2011. november 7., hétfő

Ne bántsátok a feketerigót!

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Harper Lee 1960-ban napvilágot látott regénye hatalmas sikereket ért el nem sokkal megjelenése után mind az ítészek, mind az olvasók körében: a szerzőt eme regényéért Pulitzer-díjjal jutalmazták, az amerikai könyvtárosok a XX. század legjobb regényének választották, és egy 1996-os felmérés szerint a XX. század hetedik legjelentősebb műve. Érdekes, hogy az írónő se a regényt megelőzően, sem azt követően nem írt mást, és mégis: ezzel az egyetlen könyvével méltán helyet foglalhatott a klasszikusok között.

A regény az 1930-as évekbeli amerikai Dél egyik kisvárosába kalauzolja az olvasót. Itt él a forrófejű, lány létére kissé túl fiúsan viselkedő Scout Finch bátyjával, Jemmel és édesapjával, Atticus-szal. A gondtalan, játékba belefeledkezős nyaraikat csupán egy dolog zavarja meg: ez pedig a felnőtté válás. Először Jem, majd később Scout is kénytelenek egyre többet és többet hátrahagyni gyermeki naivitásukból, hogy képesek legyenek tekintetüket az igazi világra emelni.

S ez a szóban forgó világ valahol ott kezdi el megmutatni valódi arcát, mikor ügyvéd édesapjuk, Atticus Finch elvállalja egy színes bőrű férfi védelmét a bíróságon, akit egy fehér nő nemi erőszakkal vádol...

Úgy gondolom, hogy a könyv egyik legélvezetesebb pontja a narráció. Az írónő ugyanis két narrátorral dolgozik, aki tulajdonképpen egy és ugyanaz a személy: Scout Finch gyermekkori énje meséli a történetet, melyet sokszor felülír, vagy éppen más megvilágításba helyez Scout felnőtt énje.
Így megmarad a gyermeki rácsodálkozás, a társadalmilag elfogadott gondolkodás ismeretének hiánya. De ami számomra a legmeglepőbb volt - és ami a legjobban tetszett az egészben - , hogy a narrátor ártatlanságából fakadóan sok dolgot nem tud: különösen a bírósági tárgyalásra vonatkozóan, illetve az emberek gyűlöletének kiváltó okát sem ismeri teljesen, csak magát a jelenséget tapasztalja. S tudjátok mit? Szerintem sokszor a kiváltó okok tényleg nem is lényegesek; nem hiszek abban, hogy a rosszindulatra, a gonoszságra lehetne bármiféle mentséget is találni. Scout pontosan érti a lényeget, és az egészet sallangmentesen tárja az olvasók elé.

S bár ezek is már önmagukban súlyos témák, de a Ne bántsátok a feketerigót! nem csupán erről szól. A társadalmi beilleszkedés nehézségei is terítékre kerülnek, hogy mennyi terhet ró is ránk az, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. S itt nem csupán azokat a fajta konvenciókat értem, hogy miről mit kellett gondolni, vagy hogyan is kell élni ezt a kisvárosi életet, hanem ebbe beletartozik az is, hogy mit is jelentett akkor és ott nőnek lenni. Scout pont ez utóbbi szempontból lóg ki Maycomb leányai közül, hiszen szeret nadrágban járni, fára mászni, verekedni, légpuskával lövöldözni, és minden délután édesapjával együtt olvassa az újságokat – már iskolába kerülése előtt is. Csupa olyan dolog, amit a maycombiak szerint egy úrihölgy nem engedhet meg magának. S hogy Scout mennyire nem illik bele a nőkről alkotott keretbe, az igazán csak akkor derül ki számára – és az olvasó számára is - , mikor részt vesz egy, a nagynénje által szervezett külmissziós összejövetelen. Ez amolyan hölgydélután, amikor valamelyik tag házában összegyűlnek az úrihölgyek, és békésen elteázgatnak, süteményeket esznek, miközben pletykákat cserélnek egymás közt. Egy igazi, külön kis közösség bontakozik ki ekkor szemeink előtt, amelynek megvannak a saját törvényei, és amely gyökeresen különbözik a Scout által megismert férfivilágtól.

Rengeteg érdekes és nehéz téma bukkan fel ebben az alig négyszáz oldalas könyvben, ám a regény legfőbb üzenete a címben keresendő. A feketerigó az ártatlanság jelképe - igen, ezt már sok hozzáértő ember megállapította - , amely nem csupán a vád alá helyezett színes bőrű férfira vonatkozik, hanem a társadalmilag el- vagy megítéltekre, az ok nélkül bántalmazottakra, a gyerekekre is.

Harper Lee regénye valóban nagyszerű könyv, mindenkinek bátran ajánlom. Elgondolkodtató, felkavaró, és mégis légies könnyedséggel megírt történet, mely közel hetven év távlatából, és ki tudja, hányezer kilométerrel arrébb is aktuális, hiszen nem változtunk sokat azóta sem.


Eredeti cím: To Kill a Mockingbird
Fordította: Máthé Elek
Kiadó: Geopen
Oldalszám: 412
Eredeti ár: 3490 Ft

Vélemények:

4 hozzászólás:

Beetle írta...

Valóban jó könyv, egyszerre aranyos "gyerekregény" és elgondolkodtató kép a 2 világháború közötti Amerikáról. Viszont az "évszázad regénye" meg a "XX. század hetedik legjelentősebb műve" cím szerintem erős túlzás, illetve inkább úgy mondanám, csak az USA-ra igaz: nekem, mint "kívülállónak" azért inkább a könnyed (de időnként elkomolyodó, és igen, néha felkavaró) olvasmány kategóriában szerepelt. Ettől függetlenül nagyon tudom ajánlani, csak azért ne az "évszázad regényét" várja benne a leendő olvasó :)

A regény sokféle társadalmi problémát körüljár (pl. előítéletek). Mégis, ami a leginkább megmaradt nekem a történetből (kb 1 éve olvastam), az az, hogy a gyermeki ártatlanságnak, a naiv jóindulatnak mekkora ereje tud lenni. Sajnos ha ennél többet akarnék írni, akkor spoilerezném kedvenc jelenetem a könyvből :)

Heloise írta...

Ezt a felmérést az olvasók körében végezték, és olyan könyvek kerültek még fel a listára, mint A Gyűrűk Ura vagy a Zabhegyező. S persze, A Gyűrűk Uráról is ugyanez elmondható, hogy jó könyv, de irodalmilag nincs Joyce Ulysses -e közelében se, a listán mégis az első helyet foglalja el. Ezt a listát nem ítészek készítették, hanem az olvasók, szval az, hogy irodalmilag mennyire értékes (szerintem egyébként az)vagy sem, szerintem az ilyen listáknál felesleges ezen rugózni, maradjunk annyiban, hogy sikeres :-) de persze, arra is lehet gondolni, hogy azért került fel ebbe a listába, mert Amerikában kötelező olvasmány :-) A kötelező olvasmányok sikeressége valóban kicsit torzítottan jelentkezik.

Szerintem egyébként annyi kérdést boncolgat (a felét se írtam be a posztba), és olyan írói megoldásokkal él, hogy én (az én kis képzeletbeli listámban) nem a könnyed olvasmány kategóriába sorolom be. Igen, a hangvétele valóban könnyed, de ez szerintem nem feltétlen jelenti azt, hogy maga a mű is könnyed :-) (hej, de sokszor használtam most a könnyed szót...)

Kíváncsi vagyok a kedvenc jelenetedre, írd be nyugodtan kommentbe! :-)
(csak légyszi, ha leírod, a szöveg elé írd be caps lock-kal, hogy SPOILER, és akkor, azoknál, akik még nem olvasták, nem fogsz semmilyen poént lelőni :-) )

Ildy írta...

Remek poszt!

Heloise írta...

Köszönöm, aranyos vagy :-)

Related Posts with Thumbnails