"Akarod tudni, életem nagy szakításai közül melyik öt volt a legemlékezetesebb? Hát tessék, időrendben: 1. Alison Ashworth 2. Penny Hardwick 3. Jackie Allen 4. Charlie Nicholson 5. Sarah Kendrew
Úgy bizony, ezek fájtak a legjobban. Látod a nevedet közöttük, Laura? Azt hiszem, a legjobb tízbe még éppen beleférnél, de az ötös listán nincs helyed. (...) Rég elmúlt az az idő, hála a mennybéli magasságosnak, amikor a boldogtalanság még valóban jelentett valamit. Ma már csak drekk, mint egy megfázás, vagy amikor nincs pénzed. Ha tényleg szeretted volna szétcseszni az életemet, előbb kellett volna megkaparintanod."
Van az úgy, hogy az életben semmi nem jön össze. Legalábbis nem úgy, ahogy eltervezte az ember. Igazából, ilyesmi elég gyakran előfordul; és egyszer eljön az a pont, amikor megállunk, és körbenézünk, hogy hol is vagyunk, és mégis hogy a fenébe kerültünk ide. Nincs meg a fehér kerítéses házacska, nem Johnny Depp vagy Jennifer Aniston a házastársunk, és a francba is, még csak színészek vagy híres írók se lettünk, és még egy rock bandánk sincs. Mindezek helyett itt állunk az Életnek nevezett valami előtt, ami mégse olyan egyszerű, mint ahogy elképzeltük, és még egy használati utasítást se csatoltak mellé.
Főhősünk, Rob pont ebben a szakaszban tart. Barátnője, Laura elhagyta, és így rászánja magát, hogy áttekintse az eddig kisiklott kapcsolatait. S persze, valahol a szerelmi életének romjai felett, a saját, zsákutcába jutott életére is rácsodálkozik. A mid-life krízisében fetrengő Robot egyébként furábbnál furább arcok veszik körül, akik amellett hogy szórakoztatóak, szívesen osztoznak főhősünk mániákus zenerajongásában. Az egész könyvnyi önvizsgálatot áthatja a basszus és a dallam, illetve a bakelitlemezek és a válogatáskazetták retro hangulata.
"Egy szóval se mondtam, hogy elégedett vagyok az életemmel. Azt mondom, jól vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok megfázva, nem volt közlekedési balesetem mostanában, nincs felfüggesztett börtönbüntetésem, de mindegy."
Amúgy azt hinné az ember, hogy elég depresszív könyv, hiszen a "hol csesztem el az életem?" - című önvizsgálat nem tartogat alapvetően kéjes örömöket és önfeledt kacagásokat. Ám Hornby ezt mégis olyan öniróniával képes tálalni, hogy igazából végigröhögjük az egészet. Rob - aki már-már karikatúrába illően folyton az életen és szerelmein agonizál, és szilárd meggyőződése, hogy a világon igazából mindenki csak kicseszett vele - egy igazán mulatságos görbe tükröt tart elénk, miközben olyan gondolatokat és kérdéseket fogalmaz meg, amelyek mindannyiunkban ott munkálkodnak valahol.
Főhősünk, Rob pont ebben a szakaszban tart. Barátnője, Laura elhagyta, és így rászánja magát, hogy áttekintse az eddig kisiklott kapcsolatait. S persze, valahol a szerelmi életének romjai felett, a saját, zsákutcába jutott életére is rácsodálkozik. A mid-life krízisében fetrengő Robot egyébként furábbnál furább arcok veszik körül, akik amellett hogy szórakoztatóak, szívesen osztoznak főhősünk mániákus zenerajongásában. Az egész könyvnyi önvizsgálatot áthatja a basszus és a dallam, illetve a bakelitlemezek és a válogatáskazetták retro hangulata.
"Egy szóval se mondtam, hogy elégedett vagyok az életemmel. Azt mondom, jól vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok megfázva, nem volt közlekedési balesetem mostanában, nincs felfüggesztett börtönbüntetésem, de mindegy."
Amúgy azt hinné az ember, hogy elég depresszív könyv, hiszen a "hol csesztem el az életem?" - című önvizsgálat nem tartogat alapvetően kéjes örömöket és önfeledt kacagásokat. Ám Hornby ezt mégis olyan öniróniával képes tálalni, hogy igazából végigröhögjük az egészet. Rob - aki már-már karikatúrába illően folyton az életen és szerelmein agonizál, és szilárd meggyőződése, hogy a világon igazából mindenki csak kicseszett vele - egy igazán mulatságos görbe tükröt tart elénk, miközben olyan gondolatokat és kérdéseket fogalmaz meg, amelyek mindannyiunkban ott munkálkodnak valahol.
Az egyáltalán nem elhanyagolható mennyiségű és minőségű humor mellett a másik dolog, amivel ez a könyv levett a lábamról az a hamisítatlan retro hangulat és a keményvonalas, zenei geek kultúra. Rob lemezboltja valahol a könyv világában is egy kis szigetet alkot - egy olyan szigetet, amely nem igazán áll a realitás talaján. Egy érdekes és kicsit bogaras mikrovilág ez, amely összegyűjti a könyv fura fazonjait, akik mániákusan top5 -ös listákat gyártanak és minden érzést, gondolatot, eseményt zeneszámokban mérnek, s valahol egyikük sem tud mit kezdeni a zene nélküli mindennapi élettel. Rob tisztában van ennek a helynek a bogaras voltával, ám szerintem ő pont ezért szeretne ettől távolodni, ezért panaszkodik és elégedetlenkedik folyton a boltjával kapcsolatban.
Pedig az az igazság, hogy Rob - akármennyire is különbnek tartja magát Dicknél vagy Briannél - pont annyira bogaras és fura, mint ez a hely. S szerintem a lemezboltra igazán szüksége van ( néha még ő sem tudja, hogy mennyire), hiszen ez az a hely, ahol igazán alámerülhet a zenei geek kultúra ritmussal és dallamokkal teli bugyraiba - főleg amikor a való élet csak a csöndet visszhangozza.
Hornby regényének alapvető üzenete szerintem az, hogy mindenkinek eljön az életében az a pont, amikor rá kell döbbennie, hogy az álmainkat és az elképzeléseinket bizonyos mértékben fel kell adnunk, mert egyszerűen valóságidegenek. Persze, nem kell teljesen lemondanunk róluk, egyszerűen csak képesnek kell lennünk arra, hogy hozzáidomítsuk a hajlíthatatlan külső világhoz. Ez Rob igazi ráismerése, s vele együtt az olvasóé is.
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
High Fidelity
Fordító: M. Nagy Miklós
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 283
2 megjegyzés:
Szia (:
Ha tetszett ez a konyv, akkor nagyon ajanlom Hornby-tol a Hoszzu ut lefelet. En a Pop, csajok, satobbi utan olvastam, es szerintem sokkal jobb is nala. :)
Kösz szépen az ajánlást :) Az is tervben van, meg szerintem Hornby összes könyve is - nagyon bejött a stílusa. Kíváncsivá tettél, szerintem akkor az lesz a következő tőle :)
Megjegyzés küldése