A sikító lépcső esete

"A kandallóban a narancssárga lángok alacsonyan táncoltak. Sötétség lopakodott a szoba mennyezetén, ült meg a lépcső zugaiban. Na és? A nappal kimúlik, beáll az éjszaka, de a Lockwood és Társa felkészült. Együtt dolgozunk, nem félünk."

Ha young adult könyvekre gondolok, eléggé felemás érzéseim vannak. Bár egy nagyon fontos műfajnak tartom a mai populáris irodalom berkein belül, de mivel népszerű műfajról beszélünk, ezért (magától értetődően) elég vegyes a felhozatala, amit bizony erősen meg kell szűrnöm magamnak, hogy tényleg az értékes és eredeti gyöngyszemek jussanak el hozzám. Olykor persze hiába az előrelátás és sok utánanézés - mégis sikerül mellényúlnom. 

Mindenesetre a young adult könyvek szerintem igenis fontosak egy bizonyos korosztálynak. Úgy értem: jó, hogy vannak. Ezek a művek kitűnően reprezentálják a tinédzserkor küszöbén jelentkező meg nem értettséget, és a még hosszú évekig eltartó identitáskeresést, amikor nem csupán az önkifejezés, az önmagunk megtalálása a feladatunk, hanem a világot, a környezetünket és az abban elfoglalt helyünket is újra kell értékelnünk. Van egy pont az életünkben, amelyben minden megváltozik, és a boldog tudatlanság állapota után rá kell jönnünk, hogy kik is vagyunk mi valójában - ahogy ez a YA főhősökkel is történik.

Jonathan Stroud zseniális regénye is a young adult kategóriába tartozik, sőt továbbmegyek: ez bizony egy igazi gyöngyszem! Bár jóval könnyedebb témát dolgoz fel, mint a disztópiák - nincsen benne társadalomkritika s egyéb ilyesmi - , ennek ellenére azért a sorok között mégis megbújik az önállósodás és az önmagunkba vetett hit kissé elcsépelt, ám valahol mégis érdekes kérdésköre. Persze, nyilván nem elsősorban ezért estem mérhetetlen szerelembe ezzel a könyvvel: Stroud regényének felépítésében, stílusában egyszerűen semmi kivetnivalót nem találtam - nem mintha kerestem volna... hogy őszinte legyek körülbelül a 40 oldal után csak úgy sodródtam a történettel, és meglehet, hogy mindenféle kritikai érzék kiveszett belőlem az olvasása alatt, szóval nem feltétlen kell hinnetek nekem, vállalom, hogy elfogult vagyok.

Ötven éve már, hogy az ország járványszerű kísértetjárástól szenved. A szellemek okozta bajoknak számos ügynökség igyekszik elejét venni. Lucy Carlyle, az ifjú és tehetséges ügynök, bár szép karrier reményében érkezik Londonba, egyszerre a város legkisebb és legpechesebb ügynökségének csapatában találja magát, melyet az igéző mosolyú Anthony Lockwood vezet. Miután egy ügyet végzetesen elszúrnak, az ügynökség léte veszélybe kerül. Hamarosan adódik egy utolsó esély a cég megmentésére, ám ehhez el kell tölteniük egy éjszakát Anglia kísértetek által legsűrűbben lakott házában. És megúszni élve.

A regény hihetetlenül erős atmoszférával rendelkezik, hiszen ez a ködös-nyirkos-szürke-feszültséggel és titkokkal teli hangulat hamar körbefont olvasás közben - mintha csak egy ajtót nyitogattam volna a lapokkal. Nem volt szükséges egyszer sem semmiféle ráhangolós oldalpörgetés. Csupán kinyitottam, és ezzel a mozdulattal már be is léptem Stroud világába. Így, ennyire egyszerűen. S igazából már vagy 2 hónapja elolvastam, de akárhányszor megpillantom a borítóját nem csupán jelenetek, helyzetek ugranak be, hanem maga a hangulata is bekúszik a bőröm alá. Ez pedig ennyi idő elteltével nálam elég ritka.

Maga a történet és a létrehozott alternatív világ szintén érdekes és izgalmas, bár a történet talán annyira nem eredeti, de hogy őszinte legyek nem igazán érdekel, mert nálam simán elérte, hogy lélegzetvisszafojtva és a körmömet tövig rágva olvassam el az utolsó 40 oldalt. Mindezek mellett pedig A sikító lépcső esete bebizonyította, hogy bizony nem szükséges kellékei egy jó ifjúsági regénynek a hormontúltengéses szereplők és a szerelmi szál. Ezek nélkül is lehetséges egy igazán erős, belevaló és élvezetes regényt írni. Bár a szereplők közötti dinamika talán lehetett volna kicsit hangsúlyosabb is, hiszen a jellemek bőven elbírták volna szerintem, mert mindegyikük izgalmas és árnyalt, de azt mondom, egyefene, talán a következő részben. Nem is siránkozom ezen igazából, mert érdekes háttértörténeteket kaptam, s Deryn Sharp mellé most már Lucy Carlyle is felsorakozott a példás női főszereplők névsorába. (szerintem amúgy ők ketten egészen jól kijönnének egymással)

Én mindent megkaptam ettől a könyvtől, amit elvártam, sőt: többet is. Igazán brit, igazán rejtélyes, megfelelőképp szellemes (a szó mindkét értelmében), kellőképpen izgalmas és megfelelő mértékben árasztja magából a Sherlock-hangulatot. Minden adva van tehát ahhoz, hogy tűkön ülve várjam a folytatását. Mert ez jó. Tényleg nagyon jó.

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete
The Screaming Staircase
Fordító: Pék Zoltán
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 318