2011. április 16., szombat

Álmomban már láttalak

L. M. Montgomery: A kék kastély

kiolvastam: 2011. április 14.

Tudjátok, eddigi életem során én is folyton a „kék kastélyomról” ábrándoztam. Volt, hogy valami nyüzsgő nagyváros központjába képzeltem el a hipermodern kastélyomat, ahol mindig történik valami, ahol rengeteg kávézó van (mert az igenis létfontosságú, higgyétek el), hatalmas könyvtárak, színház, koncertek... Igen, ez volt egy icipici városka lakójának álomkastélya. Aztán az évek múlásával valahogy ezek az igények elmaradtak: nem volt szükségem az állandó nyüzsgésre, a szirénázásra, az áruházakban, plázákban kialakuló tömegnyomorra, a hatalmas, betondzsungelnek is nevezhető lakótelepre, ahol nincsenek cseresznyefák... Fura, de így van: a cseresznyefák hiányoznak a legjobban. Meg a vasárnap délutáni csönd... a mozdulatlanság.

A Kék kastélyom átváltozott egy csendes, békés családi házra, aminek a kertje tele van gyümölcsfákkal; tulipánok és rózsák és más csodaszép virágok nyílnak a kerítése mentén, bolondos kutyák ugrándoznak, szaladnak össze-vissza, és esténként, ha kilépek a verandára elbódít a virágillat.
Sokszor gondolok erre a helyre, és hiszem, egyszer így fogok élni. Bár, az életemre addig sem panaszkodhatok, csak ez az idilli kép meg miegymás hiányzik. De egyébként jó.

Szegény Valancy viszont ezt nem mondhatja el magáról... Neki is van egy ilyen ábrándos helye, de az az igazság, hogy az élete tényleg nem egy habos torta, szóval nem is csodálkozom rajta, hogy neki még jobban szüksége volt a kék kastélyára, mint nekem. Kibírhatatlan, unalmas rokonok: egy cseppet sem vicces nagybácsi, aki ennek ellenére annak hiszi magát, egy „én mindent jobban tudok” típusú nagynéni... – hogy csak párat említsek a megpróbáltatások soraiból, amiknek Valancy születése óta ki van téve. Csodálkoztam, hogy ép ésszel kibírta... én biztos nem lettem volna rá képes. Na, de a lényeg: Valancy élete egy napon teljesen megváltozik, még pedig egy levél hatására.
Valancy -t egyszer csak már nem érdekli többet a családi elvárásoknak való megfelelés, a jópofizás, a család szerinti illedelmes viselkedés – Valancy végre élni kezd, és megtapasztalja, hogy a világ mennyire színes, mennyire varázslatos, és hogy minden nap tartogat apró csodákat.

Ez a regény teljesen különbözik az Anne-sorozattól, és az első pár oldalon kicsit meg is ijedtem, hogy lehet, hogy mégsem leszek jóban ezzel a könyvvel. Egyszerűen nem ragadott magával, és egy olyan világot festett le az első néhány fejezetben, amire Montgomery -től nem is számítottam. Kétszer is megnéztem az előlapot, hogy biztos, hogy ezt ő írta? Annyira sötét, annyira szürke és szomorú, olykor dühítő... - mármint a többi, általam olvasott könyvéhez képest.

Aztán valahol, valamikor – erre nem tudom pontosan a választ – megváltozott a viszonyunk. Elkezdtem megszeretni a történetet és Valancy -t is. Persze, azt azért nem mondanám, hogy túlszárnyalta az Anne-könyveket, de még azt sem, hogy ugyanannyira tetszett, mint azok – mert ez nem így van. De aztán elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán lehetséges-e ezeket összehasonlítani? Hiszen igaz, hogy ugyanaz az írónő írta, de mégis... valahogy mások. Persze, ez nem csupán abban keresendő, hogy A kék kastély volt az egyik első, felnőtteknek szánt regénye az ekkoriban már nagyon híres írónőnek.

A kék kastély szerintem olyan, mint egy példázat, egy parabola. Megmutatja, hogy hogyan kéne élnünk, miket kéne igazán fontosnak tartanunk az életben, és mik azok, amiket feltétlen sutba kéne dobnunk, és hogyan jöhetünk rá újra és újra, hogy az életünk mekkora csoda.

Montgomery azért itt sem hazudtolta meg önmagát, a hihetetlen érzékenységgel megfestett tájak itt is fontos szerepet játszottak, és ismét érezhettem a vihar közeledtét jelző szél illatát, láthattam, ahogy a napfény átsüt egy tarka levélen, halottam a patak csobogását, és szinte éreztem a talpam alatt a dús, puha füvet. Az írónő könyveit már csak ezért is megéri olvasni – és ez most sem volt másként.
Bevallom, néha kicsit furcsán hatott, hogy itt-ott megjelentek az autók, a mozik és egyebek – én Montgomery regényeit mindig időtlennek, a modern kor allűrjeitől mentes történeteknek képzelem el, és ezért nem tagadom, hogy néha legszívesebben áthúztam volna az ilyen modern korra utaló szavakat...

Aztán a végével kapcsolatban elgondolkodtam azon is, hogy vajon azért élveztem-e ezt a könyvet, mert Montgomery írta, vagy tényleg élveztem a történetet? Azért, hogy nehogy rám süssétek az előzőt, megjegyezném, hogy a végével én egyáltalán nem voltam elégedett.. Kicsit csöpögős, kicsit nyálas befejezésnek tartom, ami azért levon a regény összértékéből a szememben.

Mindenesetre, örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet. A kezdeti nehézségek után azért mégiscsak megszerettem a történetet és a szereplőket is – szóval megérte. Bár, számomra Anne maradt a favorit, továbbra is meginghatatlan a helye a kedvenc könyvek sorában.
Az értékelésemben 8 pontot ért el.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The Blue Castle
Fordította: Szűr- Szabó Katalin
Eredeti ár: 2299 Ft
Oldalszám: 258 oldal

Képek forrása: weheartit.com

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails