Macskakő

Magassarkúra vadászó nevető macskakövek, vasalásra váró gyűrött csillagok és álmokat horgoló Fátia kisasszony - ez a Mályva utca, ahova aki belép garantáltan elvarázsolódik egy perc alatt. 

A szerzővel még anno a moly.hu indulása után nem sokkal szerveződött szegedi molytalálkozások alkalmával ismerkedtem meg, ahol mindig őszinte csodálattal hallgattam a mesék és a természet iránti vonzódását. Azóta sok minden történt, többek között megnyerte a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás pályázatát, és már három megjelent mesekönyvet mondhat magáénak.  Ez az első felnőtteknek szóló könyve se szakad el a mesevilágtól, hanem finoman befonja azt a saját valóságába. Fátia kisasszony és a Mályva utca valamint a szigligeti események a maguk időtlenségében léteznek, a rövid kis történetekben ugyan olykor fel-felbukkan egy modernkori találmány (mint például a televízió), de számomra mégis a kortalanság atmoszférája uralkodott itt, akárcsak az igazi mesékben. A rövid kis szösszenetek nem feltétlenül a klasszikus értelemben vett történetek közé tartoznak: inkább pillanat-, érzés- és hangulatképek ezek, amiket olvasva egy kis varázslatot csempészhetünk bele saját hétköznapjainkba. 

A Mályva utca nem ám olyan akármilyen, poros vagy aszfaltos utcácska. A Mályva utca csupa-csupa macskakő. Az ablakokban bódító illatú petúnia nődögél, kótyagos szenderek röpködnek körülötte. Tavasszal, meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek. És leszedik az arra járó lányok és asszonyok cipősarkait. Nem is hordanak magassarkú cipőt a helyiek, csak a turisták, akik nem tudják, hogy a macskakő cipősarokra vadászik. 

S hogy születtek ezek a laza fűzésű pillanatképek? Júlia a Kulturlényen megjelent interjújában mesélt a kötet születési körülményeiről. Akárcsak a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében, itt is régi fotográfiák lódították meg a szerző fantáziáját. A párhuzam egyébként nem véletlen, hiszen anno Ransom Riggs könyvének megjelenésekor a Kossuth Kiadó indított egy ilyen technikán alapuló játékot a moly.hu felületén, és a fentebb linkelt interjúban elárulta, hogy ez volt az első ilyen alkalom, amikor ezt a technikát gyakorolta, és azóta is szívesen játszik ilyesmit. A Macskakő alapjául szolgáló fotókra egy antikváriumban bukkant rá - ezek meg is találhatóak a kötet utolsó oldalán. 

Szerettem ebben a mágikus realizmussal átitatott történetekben kalandozni, mégha csak ilyen rövid időre is sikerült. A Macskakő ugyanis egy kakaóivásnyi hosszúságú, kissé különc világba ajtót nyitó kötet, amelynek az olvasása után már biztosan a mi álmainkat is Fátia kisasszony horgolja. 

Az illusztrációk színvilága nagyon tetszett, jól mentek a történetekhez, és egyik-másik formavilágában is közelített az ízlésemhez - a borítója például tényleg meseszép és hívogató. Ugyanakkor azt a teljesen szubjektív véleményemet is szeretném megosztani, hogy én az illusztrált köteteknél azt szeretem és akkor nyűgöz le igazán, ha az illusztráció és szöveg össze-összefonódik, és együtt alkotnak kerek egészet (például mint Neil Gaiman: Szerencsére, a tej című köteténél) . Ehhez tényleg nagy mértékű összedolgozás szükséges az író és illusztrátor részéről, és sajnos úgy általánosságban véve is ritkán valósul meg ez a dolog - és a Macskakő esetében sem mondható ez el. Talán ez volt az egyetlen szívfájdalmam az egyébként tökéletes könyvvel kapcsolatban. 

Mert amúgy én minden gyermeklelkű felnőttnek javaslom a nevető macskakövekkel kirakott Mályva utca felkeresését, hogy egy kis varázslatot csempésszenek a mindennapjaikba.

Lovranits Júlia Villő: Macskakő - Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Illusztráció: Berecz Krisztina

29 oldal