Maradj velem

Egy iskolák közötti verseny, amiről még mindig senki sem hallott. Egy igazgató, aki jobban tolja a kontentet a social media felületeken mint egy vérbeli influencer. Tiniszerelmek, amik néhány nap alatt sorsfordítóvá válnak. Kiszámítható és váratlan adrenalinlöketek, drámák és random medence partyk. Ez az Iskolák Versenye sorozat második része, a Maradj velem. 

Nagyon vártam ezt a részt, hiszen az Ég veled egy nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott tavaly: tök jól hozta a nosztalgikus iskolás évek érzését és a humora is elszórakoztatott. Így amikor egy igazán könnyed olvasmányt kerestem magamnak, ami különösebb odafigyelés nélkül megadja nekem a feelgood élményt, rögtön ez a könyv ugrott be. Igaz, a könyv célközönségétől kábé húsz évvel vagyok idősebb, de azért vannak olyan időszakok, amikor jól esik a diákkor nyarainak gondtalanságába visszatérni. 

Azonban ezúttal sajnos nem voltam annyira maradéktalanul elégedett, mint az első résszel. Nyilván, egy trilógia középső része írói szempontból némi kihívást tartogat, hiszen egy átvezető kötetről van szó, de talán semelyik rész sem indokolja ennél jobban a trilógia önnön mivoltát. Hiszen, ha a második rész tényleg működőképes, akkor az én szememben legalábbis legitimálni képes ezt a formát. 

Sajnos, itt ez annyira nem jött össze. Igazából végig azt éreztem, hogy minden, de szinte minden az első rész ismétlése. Amit már egyszer megrágtunk, most ismét a szánkba kerül. A poénok, Hanna gyásza és hátrahagyott élete, a feladatok és még folytathatnám. Folyton próbáltam tudatosítani magamban, hogy végülis csak pár nap telt el az első rész kezdete óta, és ennyi idő alatt nem várhatok nagy fejlődéseket, de máskülönben meg azt mondom, ha tényleg szükséges volt ezt a történetet ennyi részre szedni, akkor az újdonságok mégis csak elvárhatóak egy bizonyos szempontból. Lóri poénjai ugyanis hatszáz oldal után már nem voltak annyira szórakoztatóak, Hanna gyásza se hozza már ugyanazt az élményt, ahelyett hogy mélységet adna a történetnek (mint az első részben), ezúttal kínos és fárasztó önismétlésbe fullad, és nem mellesleg a kelleténél többször van jelen a történetben, mint indokolt lenne. Legalábbis szerintem az, hogy kábé ugyanazt, de tényleg ugyanazt írja le két oldalanként, az már tényleg fárasztó. 

Kornél és Hanna kapcsolata az első részben még cuki volt, nekem itt viszont már inkább csak nyálas volt - de itt abszolút vállalom a szubjektivitásomat, teljesen elképzelhető, hogy ezt más még nem tartaná csöpögősnek. 

Viszont azt abszolút nem szerettem, hogy a narrátor túlmagyaráz dolgokat. Nem egyszer előfordult, hogy bizonyos részeknél túlragozta azt, amit abszolút felesleges volt. Így például, amikor Lórinak nem esett le, hogy Kocsis igazgató felvételről beszél hozzájuk, ezért elkezdett beszélni hozzá, mire a többiek felvilágosították. hogy egy felvételről van szó. Majd utána a narrátor hozzátette, hogy valóban egy felvételről van szó, valamint azt is, hogy így Lóri nem tud beszélni az igazgatóval, mert ez csak egy felvétel, ami nem fog válaszolni....

Most hagyom, hogy ezt mindenki feldolgozza.

A feladatokkal kapcsolatos rejtélyek és azok megoldásai se sikerültek most úgy, ahogyan az első részben. Vagy csak több energiám volt most ezekre koncentrálni, mert a többi része felhúzott? Nem tudom... De vagy az volt, hogy fájdalmasan egyértelmű volt, hogy mi a megoldása, és ennél már csak az volt fájdalmasabb, hogy a táborban senki, de senki nem jött rá erre sose, egyedül csak Hanna. Vagy a másik véglet is igen sokszor megjelent, amikor a megfejtés minden logika nélküli, totálisan levezethetetlenül érkezett, csupán - ismét csak - Hanna megérzéseire támaszkodva. És persze, arról a tényről már inkább nem is beszélek, hogy mindenre mindig és folyton csak Hanna jött rá. De ez már igazán mellékes, hiszen elvégre egy tinikönyvről beszélünk, szóval ez még egy olyan elnézhető dolog szerintem.

Számomra az egyetlen színfoltot Kocsis igazgató jelentette, aki fiatalokat megszégyenítően fejlődött napról napra - legalábbis ami a social media felületeken való kommunikációt illeti. Az előző kötetben még csak Facebook bejegyzéseken keresztül szolgáltatta az információt a versenyről, ebben a kötetben viszont már live-ol, nyereményjátékot hirdet, haul videókat készít, rajongói csoportot hoz létre és minden olyan divatos eszközt bevet, amit a vérbeli influencerek szoktak. És az erőfeszítéseinek lassan meg is lesz az eredménye, ugyanis olykor fel-felbukkannak már olyan emberek is, akiket valóban érdekel a verseny kimenetele - és most nem a versenyzők hozzátartozóira célzok. Nem is tudom, mit keres amúgy az igazgatói székben, sokkal inkább marketingesnek kellett volna mennie. Ugyanis tényleg zseniálisan népszerűsíti ezt a teljes ismeretlenségben levő versenyt.

Összességében tehát ez a kötet most sajnos többször fárasztott, mint szórakoztatott és ezt nagyon sajnálom, mert jól esett volna megint egy olyan feelgood élményt kapni, mint az első kötettől. Mindenesetre a célközönségnek és a rajongóknak nagy valószínűséggel tetszeni fog ez a rész is, és hát végülis ez a lényeg, azt hiszem. Én pedig igyekszem lejjebb adni a várakozásaimat a harmadik résszel kapcsolatban.

Leiner Laura: Maradj velem
L&L Kiadó
462 oldal