2010. január 6., szerda

Segíts, segíts, segíts....


Torey Hayden: Szellemlány

kiolvastam: 2010. január 6.

Sok gyerek van a világon, aki nem mondhatja szerencsésnek magát. Vannak, akik különböző viselkedési problémákkal küzdenek, s ők az osztály rosszaságai, mert zavarják a tanórát, piszkálják társaikat, nehezen lehet őket kezelni. Általában a felnőttek elkönyvelik őket rossz gyerekként, s ezzel letudják a dolgot. Igen keveseknél ismerik fel a helyzet súlyosságát, hogy igenis ők beteg gyerekek, és nem kapják meg a megfelelő odafigyelést.

Vannak még olyanok is, akik a saját világukba vannak bezárkózva, és nem engedik be a külvilágot, képtelenek szellemileg úgy fejlődni, mint a többi gyerek, és rengeteg odafigyelést igényelnek szüleiktől, nevelőiktől.

Számukra különleges, speciális osztályokat hoznak létre, hogy magukhoz mérten képesek legyenek gyarapítani szellemi adottságaikat, megkapják azt az odafigyelést, amit igényelnek, s valamilyen szinten képesek legyenek kezelni ezt a helyzetet, amit betegségük okoz.

Sajnos, a világban a pszichés zavarokat az emberek nehezen képesek elfogadni, az agyban levő rendellenességeket nem tudják ésszerűen megítélni. Valahogy viszolygást keltenek a legtöbb emberben, mert nem képesek felfogni, hogy ezek a rendellenességek lényegükben nem különböznek a testiektől. Sokáig az ilyesmit különféle démonoknak tulajdonították, akik megszállták a lelket és a kegyetlenségre és a kínzásokra vonatkozó emberi leleményesség a kiűzésüknél nem ismert határt. Számos esetet dokumentáltak melyben szerepelt a fej megcsapolása, az elektrosokk, a lekötözések és más embertelen dolgok. Mára a gyógymódoknál azért változott a helyzet, sokkal humánusabb és eredményesebb megoldások léteznek.

Torey Hayden, a regény írója civilben gyermekpszichológus, aki korábban rengeteg klinikán, iskolában dolgozott, és specialitása a szelektív mutizmusban szenvedő gyerekekkel való foglalkozás volt. A regény középpontjában is pont egy ilyen kislány áll: otthon cserfes, játékos lány (legalábbis a szülei így nyilatkoznak), ám idegen környezetben, pl: iskola nem képes megszólalni, egy hangot se hallat. Ám Torey, aki a tanára lesz aztán mégis szóra bírja: de a kislány nem mindennapi dolgokat mesél neki...

A könyvet Christina bíztatására vettem meg végül, mert bár korábban elgondolkodtam, hogy megvegyem-e végül az ő posztja győzött meg róla igazán, hogy igen, ezt nekem el kell olvasnom. Annál is inkább, mert még gimisként pszichológusnak készültem, s egyre másra vettem a különböző ilyen témában íródott egyetemi tankönyveket, amiket szabadidőmben bújtam, s a belőlük készült jegyzetekből jó pár füzetre való született meg. Aztán meggyőztek róla, hogy ez nem nekem való, nem tudnám lelkileg elviselni a gyerekbántalmazási eseteket meg hasonlókat... nagyon sokáig bánkódtam miatta, és igazából csak ennek a könyvnek az elolvasása után értettem meg ezt az egész dolgot, hogy ezt én tényleg nem tudtam volna ép ésszel elviselni. Pedig ez csak egy könyv volt!

Igazából egy nagyon jó témát választott az írónő, ami jól leplezte a stílusbeli hiányosságokat. Jól felépített, feszültségekkel teli könyv ez, ami nem engedi az olvasót a karmai közül. Olyan mesterien adagolja a titkokat, a kétségeket, s minden fejezet végén egy olyan mondattal találkozol, ami miatt muszáj tovább olvasnod. Egyszerűen tényleg nem tudod letenni! A stílusbeli hiányosságokról meg csak annyit mondanék, hogy valahogy az elbeszélés képtelen volt nálam testet ölteni, nem voltak benne annyira emlékezetes tájleírások, gondolatok, szavak, amiből be tudtam volna sorolni valamilyen stílushoz. Valahogy végig a háttérben maradt ez az egész dolog, és az írónő inkább a történet kidolgozottságára, felépítésére figyelt.

A regény alakjai tényleg hús-vér szereplők: nem jók vagy rosszak, s nem esnek ki sosem a szerepükből. Tényleg olyan, mintha az itteni városi iskolában történt volna, egyáltalán nem idegenek számunkra. De azt hiszem egy pszichológusnőtől az emberek életszerű ábrázolása igazán elvárható, hiszen ki ne ismerhetné jobban az emberi lelket, mint ő?

Végig Torey, vagyis a tanár szemszögéből látunk mindent, ő meséli el a dolgokat, így jobban szemtanúi lehetünk kétségeinek, gyötrelmeinek és segíteni akarásának. S így jobban bepillantást nyerhetünk a szakma néhány apróságába: miként kell egy hiperaktív gyereket lekötni, hogy közeledjünk a visszahúzódóakhoz, milyen közösségépítő játékokat lehet hasznosítani egy csoportban és a többi... persze nem hosszú, oldalakon keresztül futó magyarázatok során kaphatunk választ erre a kérdésre, hanem a viselkedésével érteti meg velünk ezeket a dolgokat. Ezzel nem veszít informativitásából, de mégis élvezhetőbb.

Torey Hayden egyébként hazájában már sikeres írónő, aki 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben illetve a terápiás csoportokban vívott küzdelmeiről, amik sorban döngetik a sikerlistákat. Ezek között van a One child, a Somebody Else' Kids, Twilight Children, hogy csak egy párat említsek. Remélem, hamarosan felkerülnek a magyar könyvespolcokra is!

Fülszöveg:

Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült. Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye - az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem...

Összegzés:

A regény teljesen beszippantott magába: képtelen voltam letenni a kezemből, tényleg a falhoz szegezett. S aztán a padlóra fektetett az a felismerés, hogy ilyen dolgok léteznek a világban, s a bűnösök nem mindig kapják meg azt, ami jár nekik, nagyon sokszor megússzák, s talán mindebben ez a legborzasztóbb! Mindenkinek ajánlom, de főleg a tanároknak és azoknak, akiket érdekel a pszichológia, a gyerekek lelki világa. Az én értékelésemben 8 pontot kap!

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails