Rengeteg

Ha létezik olyan - az utóbbi években alaposan átgondolt könyvvásárlásaim dacára - , hogy szinte csak borító alapján vegyek meg könyvet, nos, mit tagadjam, ez a vétel abszolút ilyen volt. Naomi Novik neve számomra maximum annyiban volt hívogató, hogy tudtam, mennyire sokan szerették a Temeraire -sorozatot. Persze, azért a borító mellett a beígért népmesékre hajazó történet is jó kis mézesmadzag volt.

"Mindenki azt mondja, hogy akik Sárkánylányt nevelnek, máshogy szeretik őt; nem tehetnek róla, sejtik, hogy egyszer el fogják veszíteni."

Egy messzi-messzi vidéken van egy hely, ahol tízévenként a sárkány kiválaszt magának egy tizenhét éves leányt a faluból, és magával viszi tornyába. Nem falja fel őket, csupán elviszi. Hiszen a sárkány nem egy igazi sárkány, hanem egy ember. Egy varázsló, aki megvédi a falu jámbor népét a közelben burjánzó rémséges Rengetegtől. Az elvitt lányokat tíz évvel később visszaengedi a faluba, ám addigra a lányok gyökeresen megváltoznak. Előkelő ruhákat hordanak, úgy beszélnek, mint az udvaroncok a palotából, és mivel tíz évig együtt éltek egy férfival, nem igazán állnak sorban az ajtajuk előtt a kérők (bár a lányok állítása szerint semmi olyan dolog nem történt). Ám a lányok igazából maradni sem akarnak régi otthonukban. Egyszerűen továbbállnak. Agnyeska, főszereplőnk édesapja szerint egyszerűen elfelejtik, hogyan kell a faluban élni. 

Agnyeska és barátnője, Kasja hamarosan betöltik a tizenhetedik évüket másik kilenc lánnyal együtt. Agnyeska nem is önmagáért, hanem inkább Kasjáért izgul, hiszen a faluban szinte mindenki tudja, hogy őt fogja magával ragadni a sárkány. A fiatal lányt már évek óta erre készítették fel a szülei, nem is merték őt igazán szeretni, mert tudták, el fogja hagyni őket egy napon, ahogy eddig minden Sárkánylány tette. 

Ám a sárkány a kiválasztáson végül másképp dönt: Agnyeska lesz a választottja.

 

Novik regénye tulajdonképpen újrameséli a Szépség és a Szörnyeteg történetét - némi szláv mitológiával megfűszerezve azt. Ez amúgy egy igazán szuperséges keveréknek tűnik, s az alapkoncepciót figyelembe véve szerintem az is. Az írónő nagyon jól használja fel a népmesei elemeket, miközben saját képére formálja, s ezáltal valamennyire ismerős, de mégis egyedi világot teremt. Én ennek az ismerős ismeretlen világnak a kigondoltságát és szerethetőségét nem is vitatom el Noviktól, mert nekem nagyon bejött.

Kár érte, hogy magáról a regényről ezt nem tudom elmondani száz százalékosan. Pedig egyébként nagyon biztatóan indult minden: magával ragadott ez a mesei nyelvet idéző stílus, ami  - ahogy egyre beljebb sétáltunk a történetbe - szépen lassan árnyalódott. Emlékszem, ahogy húsz oldal után megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy hál'Istennek szerelem lesz ez részemről. És tényleg, én még később is totál biztos voltam benne, hogy itt bizony nálunk minden klappol: a világ, a mágia csudálatos és érzékletes leírásai ó azokat én tényleg imádtam, és a sárkány meg Agnyeska között is éreztem a kémiát egy ideig, plusz a történetnek ez a lassan csordogáló ritmusa is nagyon tetszett.

Aztán.... aztán fogalmam nincs, hogy mi történt. Elértem nagyjából a közepéig, és onnantól kezdve totális mélyrepülés vette kezdetét. Egyszerűen úgy éreztem, mintha egy tök másik regényt olvasnék, csak éppen ugyanazokkal a szereplőkkel. Itt volt a csomó és még annál is több akció meg harc meg menekülés meg mittomén még micsoda, amit Novik igyekezett bezsúfolni a lapokba, és én egyszerűen untam és nem kötött le. Annak a zárt világnak szerintem megvolt a maga varázsa - egyébként is totálisan odavagyok a zárt közösségben játszódó történetekért - , de ezzel hogy a világot hirtelen kitágította, egyre inkább elvesztette az érdeklődésem. A történetnek körülbelül attól a pontjától, hogy Agnyeska elhagyja a tornyot, hogy megmentse a királynőt a Rengeteg mélyéről, szerintem Novik nagyon mellétrafált. És végül igazam is lett. Mert utána se lett jobb, még a csudálatos stílusa se tudta a szememben megmenteni a könyvet.

Olyan eeeeeeh....dekárérte! - típusú élmény volt ez számomra, pedig én aztán tényleg igyekeztem mindenfajta előzetes elvárásomat levetkőzni, és megpróbálni szeretni csak úgy önmagáért. Egy darabig ez ment is, de aztán minden félresiklott. Igazán sajnálom, hogy így kellett elbúcsúznunk egymástól.

Naomi Novik: Rengeteg
Uprooted
Fordította: Heinish Mónika
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
488 oldal