Pages

Csak a szél tudja

2021. augusztus 13., péntek


Írország. Misztikum. Romantika. Ezekkel a szavakkal lehetne legjobban leírni Amy Harmon regényét, ami valahogy tavasz környékén mindenhonnan szembejött velem. És bár szeretem úgy gondolni, hogy engem nem kezd azért érdekelni valami, mert sokszor látom, de azért mégis csak akadnak kivételek. Igazából már Írországgal megvett magának a történet, a romantikával kapcsolatban meg nagyon szurkoltam, hogy úgy valahogy legyen jelen, hogy ne okozzon nekem szemforgatásokat. 

 

A regény főhősnője, Anne Gallagher számára a nagypapája jelentette a világot. Az ő történetei miatt vágyakozott családja szülőföldje, Írország után. Most először teszi be a lábát az őshazába, hogy imádott nagyapja hamvait ott helyezze végső nyugalomra.  

Ám valami különös dolog történik: Anne egyszer csak 1921-ben találja magát, nagyapja gyermekkorában. A kisfú gyámja, Dr. Thomas Smith veszi szárnyai alá Anne-t, aki kísértetiesen hasonlít a kisfiú halottnak hitt édesanyjára. Anne elfogadja ezt az új személyiségét, és ennek nyomán szerves része lehet az ír történelem eme szeletének. De vajon visszajut-e valaha Anne a saját idejébe? És vajon akarja-e ezt végül?

Sok-sok évvel ezelőtt elolvastam Diana Gabaldon Outlander sorozatának első téglaméretű részét, amivel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az elolvasása után a szemeimet újra kellett kalibrálni, mert szemtengelyferdülést kaptam a sok forgatástól. Amy Harmon regénye egyébként sok mindenben eléggé hasonlít arra a történetre, csak igényesebben van megírva, kevesebb túlírtsággal és kéretlen szexjelenettel. Persze, ettől függetlenül ez elsősorban romantikus történet, ami csak néha hajlott az én ízlésemnek a túlságosan szentimentális zónába. És hát jellemző módon engem a történelmi háttere sokkal inkább megfogott, mint a szerelmi szál. De szerencsére, azért ebből is jutott bőven a lapokra, úgyhogy számomra egészen jól egyensúlyban volt a kettő. Szerintem jól és értően ábrázolta az ír történelemnek ezt a korszakát. Nemcsak díszletként funkcionált, hanem a történet szerves és elidegeníthetetlen része volt ez a kor, a húsvéti felkelés és ennek következményei az írekre nézve.


Porszemek vagyunk, üvegszilánkok, semmi több. Annyian vagyunk, mint a homokszemek a tengerparton, és olyan egyformák is. Megszülettünk, éltünk, meghalunk, végtelen körforgásban. Hány és hány élet! A halállal eltűnünk a föld színéről. Egy-két nemzedék, és azt sem fogja tudni senki, hogy éltünk. Senki sem emlékszik a szemünk színére, a szívünkben dúló szenvedélyre. Nem marad belőlünk más, mint egy-egy düledező, mohos sírkő… néha még annyi sem.


A Csak a szél tudja egy pörgős cselekményű, könnyed kis hétvégi regény, aminek nagyon jól állt az esős tavaszi időjárás, ami folyton ráérősen kopogott az ablakomon. Valahogy nem esett nehezemre ilyen körülmények között elképzelni az ír tájakat. Jól esett összekucorodni ezzel a történettel a fotelem kényelmében, még akkor is, ha a nyugalom csak egy félórára adatott meg nekem. Az időutazás, a korszak teljesen megfogott magának, és ettől az érzéstől még a kissé idegesítően naiv főhősnő sem tudott visszatántorítani. 


Ha ránézek erre a könyvre mindig eszembe jut a ködös tó, ami csupa titkot rejt. És az a pozitív üzenete, hogy végül minden összeér. Mert ez a történet is valahol a gyászról szólt nekem, hogy mennyire képtelenség elengedni azt, aki a világot jelentette nekünk. És azt hiszem, megnyugtató arra gondolni a könyv nyomán, hogy egyszerre létezünk és nem-létezünk. Hogy mindig létezni fog az az idősík, ahol együtt vagyunk azokkal, akik már nincsenek velünk. 


Amy Harmon: Csak a szél tudja

What The Wind Knows

Fordította: Getto Katalin

Libri Kiadó

562 oldal

3 megjegyzés:

PuPilla írta...

De szépen írtál róla, igazán megkapó lett a lezárás, az utolsó pár mondat. ♥
Nekem is kissé szentimentális volt egyébként, meg hát full romantika, de az időutazás kicsit megfűszerezte. Számomra a történelmi vonulat sajnos egyáltalán nem tette vonzóbbá, azt én nagyon untam (és szégyen vagy sem, én semmit nem tudtam az ír történelemről, szóval nekem még utána is kellett olvasnom, hogy egyáltalán értsem, miről beszélnek :D)
Olyan jól összefoglaltad amúgy a sztorit az elején, nekem mostanában nehezen megy, mindig megakadok, hogyan is írjam le a sztorit magát.

Heloise írta...

Ó nagyom szépen köszönöm!!
Igen, emlékszem a posztodra, hogy téged meg pont a történelmi része untatott. De igen, pont ahogy mondod tök jól megfűszerezte az időutazás!

Oh a sztori összefoglalás ne tévesszen meg, én is ezzel szenvedek a legtöbbet amúgy :D a poszt már kész volt régen, a cselekményleíráshoz 3x is vissza kellett térnem :D

PuPilla írta...

Na, egy kicsit akkor megnyugodtam, hogy neked se csak úgy sitty-sutty megy a cselekményről való írás, köszi! ;)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS