2011. április 23., szombat

Cat, rat and dog

J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

kiolvastam: 2011. április 22.

Kicsit sokáig tartott a harmadik Harry Potter könyv elolvasása - két hónap (!!), de ez természetesen nem amiatt volt, mert nem élveztem - a technika ördöge is beleszólt többek közt (azok a fránya leharcolt fülhallgatók!), illetve rájöttem arra is, hogy Stephen Fry bármennyire is zseniálisan olvassa fel, a hangoskönyv mégsem az én műfajom. Persze, a hallgatással/megértéssel nem volt gond, inkább valahol ott kell keresni a problémát, hogy nem igazán tudtam mit csináljak a hallgatás közben, mert sokszor elkalandozott a figyelmem, és mindig mikor befejeztem egy fejezetet és félreraktam az MP4-emet, nehezen tudtam visszaemlékezni rá pár órával később, hogy akkor pontosan hol is hagytam Harry-éket.
Persze, tisztában vagyok vele, hogy ez az én fogyatékosságom, hogy hallás után marha nehéz számomra megjegyezni bármit. Egyszerűen muszáj látnom, vagy leírnom, mert különben hamar elfelejtem - és ez nem csupán a hangoskönyvre igaz, hanem mindenre az életemben.
Bár, azért a hangoskönyvnek is megvoltak számomra is az előnyei, hiszen angolul hallgattam: a kiejtés, a hangsúly sokat lendített a tanulási projektemen, és valamicske önbizalmat is adott olyan tekintetben, hogy hallás után is szinte tökéletesen megértem az angol szöveget. Szóval, azért voltak sikerélmények is. Lehet, hogy a hangoskönyvet ezentúl inkább a szöveg olvasása mellett fogom hallgatni - ez így duplapluszjó dolog lesz.

No, de a könyvről. Szóval, Harry a harmadik évét kezdi meg a Roxfort Varázsló - és Boszorkányképző Szakiskolában, és természetesen ez sem lesz izgalmaktól mentes. Ám most nem holmi Basiliskus - tól vagy egy gonosz tanártól kell tartania, hanem Sirius Black -től, szülei elárulójától, aki kiszökött a varázslók börtönéből, hogy Harry nyomába szegődjön. És ha mindez mg nem lenne elég, egy fekete kutya, a Zordo - a halál hírnöke- folyton ott koslat Harry nyomában...

Rowling ismét nem hagyta unatkozni az olvasóit, hiszen újabb és újabb titkok derülnek ki a múltról, Harry múltjáról - ami személy szerint engem a legjobban érdekel. Nem tudom miért, de egyszerűen imádom ezekben a könyvekben, ahogy a számunkra és Harry számára is ismeretlen régi idők egy-egy szeletére fény derül. Annyira érdekel, hogy milyen lehetett a szülei idején a Roxfort, milyen lehetett az élet még azelőtt, hogy Voldemort rátette volna a kezét a varázsvilágra, vagy hogy milyenek voltak azok a sötét idők, amikor mindenki tartott az ismeretlenektől, vagy még a barátokban sem sem lehetett már megbízni úgy, mint régen. Nem tudom miért, de szinte éhezem ezekre az információkra, és talán ez is érdekel a legjobban.

Izgalmas és váratlan fordulatokban gazdag ez a regény is, ahogy az előző részeknél már megszokhattuk, és nagyon jó előkészítője a következő "sötétebb sorozatrészeknek". A harmadik rész szerintem még mindig a gyerekkönyv határán belül van, de már megjelennek olyan alakok, fordulatok, amik komorabbá teszik, mint az első két részt. Ilyenek például a dementorok, amik az emberi boldogsággal táplálkoznak, és reménytelenséget, és végtelen szomorúságot hagynak maguk után, még a levegő is dermesztő lesz körülöttük. Emlékszem, hogy hajdanán mennyire megrémítettek ezek a csuklyás alakok, és rájöttem, hogy ez most sincs másként. A dementorok még mindig félelmetesek számomra.
S aztán persze ott van még a Zordo, a halál hírnöke, akitől nem csupán Harry, hanem minden babonás varázsló retteg. Hihetetlen feszültséget hordoz magában kiléte, titka és folytonos váratlan fölbukkanása.
S ami még szerintem a könyv komor dolgaihoz tartozik, az az ártatlanok elpusztítása. Ebben a regényben tapasztaljuk meg először szemtől szembe, hogy az ártatlanság nem feltétlen hozza magával az igazságot. Vannak dörzsöltebb emberek, felsőbb hatalmak, akik kényük-kedvük szerint döntenek az életekről - és ebben az esetben az ártatlanság marha kevés a túléléshez.

Persze, azért akadnak vidám dolgok is a lapokon, szerintem elég jól vegyítve a fentebb említett komor dolgokkal ahhoz, hogy a könyv még minden probléma nélkül beleférjen a gyerekkönyv kategóriába. A Quidditch természetesen továbbra is ugyanolyan izgalmas és üdítő, mint eddig, de emellett ott van még a jóslástanóra (személyes kedvencem) és a nagyon spirituálisnak tűnő, ám mégis nagy szélhámos: Trelawney, aki a jövőbe látás tudományára okítja a roxforti nebulókat. Nem csupán kinézete, de a szövege is igazán szórakoztató - Stephen Fry előadásában még inkább.
De emellett ott van még Lupin, a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy legújabb tanára, aki kedvességével már az első oldalaktól kezdve belopja magát az ember szívébe, és ez később majd csak fokozódik, mikor látjuk, hogy Lupin professzor minden tanulójában csak a jót keresi, és igyekszik mindenkiből a legjobbat kihozni. Na, én ilyen tanárt szerettem volna magamnak mindig is.
S hát, persze még ott van Hermione titka is: vajon hogyan képes bejárni minden általa felvett órára, hiszen sokszor egy időpontban vannak, ám teljesen másik teremben?
Tovább ott van még a patrónus-bűbáj, ami már első olvasáskor is lenyűgözött, és azóta is mindig, akárhányszor elolvasom ezt a részt. Szerintem ez az egyik legklasszabb varázslat a regényfolyamban, s persze az egyik legnehezebb is, hiszen iszonyat nehéz lehet egy annyira kitörő, erős örömteli emléket találni, ami képes elűzni az életet kiszipolyozó depressziót. Persze, mikor egyébként is boldog az ember, rengeteg ilyen emlék jut az eszébe, szinte lubickolhatna bennük. Ám a sötét órákban, amikor minden reménytelen, amikor az ember nem látja a kiutat, amikor magunkba zárkózunk, a szép és boldog emlékek mintha elhagytak volna. Mintha soha nem is lettek volna. Szinte képtelenség visszahívni őket - ehhez hihetetlen akaraterő szükséges. Hát, ezért a legklasszabb bűbáj mind közül számomra a patrónus-bűbáj. Ilyet én is szeretnék... és vajon milyen állat lenne a védelmezőm? Remélem, hogy valami macskaféle. Egy kis szobatigris is megtenné.

Egyszóval, ez is nagyon jó rész volt, ám azt kell mondjam, hogy továbbra is ez marad számomra az a rész, amit a legkevésbé kedvelek a sorozatból. Persze, nem arról van szó, hogy nem tetszik, vagy nem szeretem olvasni, mert ez nem igaz. Csak ha a hét kötetet muszáj lenne rangsorolni, ez kerülne számomra a legutolsó helyre. És erről sajnos az újraolvasás sem tudott meggyőzni, de lehet, hogy ebben a hangoskönyv is ludas valamennyire, illetve hogy csak hatalmas kihagyásokkal tudtam folytatni, amit őszintén sajnálok. De a negyedik rész viszont megvan könyv alakban, szóval ott már nem lesz probléma.
Az értékelésemben 9 pontot ért el!

(képek forrása: weheartit.com)

Vélemények:

7 hozzászólás:

PuPilla írta...

Ha ez megnyugtat, az embereknek csak egy igen kis hányada auditív típus, akinek hallás után maradnak meg leginkább az infok. Te is inkább vizuális vagy, mint én. :) De sok hangoskönyvezéssel szerintem lehet ezt egy picit fejleszteni is. Pl én egy idő után élveztem, hogy emlékeztem ezt a részt itt és itt sétálgatva hallottam :) És bár a buszról le fel szállás kritikus pont maradt, amikor mindig vissza kellett tekernem, azért elég jól ráálltam hogy erre figyelek.

A hangoskönyv szöveg olvasása mellett azért bajos kicsit, mert sokkal gyorsabban fogod tudni olvasni a szemeddel, mint ahogy felolvassák. :))) De azért majd várom a tapasztalataidat róla.

Egyébként tök jó kis poszt lett, és tetszenek a képek is! :) Anno nekem is a lista végén kullogott ez a kötet, most újraolvasás után már nem annyira.

Heloise írta...

Inkább az nyugtat, meg hogy azt mondod, valamilyen szinten azért mégiscsak fejleszthető a dolog :-)Nekem pont az volt az egészben a furcsa, hogy trolin/sétálva egyáltalán nem kellett magam megerőltetni, hogy odafigyeljek rá, inkább itthon, a csendes szobában voltak vele problémáim - mindig elkalandoztam vagy elaludtam :-D Tényleg, ez eszembe se jutott, de most hogy mondod: tényleg problémás lesz egyszerre hangoskönyvezni meg olvasni... jáj, hát hova tettem az eszem? De valami módon azért meg szeretném oldani azt is, hogy hallgassam de közben leírva is lássam... hmm... erre majd kifejlesztek valamit :-)
Köszönöm szépen! :-) Igen, emlékszem, hogy a te posztod kapcsán pont ezt beszéltük, hogy neked aztán mégis :-)

PuPilla írta...

Én annak idején csináltam a hangoskönyvvel olvasást, még akkor mentem gimibe, azon a nyáron olvastam először angolul, és a HP1-et elolvastam egyszer úgy is, hogy hallgattam és néztem. Nyelvtanulós szempontból persze jó, főleg ha az ember még szokja a szavakat meg a kiejtést-leírást, de ha már jobban tud az ember, szerinem zavaró, hogy a szeme már többet lát és gyorsabban.

Otthon nyugalomban hangoskönyvezni más kicsit, én azt is úgy szoktam, hogy pl pakolok közben, teregetek, mosogatok, epillálok :D Épp ami van, és akkor el is vagyok foglalva, de közben működik a fülem :)Meg lefekvésnél erre aludtam el már egy csomószor. Na mondjuk ott néha bajos visszakeresni hogy hol is aludtam el, de nem vészes. :)

Bridge írta...

Szokás szerint királyság lett a poszt. :) Fura egyébként, nekem a 3. a legkedvencebb az összes kötet közül, a filmekben is csak azt az egyet szerettem (bár az eléggé más tészta).

Heloise írta...

Pupilla, na, majd akkor fejleszteni fogom én is ezt a készségemet - akkor azért Te jó régóta hangoskönyvezel :-O Hihi, igen - elalvás után nekem is akadtak ilyen problémáim, de megoldottam: mindig újrahallgattam az egész fejezetet :-)

Bridge, kösziii, örülök, ha tetszett :-) Egyébként sokaknak ez a legkedvencebb részük, én most kakukktojáskodom :-D (heh, micsoda új szó) Ó, én a filmeket nagyon nem :-S bár, az első három, ha jól emlékszem utólag már tetszett :-)

PuPilla írta...

Hű, ide jó régen kommenteltem egyet és a netkapcsolat elment közben és elszállt. :( Csak most jutott eszembe, hogy újra írjak. Szóval félreértetted, nem gimi óta hangoskönyvezem, csak akkor egyszer tanulgattam-próbálkoztam vele, utána évekig utáltam a hangoskönyvet merthogy "nem is könyv" - hehe, ez volt nálam a kamaszkori lázadás :D - aztán tavaly ráéreztem az ízére, és hát a már fent említett kényelmességére is. :)

Heloise írta...

:-D Velem is sokszor ez van - elfelejtem, h hova is kommenteltem, aztán pár hét/hónap múlva eszembe jut.
Jaaa *megvilágosodik* Már értem.Hihi, szívesen megnéztem volna a tini lázadó PuPillát :-D Remélem, egyszer majd én is ott fogok tartani, hogy nem lesz számomra kényelmetlen a hangoskönyv (nem csak az angol, hanem a magyar is)

Related Posts with Thumbnails