hogy ő imád áldozat lenni, és ha nem rágja le érte senki se a tíz körmét, akkor az úgy marhára nem okés számára.

Igen, ez a legnagyobb bajom ezzel a sorozattal: hogy Bella szemén keresztül látjuk a dolgokat, akivel én egyáltalán nem tudok azonosulni. És ez még enyhe kifejezés... Lehetett volna egy kicsit szimpatikusabb, kevésbé hisztis és kevésbé áldozat típust teremteni helyette. De persze, azért vannak olyan szereplők, akiket szerintem tényleg nagyon eltalált! Nekem például Alice (mint oly' sokunknak) a kedvencem. Őt tényleg nem lehet felülmúlni! :-) de még Edwardot is nagyon kedvelem. No, persze nem úgy... csak nagyon szimpatikus volt most a hozzáállása ehhez az egész Jacob vs. Edward helyzethez. Jacobot inkább idegesítőnek és olyan igazán kihasználósnak éreztem, persze tisztában vagyok, hogy ez az élethez közelibb viselkedés. Valószínűleg hasonló helyzetben én is így viselkednék... Meg azért azt megjegyzem, hogy a végén nagyon sajnáltam szegényt.

JA, és örömmel konstatáltam hogy végre eltűnt ez a Rómeó és Júliára való utalgatás. Nem tudom, hogy Amerikában miért van az, hogy ha azt akarjuk bemutatni, hogy valaki fúúú, de művelt, akkor Shakespeare erre a darabjára hivatkozunk. Mert az olyan intelligens dolog, ha valaki szereti és állandóan csak azt olvassa. Hát, az ilyennel engem meg lehet ölni. Shakespeare -nek szerintem ez a leggyengébb darabja, sokkal de sokkal jobbak találhatók az életművében (Szentivánéji álom, királydrámák, Ahogy tetszik, Vízkereszt és még sorolhatnám), a másik dolog pedig, hogy szerintem boldog-boldogtalan ismeri a történetet, nincs a földön olyan ember, akinek ha azt mondják, hogy Rómeó és Júlia, akkor csak néz, mint borjú az új kapura és aztán megkérdezi, hogy mivan??? (persze, ezzel nem a Rómeó és Júlia fanokat akartam megsérteni, hanem csak annyit szerettem volna mondani, hogy már unalmas az erre való utalgatás a könyvekben, filmekben)

Summa summarum:

Elolvastam, jó volt. Jobban tetszett nekem, mint a többi. Persze, azért Meyer stílusa sajnos nem sokat csiszolódott még ennyi könyv után sem. Még mindig túl sok a klisé a számomra, így nem tudom megállni a szemforgatásokat és a hasonló reakciókat. De azért most már (ezektől eltekintve) tényleg kezdem felfogni, hogy a rajongóknak miért tetszik. Nos, ha még nem olvastad és nem vagy rajongó: azoknak ajánlom, akik szeretnének pár nap kikapcsolódást szerezni maguknak, mert elegük van a tanulásból/munkából és csak pihenni és szórakozni vágynak.
Az értékelésemben 6 pontot ért el!