2011. február 23., szerda

Feketén-fehéren


Kathryn Stockett: A segítség

kiolvastam: 2011. február 5.

Hierarchia sok helyen lehet az életünkben, s valahol szükséges is: például egy ország irányításánál, a munkahelyen vagy éppen a családban – hiszen itt mindig szükséges olyan ember, aki felülről látja a dolgokat, aki átfog és egybefog mindent és mindenkit -másként nem működnének a dolgok. De ettől ez a vezető nem lesz emberileg több, és az alárendeltek nem lesznek kevesebbek – csak maga a munkakör vagy a szerepkör más. Bár, ezt néha mégis elfelejtik, és hajlandóak egybemosni ezt a két teljesen különböző dolgot: a szerepkört és az embert.

De vajon miért van az, hogy egyes emberek többnek gondolják magukat másoknál? Vagy hogy létezhet olyan, hogy bizonyos emberek kevesebbnek számítanak, mint a többiek? Hogy létezhet ilyen határvonal emberek között? Stockett regénye kapcsán sokszor gondolkodtam el ezeken a kérdéseken, de választ nem találtam rájuk – talán azért, mert nem is léteznek. Csak azt tudom, hogy ez egy olyan probléma, ami soha sem fog megszűnni, akármennyire is hirdetik az „egyenlőség” meg a „modern kor” szavakat. Ez inkább csak álomkép marad, ami jó lenne ha létezne.


Stockett regénye az 1960-as évek Amerikájába kalauzol el minket, annak is a déli részére, ahol hiába szűnt meg a rabszolgaság, helyette a szegregáció uralkodik, ami éles különbségeket tesz a feketék és a fehérek között. Elképesztő elgondolni, hogy alig ötven évvel ezelőtt a szabadság és egyenlőség országában a színes bőrűek nem használhatták ugyanazt a kórházat, illemhelyet vagy éppen könyvtárat mint fehér embertársaik – és ez még csupán a jéghegy csúcsa.


Felnevelnek egy gyereket, aztán húsz év múlva a gyerekből lesz a munkaadójuk. A sors iróniája, hogy szeretjük őket, és ők is szeretnek minket, mégse…- Nyeltem egy nagyot, a hangom megbicsaklott. – Még azt sem engedjük meg nekik, hogy a benti vécét használják.

A regényben három elbeszélő szájából ismerhetjük meg azt az érzést, hogy milyen lehetett ebben az időben élni – Minny és Aibileen mindketten bejárónők, akik örömöknek és megaláztatásoknak egyaránt ki vannak téve munkájuk során, míg a fehér lánynak, Skeeter – nek minden vágya, hogy író lehessen, ugyanis távol áll tőle a háziasszony szerep. Barátnői házában nap mint nap szembesül a bejárónőket ért megaláztatásokkal – ő azon kevesek közé tartozik, akik hajlandóak észrevenni ezeket - , és egyszer az az ötlete támad, hogy talán a feketék életéről kéne írnia könyvet. Kezdetben csupán az hajtja őt, hogy nyomtatásban láthassa a nevét, de ahogy Minny, Aibileen és más fekete nőkön keresztül megismeri a helyzetüket, már többről kezd szólni, mint a karrierjéről.

A segítség tökéletes ötvözete a komoly mondanivalónak és a könnyed, olvasmányos stílusnak. A könyv tényleg olvastatja magát, bár eleinte nehézséget okozhat megszokni Aibileen és Minny fejezeteinek a stílusát – ugyanis az elbeszélésmódjuk leginkább az élőszóhoz közelít – de aztán ráhangolódunk ezekre is, és rájövünk, hogy tulajdonképpen pont ezek a legérdekesebb részek. S igazából én sokkal jobban örültem volna annak, ha kevesebb fejezet szólna Skeeter – ről és inkább egyértelműen Aibileen -re és Minny-re helyeződött volna a hangsúly. Persze, ez valószínűleg még nagyobb felháborodást keltett volna Amerikában, ahol szóvá tették Stockett – nek, hogy hogy merészelt fekete nők hangján megszólalni a regényében. Bár, ezt annyira nem értem, hogy miért probléma számukra: úgy gondolják, hogy esetleg túlzott ezzel kapcsolatban? Vagy más okai vannak?


Habár nagyon sok jó történet van, ami a nők egymás iránti együttérzését és a családi kötelékeket ünnepli, mégis a rossz történetek lesznek azok, amelyek megragadják majd a fehér emberek figyelmét. Forrni fog tőle a vérük, és a kezük ökölbe szorul
.


Mindenesetre Stockett regénye szerintem akkor is lebilincselő – akármit mondjanak is az amerikaiak - , bár egy kicsit gyengének tartom ahhoz, hogy többnek tekintsük egy jó bestsellernél. Mert sajnos akármennyire is fontos és borzalmas a téma, ami végigvonul a könyvön, ezt mégse úgy teszi, hogy az embereket esetleg megossza vagy továbbgondolkodásra késztesse – egy lezárt mondanivaló, aminek szerintem nincs folytatása a regény alapján. S az az igazság, hogy én pont a témája miatt egy kicsit többet vártam a könyvtől – hogy ne csupán szörnyülködjek, hanem jobban megmozgasson, ne hagyjon nyugodni ez az egész még azután sem, hogy becsuktam a könyvet.

Bár, ez a fajta elvárásom, azért nem von le az élvezeti értékéből, se a mondanivalójából, hiszen, amikor olvastam nem tudtam letenni – csak az utolsó sorok után maradt egy kis hiányérzetem.


Stockett könyve mindenféleképp jó olvasmány azoknak, akik egy kis bepillantásra vágynak a szegregáció világába, vagy egy olyan olvasmányt szeretnének, amit élvezettel lehet forgatni és megható, olykor felháborító történeteket mesél el ezekből az időkből.


A regényben hamarosan film is készül Emma Stone főszereplésével, és várhatóan 2011. szeptemberében kerül majd a mozikba.

A könyv végül 8 pontot ért el nálam

Kiadó: Európa Kiadó

Eredeti cím: The Help

Fordította: Pálmai Katalin

Oldalszám: 590 oldal

Eredeti ár: 3400 Ft

Vélemények:

8 hozzászólás:

Amadea H. írta...

Remélem, kétezer-valahányszáz forintot azért megért:)
Nem emlékszem, olvastad-e már A méhek titkos életét, ugyanebben a témában íródott és nagyon-nagyon imádnivaló, szívszorító és szívmelengető egyszerre. Huh, de nyálasan hangzott ez:P:D De a könyv nem az.

Heloise írta...

Megért, naná :-) Tényleg tetszett miközben olvastam -tuti neked is fog- , lehet, hogy a beharangozás miatt számítottam kicsit nagyobb durranásra. De egyébként nem rossz könyv :-)

Ó, nem olvastam - egyébként először a kezdeményezéseteknél hallottam róla :-). Majd ha egyszer beszerezhető lesz vagy meglátom a könyvtárban, akkor nekiesek :-) Még a Ne bántsátok a feketerigót -ra vagyok nagyon kíváncsi, azt mindenképpen el fogom olvasni :-)

sajtosrolo írta...

"A regényben három elbeszélő szájából ismerhetjük meg" - akkor ilyen több nézőpont szerű?
A filmről nem is tudtam, akkor még előtte el kell olvasnom!

Heloise írta...

Inkább azt mondanám, hogy három nő története, és a Skeeter által írt könyv a közös pont.
Szerintem érdemes az elolvasásra - igen, a filmre én is nagyon kíváncsi leszek majd :-)

csenga írta...

Amadea-nagyon megéri a pénzt!!!!


Heloise:sajnálom,hogy többet vártál a könyvtől...szerintem az ember minden ilyen agyondicsért könyvel így van...lehet kicsit később majd másképp gondolod.

Amadea H. írta...

Jajj, a Feketerigó is nagyon jó:)) Meg Grishamtől Az utolsó esküdt.
Remélem, A méhek... megvan a könyvtárban, elvileg lennie kell, ha nálunk is van:) Miiii, nem hallottál róla?!:o *hörögve elalél*

csenga, akkor megnyugodtam:)

sajtosrolo írta...

Heloise, értem, köszi!:)

Heloise írta...

Csenga, igen, szerintem is ez lehetett az egyik fő probléma. Lehet, kicsit várnom kellett volna, míg lecsengenek a dicséretek :-D de nem bántam meg, hogy megvettem a könyvet, meg hogy elolvastam, csak annyi, hogy nem lett belőle kedvenc-kedvenc könyv.
Amadea, köszönöm a tippet (mármint a Grisham-et), majd annak is utánanézek :-) igen, a feketerigóról csupa jót hallottam, szóval nagyon kíváncsi vagyok!
Nem hallottam még róla előtte - komolyan! :-) de látod, jó hogy megszerveztétek ezt a petíciót, legalább megtudtam, hogy mi fán terem :-D vagy azt is mondhatnám, hogy megvilágosítottátok elmém sötétjét :-D

Sajtosrolo, igazán nincs mit :-)majd kíváncsi leszek a véleményedre! :-)

Related Posts with Thumbnails