Pages

A fiúknak, akiket valaha szerettem

2019. április 3., szerda


Ahhoz képest, hogy ez a könyv valamiért taszított korábban és egyáltalán nem volt tervben az elolvasása sosem, iszonyatosan megszerettem. Ez a könyv pont olyan, mint a belőle készült netflixes film: bájos és kedves. Igazából az adaptációjának köszönhetem azt, hogy végül mégis úgy határoztam, meg kell ismerkednem a regénnyel is. Innen szép nyerni egy történetnek, azt hiszem.
És kérem, ez tényleg tökéletes lazulós tavaszi olvasmány. Semmi komolyság, csupán az olyasfajta feelgood élmény, amit a romantikus gimis filmek adnak. Úgyhogy ha ilyesmit keresel magadnak egy kikapcsolódós hétvégére, akkor megtaláltad a megfelelő könyvet.

Történetünk főszereplője a kissé introvertált, folyton álmodozó Lara Jean Covey, aki ahelyett hogy gimis létére különféle bulikra vagy meccsekre járna, inkább süteményeket süt otthon, kötöget és romantikus regényeket olvasgat. Élete során már többször is szerelmes volt, és ugyan mindegyik csupán plátói maradt, ennek ellenére szívesen írt szerelmes leveleket ezeknek a mit sem sejtő fiúknak. Bár sosem merészkedett odáig, hogy ezeket a leveleket eljuttassa a címzettekhez. Ezeket az évek során írt leveleket egy pávakék kalapdobozban őrzi a lehető legnagyobb titokban. 
Ám egyszer egy napon valaki mégis csak feladja Lara Jean szerelmes leveleit. Ez már önmagában is kínos, hiszen az öt fiúból három ugyanabba a suliba jár, mint ő. Ám a legrémesebb mégis az benne, hogy az egyik levél a szomszéd fiúnak, Joshnak szól, aki Lara Jean nővérével jár. Pontosabban járt, de pár hete szakítottak, amikor Margot elment Skóciába tanulni. De a két fiatal nyilvánvalóan még nem zárta le ezt az ügyet teljesen egymás között. 
Hogy lehetne ebből a kínos szituációból kikeveredni? Csakis úgy, ha elterelést alkalmaz. Kell egy fiú sürgősen az életébe! Szerencsére Peter Kavinsky, a levelek egyik címzettje vevő arra az ötletre, hogy látszatkapcsolatot tartsanak fenn: vele nem régen szakított ugyanis a barátnője, és ő pedig féltékennyé szeretné tenni, hogy visszakaphassa. Lara Jean pedig reménykedik benne, hogy így Joshnak meg se fordul a fejében, hogy még mindig őt szereti. 

A történet mögött Lara Jean csonka, ám mégis rendkívül harmonikus családja szolgáltatja azt a hihetetlenül bájos, ám mégsem tömény cukormázas hátteret, ami miatt a szememben még szerethetőbb könyvvé vált. Jól esik olvasni az olyan családokról, ahol habár mégsem felhőtlen a boldogság, de azért mégis csak képesek a tragédia után továbbélni és egymásra támaszkodni. Tetszett, hogy ennyire kihangsúlyozta a testvéri összetartás fontosságát, hogy tényleg ekkora szerepet kapott a lányok kapcsolata. Amit mellesleg szerintem abszolút hitelesen ábrázolt.

– Azt hiszem, azért utasítottam vissza, mert féltem.
(…)
Tommytól?
– Nem. Kedvelem Tommyt. A helyzet az, hogy félelmetes, amikor valódi helyzettel találom szembe magam. Amikor nem csupán gondolok valakire, hanem hogy is mondjam, ott áll előttem és tele van elvárásokkal. És igényekkel.

Lara Jean legnagyobb problémája, hogy fél az élettől. Ezért menekül és él inkább a saját kis álomvilágában, ahol nyugodtan és minden következmények nélkül írhat srácoknak szerelmes leveleket. Félénkségét és hogy nem szívesen éli meg a valóságot, valószínűleg a családjából hozza, ahol bár a testvérek kapcsolata harmonikus és erős, mégsem mondanám azt, hogy jól vészelték át az édesanya elvesztését. Margo, a legidősebb nővér szinte mániákusan igyekszik fenntartani azt a látszatot, hogy minden képes visszazökkenni a régi kerékvágásba. A gyászát beleöli a házimunkába és apjáról valamint a testvéreiről való gondoskodásba. Hogy olyan családjától távoli iskolát választott, talán mégsem csak a kalandvágy motiválta döntésében: szerintem szeretett volna ő is átlagos fiatal lenni, de ezt a családja közelében nem tudta megtenni. Nem azért, mert erre bárki is kényszerítette volna, hanem csupán még erősebben érezte volna azt a fájdalmas hiányt, ha édesanyjuk halálával a régi szokásaik és mindennapjaik is elhaltak volna. 
Az apa a munkába menekül. A lányait emellett rajongva imádja, ám az apaszerep és a munka kettősébe az ő személyisége és egyéb igényei háttérbe szorulnak. Képtelen új kapcsolatba kezdeni, mintha nem is vonzaná egy ilyen lehetőség. A gyász még annyira mélyen él benne, hogy képtelen más nőre gondolni. A nagymama fogalmazza meg végül Mr. Covey hátralevő életének legnagyobb és egyben legszomorúbb problémáját: mi lesz akkor, ha a lányok megkezdik az önálló életüket szép sorjában? Mi lesz vele, amikor teljesen kiüresedik a ház?
Talán egyedül a legkisebb testvér, Kitty az, akit a legkevésbé tépázott meg lelkileg a tragédia. Egyfelől mert nem nagyon van emléke az édesanyjáról, annyira kicsi volt, amikor történt, másfelől pedig Margot tökéletesen betölti az anya szerepét Kitty életében, így talán a hiánya mégse érződik annyira számára.

Azonban ne gondoljátok azt, hogy depresszív könyvről lenne szó. Ezek a dolgok igazából nagyon halványan, szinte észrevétlenül kucorognak bent a történet sarkában, amitől, ha el akar tekinteni az ember, akkor simán eltekinthet. Alapvetően egy kellemes, bájos és nagyon szerethető regény ez, ami olyan jól eső, mint a tavaszi napsütés. Mosolyt csal az ember arcára.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Sőt, a folytatását is hamarosan kiveszem a könyvtárból.


Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem
To All The Boys I've Loved Before
Fordította: Tóth István
Könyvmolyképző Kiadó
358 oldal

2 megjegyzés:

theodora írta...

Mindig öröm ehhez hasonló értelmes ifjúsági könyveket találni, felvettem a listámra (a filmet is) :)

Heloise írta...

szuper, nagyon tudom ajánlani, tényleg bájos :) ( a könyv és a film is ;) )

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS