2017. október 27., péntek

Papírsárkányok

Hosseini könyve kifacsart, ugyanakkor mégis szerelembe ejtett. Furcsa kettősség volt bennem az olvasásakor, mert egyszerre szerettem volna magam mögött hagyni ezt a sok bánatot, ugyanakkor mégis szerettem elmerülni a szavaiban. 
A kék papírsárkány, Haszan önfeledt mosolya, a földre dobott nadrág, a szégyen, a barátságba költöző csend, a megbocsátás és meg nem bocsátás - ezek a képek pörögnek folyton a fejemben, ahogy ránézek a borítóra, még ennyi idő után is.  És még folytatódik persze tovább is, mert belém költözött ez a történet, és nem akar innen távozni. Határozottan olyan könyv lesz, amire sokáig fogok emlékezni.


1999-ben az évek óta Amerikában élő Hosseini egy nap megtudta, hogy a tálibok betiltották a papírsárkány eregetést otthonában, Afganisztánban. Ezt iszonyatos kegyetlenségnek tartotta, hiszen Afganisztánban töltött gyermekkorának meghatározó élménye volt - másokkal egyetemben- a sárkányröptetés. Ennek emléke ihlette meg, hogy írjon egy alig 25 oldalas elbeszélést két fiúról, akik papírsárkányokat eregetnek Kabulban. Az elbeszélést több helyre is elküldte, hogy megjelentessék, de csak visszautasításokat kapott válaszul. Évekkel később talált rá a kéziratra, és egy barátja tanácsára úgy döntött, hogy regénnyé bővíti ki a történetet. Így született meg a Papírsárkányok. 

A papírsárkányok fontos elemei maradtak a történetnek, hiszen Amir számára kezdetben a sárkány vékony felülete volt az egyetlen hely, ahol ő és édesapja, Baba világa összeért. Elhidegült, leginkább semmilyen kapcsolatuk a sárkányröptetés versenyének idején érzésekkel, hangokkal telt meg - és ezt Amir és Baba is szerette. Azonban nem csak az édesapja világa került ekkor hozzá közelebb, hanem Haszan és őközte is elmosódtak a társadalom által felhúzott határvonalak. Amir nem volt úr és Haszan se volt ekkor hazara. Csak két fiú volt egymás mellett, két jó barát, akik egyaránt sütkéreztek Baba büszkeségének sugarában. És ugyanígy egy sárkány lesz a regény utolsó lapjain, ami feloldja végre a kapcsolatok hidegségét - ugyan nem teljesen kielégítően, de mégis mozdul végre valami. A sárkány a kapocs, a kapu. Az, ami lebontja a falakat. 

Ugyanis ezekkel a falakkal van tele Hosseini könyve. Amir és Haszan hiába gyerekkori barátok, hiába kötik egymáshoz első emlékeiket, hiába mutatja Haszan feltétlen odaadását és hűségét nap nap után, Amir mégis tart köztük egy lépésnyi távolságot. Társadalmi különbségek? Féltékenység? Irigység? Talán egyik sem, talán mind egyszerre. Haszan önzetlen és hatalmas szeretetével talán nem tud Amir mit kezdeni még akkor sem, ha lett volna ideje ehhez hozzászokni. Haszant folyton próbák elé állítja, mintha folyamatosan megkérdőjelezné ezt a szeretetet; mintha nem hinné el, hogy valójában létezik ilyesmi, és hogy ez az övé. Haszan maga az önzetlenség, a hűség, az odaadás. Haszan maga a szeretet. Amir úgy érezte, hogy ő nem állta ki a próbát Haszan felé, ami elé az élet állította, és emiatt sose tudott megbocsátani magának. Még akkor sem, mikor barátja már túllépett a dolgon. 
Amir nem talál felmentést magánál esendőségére. Kevésnek érzi magát Haszanhoz és Babához is, hiszen őt folyton megbéklyózza a félelem, ha lépni, tenni kell. Nem Haszant utasítja el hát később, hanem azt a jót, ami belőle árad. Úgy érzi, nem méltó erre a kiváltságra és Haszanhoz sem. Még magasabbra húzza a falat kettejük között, és a csend lakja ezentúl ezt a barátságot. Ám ez el tud-e tűnni valaha? A falak megszüntethetők-e? És eljön-e valaha a feloldozás? 
Babával való kapcsolata is tele van kezdetben falakkal: Amir egészen kicsi korától kezdve szomjazza apja szeretetét és figyelmét, de ebből úgy érzi, nem kap eleget. Kívülállónak érzi magát Baba életében, nem kívánatos elemnek. Olyan falak ezek, amelyek hol nőnek, hol alacsonyabbak lesznek - csalódások és büszke pillanatok váltják egymást, és eszerint nyer teret vagy éppen húzódik vissza a csend közéjük. Baba és Amir kapcsolatában mindig ott egy harmadik fél, aki kérlelhetetlenül helyet foglal köztük, megbújik csendjeikben. Ez pedig a hiány. S ez ellen képtelenség már tenni bármit is. 

Olykor éreztem a kabuli tél hidegét a bőrömön, és láttam, hogyan rombolnak le sárkányok falakat. Hogyan lesznek nyitott kapuk ott, ahol eddig csak zártak voltak. Ám hogy adhat-e az ember magának feloldozást egyszer, azt sajnos még mindig nem tudom. De megtalálhatja a módját a vezeklésre.



Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Kite Runner
Fordító: Vajda György
Libri Kiadó
447 oldal



Vélemények:

8 hozzászólás:

PuPilla írta...

Nagyon jó poszt lett ,és örülök, hogy így megfogott a könyv hangulata. Velem is ugyanez volt egyébként, hogy szabadultam volna a sok szomorúságától, de valahogy mégsem szerettem volna elengedni, mert közben olyan szépen mesélt...

Ez volt az első könyved Hosseinitől?
Van belőle film is, meg fogod nézni? Én nem láttam.

PuPilla írta...

Jaj, az kimaradt, de egyszerűen meseszép lett az első kép, annyira jó kompozíció! Hogy tudsz ilyeneket csinálni, és fotózni?! :) :) :)

Nikkincs írta...

Csatlakozom PuPihoz! Egyrészt csodásak a képeid, nagyon szépek, hangulatosak.
Másrészt olyan jó volt olvasni, hogy téged is ennyire megérintett ez a könyv. Nálam furcsa módon először volt a film, pityeregtem is a moziban a végén, aztán úgy döntöttem, hogy elolvasom a könyvet és ugyanazt az élményt tudta adni, sőt. A többi könyvét is olvastam, egyelőre egyik sem adta ezt az élményt, de az Ezeregy tündöklő nap a közelében volt, szóval ajánlom.

Heloise írta...

Ó, nagyon szépen köszönöm, Lányok! :)) :-* Örülök nagyon, hogy tetszik a kép meg a poszt is! Az ilyesmit mindig olyan jó olvasni <3

@PuPilla: igen, ez volt az első tőle (a vcs keretén belül olvastam :) ), de biztosan nem az utolsó. Nagyon tetszett, ahogy ír, ahogy mesél. Kíváncsi lettem a többi könyvére is.
A filmet nem tudom még, hogy szeretném-e. Bár most hogy olvasom Nikkincs hozzászólását, lehet adni fogok neki egy esélyt :)
A képeken amúgy mindig sokat gondolkodok olvasás alatt is már, hogy milyet kéne róla csinálni (szeretek ezzel is szöszölni :) ) - ezen a konkrét képen kábé egy hétig gondolkodtam, amíg végre jött az "ihlet" :D

@Nikkincs: ó, amúgy pont ettől tartok, amit te is írtál, hogy a többi nem lesz olyan... :( Pont az Ezeregy tündöklő nap van nagyon tervben egyébként, az nagyon megfogott a fülszövegével, és most hogy megerősítettél ebben, tutira ezt fogom tőle legközelebb olvasni. :)

PuPilla írta...

Akkor ez egy jó választás volt a vcs-be! :) Most hogy Nikkincs ilyen jót írt a filmről, szerintem én is megnézem majd, bár nem terveztem. :)

Nekem nagyon tetszett az Ezeregy tündöklő nap is, sőt, ahogy most visszakerestem a posztom, arra picit több pontot is adtam, és a Papírsárkányok fölé helyeztem egy hangyányit. De érdekes, mert most így 3 év távlatából, sokkal inkább a Papírsárkányok maradt meg, és annak a meséje fogott meg jobban. Az És a hegyek visszhangozzák nagyon töredezett mesélésű viszont, sokat akar elmondani, és kicsit átesett a ló túloldalára. Szerintem legalábbis.

Heloise írta...

Érdekes ez egyébként, mármint hogy az idő hogyan módosíthatja a könyvélményt. :)
Oh, pedig az És a hegyek visszhangozzák is olyan jónak hangzott amúgy fülszöveg alapján. :( De akkor ennek az olvasását nem fogom annyira elsietni :D A másik regényét viszont szerintem hamarost előveszem.
u.i.A Papírsárkányok pont miattad került bele a vcs-be ;)

PuPilla írta...

Igen, érdekes téma, lehetne róla bővebben is elmélkedni, nekem voltak már ezzel kapcsolatban fura élményeim, amikor meg is lepődtem a bejegyzés tartalmán, vagy a pontszámon a későbbiekben.
Lehet amúgy, hogy neked pont a hegyek fognak legjobban tetszeni, nem akartam elvenni a kedved. :) De az pl. egész más felépítésű írás. Az Ezeregy tündöklő nap hasonlóan egy történtre fókuszál, csak itt lányok-nők lesznek a középpontban, nem férfiak, mint a Papírsárkányokban.
Ó nahát, olyan jó, amikor így reflektálunk egymásra. :))) Olyna jólesett az is, hogy emlékeztél a poszt-turkálós posztomra (már többedjére ráadásul! :D). :***

Heloise írta...

Igen, nekem is jó pár ilyen könyv van, amit máshogy értékeltem az olvasás után közvetlenül, és másként gondolok rájuk most (hol pozitív, hol negatív irányban változott)
Az Ezeregy tündöklő nap egyébként is jobban birizgálta a fantáziámat. :) De amazt is el fogom majd azért olvasni, csak nem fogok vele annyira sietni :)
Sokszor megmaradnak bennem a nekem nagyon tetsző posztok, vagy ha nem is maga a poszt, de az például mindig, hogy melyik könyvhöz kinek a hatására jutottam el. :) lehet, hogy nem rögtönazonnal olvasom el a könyvet, hanem hónapokkal, évekkel később, de megmarad bennem, hogy ki miatt olvasom :)

Related Posts with Thumbnails