2010. augusztus 3., kedd

Ami átsejlik a csipkén


Brunonia Barry: A csipkeolvasó


kiolvastam: 2010. augusztus 3.

A csipkét én világéletemben titokzatos anyagnak gondoltam: hiszen áttetsző, de közben mégsem teljesen az. És közben annyi mindent kifejezhet: lehet szexi, elegáns, ünnepi, de egy biztos, a csipkét nem lehet hétköznapinak nevezni. S amikor kezébe veszi az ember, akkor még a gondolatba is beleszédül, hogy hogyan is képes bárki létrehozni egy ilyen különös és egyben gyönyörű anyagot?

Brunonia Barry regényéből nos, ezt nem tudhatjuk meg. De viszont gondoltunk-e már arra, hogy a csipkét nem csak terítőként vagy menyasszonyi fátyolként használhatjuk, hanem a jövőt is kiolvashatjuk belőle? Persze, ehhez egy kis tehetség sem árt, no meg némi útmutató.

"A csipke megtisztítója: az öröm. Az olvasóé: az elmélkedés vagy az ima. A keresőé: csak a lélegzet."

A regény főszereplője Towner Whitney-ként mutatkozik be az Olvasó előtt az első lapokon, bár ezt rögtön meg is cáfolja, mondván, hogy az ő valódi neve Sophya, s a szavának nem érdemes hitelt adni. A regény kezdetén Towner-t vagyis Sophya-t Los Angelesben találjuk, ahol már sok éve éldegél, s egyszer csak egy üzenetet kap, amiben az áll, hogy szeretett nagynénje eltűnt. Hősnőnk Salembe utazik, gyermekkora városába, s igen ez ugyanaz a Salem, ami a hajdan volt boszorkányüldözéseitől kapta hírnevét, s ma már a turizmusa erre épít elsősorban, hiszen az emberek özönlenek erre a helyre, hogy egy-egy megrendezett boszorkánypert láthassanak, vagy megtudjanak egy-két szaftos részletet a városnak ebből az időszakából. Ám nemcsak turisták látogatják ezt a helyet, hanem mondvacsinált vagy éppen igazi boszorkányok mekkája is ez a hely. Úton-útfélen jósdák teremnek az utcákon, fekete ruhába öltözött nők szelik át a várost, miközben a turisták vakui villannak százával, hogy aztán otthon mutogathassák a családnak, barátoknak a salemi boszorkány fotóját. Hát, ilyen hely ez a Salem mostanában.

De kicsit elkalandoztam.... Szóval, ott tartottam, hogy hősnőnk visszatér szülővárosába nagynénjének eltűnésének a hírére. Egyébként máskülönben nem biztos, hogy betette volna ide a lábát, hiszen egy itt történt tragédia miatt menekült el Los Angelesbe: ikertestvére és egyben legjobb barátnője tengerbe fulladt, s ezt csak pszichiátriai kezelésekkel tudta úgy ahogy kiheverni. De itt maradni már képtelen volt.

Visszatérésével életének régi szereplői is elbújnak, s így újra találkozik édesanyjával, aki egy szigeten él elzárkózva a többi ember elől, hajdan volt szerelmével, aki szakításukat még mindig nem tudta kiheverni, így az alkoholhoz menekült, eszelős nagybátyjával Cal-lal, aki régebben a családi erőszaktól sem irtózott, s most jelenleg egy vallási szektának a vezetője, ahol egészen fura dolgok történnek....

" A várost és Eva házát néztem. Az egyetlen helyet, ahova mehetek. Innen olyan távolinak tűnik, hogy talán sose érek oda. Ha odaérek, telefonálok, és elmenekülök Kaliforniába. Azt teszem, amit már megtettem egyszer. Olyan messzire megyek innen, amilyen messzire csak mehetek úgy, hogy ne essek le a Földről."

A történetnek nagyon sajátos hangulata van, s a különböző idősíkok finoman sejlenek át a regény időszövetén: múlt, jelen és jövő a szemünk láttára mosódik egymásba, úgy ahogy a képzelet és a valóság is. S akárcsak a narrátor, mi sem tudjuk mindig jól elkülöníteni ezeket egymástól. Különböző sorsok fonódnak össze a szemünk láttára vagy éppen elszakadnak egymástól, de a múlt minden szereplőt kísért, mindenkinél felsejlik itt-ott, s hozzáad a történetünkhöz egy kis darabot.

Az írónő nagyon jól megteremtette a kisvárosi milliőt, szinte érezni lehetett a tenger sós levegőjét és a kertekben nyíló virágok illatát, amik az utcákat szegélyező kedves kis házak előtt termettek. Jól láttatta azt a piciny sürgés-forgást, ami csak a kisvárosokra jellemző, azt a bizonyos "mindenki tud mindent"-érzést.

Bevallom, az elején teljesen más típusú regényre számítottam, s néha, csak kapkodtam a fejem, hogy mit hogyan és mikor, aztán a közepe fele egyre jobban megtetszett, és hát az utolsó oldalak után pedig teljesen beleszerettem. Azt hiszem, így a végének a tudatában, újra el kell majd olvasnom valamikor. Kíváncsi vagyok, hogy így mit fog adni. Az írónő, most már így utólag, szerintem mesterien adagolta a dolgokat, fogalmam se volt, hogy ebből mi fog majd kisülni. Hát, meg is lepődtem!

S hát köszönettel tartozom Amadeának, akinek a posztja vitt rá a könyv elolvasására!
Az értékelésemben 8 pontot kap! (de csak azért, mert az eleje annyira nem jött be)

Vélemények:

2 hozzászólás:

szamárfül írta...

eh, azt reméltem, valami Lolitás cucc! :D

Heloise írta...

:-D fenébe :-D

Related Posts with Thumbnails