"Én vagyok a poszáta"

Suzanne Collins: Futótűz

Ahogy elolvastam Az éhezők viadalát, szinte abban a minutumban vettem is elő a következő részt - képtelenség volt vele leállni, annak ellenére, hogy viszonylag egész sztoriként ért véget az előző rész. Persze, csak azért mondom, hogy viszonylag, mert azért így is elég sok elvarratlan szál maradt, de mégis kerekebb történet volt, mint a Futótűz, ami aztán tényleg úgy ért véget, hogy képtelenség megállj!-t parancsolni magamnak, és most kénytelen vagyok tűkön ülve várni a folytatásra. Amadea pedig nem rég megsúgta nekem, hogy november 17-ig leszek fakírságra ítélve - be is jegyeztem a naptáramba.

Nos, mivel nem tudok úgy beszélni erről a részről, hogy Az éhezők viadalának végére ne utalnék, ezért aki még nem olvasta az első részt - de feltett szándéka -, akkor az kérem, ne olvassa tovább a bejegyzést.
Véget ért az Éhezők Viadala, Katniss és Peeta a győzteseknek kijáró gondtalanságban tengetik napjaikat. A családjukkal együtt szép, új házba költöztek, bőven van pénzük, és az élelemnek sincsenek hiányában. Ám Peeta, Gale és Katniss közti kapcsolat már feszültségekkel terhes - sok minden megváltozott a Viadal óta. Katniss a két fiú közt őrlődik, nem mer lépni igazából egyikük felé sem, és még ha mindez nem lenne elég, Peeta -val újra el kell játszaniuk a szerelmesek szerepét, hiszen elindulnak a Győzelmi Körútra.
Eközben Katniss -t meg is fenyegeti Snow elnök, hiszen a Körzetek egyre elégedetlenebbek, néhányan már lázadozni kezdtek - s ezért Katniss -t teszi felelőssé, aki a Viadalon nyíltan szembeszállt a Kapitólium akaratával, és győzött. Legalábbis egyelőre. Ám a Kapitólium tudja, hogy hogyan bosszulja meg Katniss ellenszegülését.

Sokan panaszkodtak arra, hogy ez a kötet kicsit nyögvenyelősebben indult, mint az első, és a regény kezdése már-már az unalmas kategóriába sorolható. Én viszont ezzel egyáltalán nem értek egyet, azért szerintem itt is bőven lehetett találni izgalmas vagy éppen érdekes dolgokat. Igaz, nem úgy izgis, mint az arénában - hanem kicsit máshogy. Az eleje inkább rejtett feszültségekkel teli: a folytonos lehallgatások, kémkedések, a tizenkettedik körzetben véghez vitt szigorítások mind-mind valóban nem adrenalin növelő események, viszont az ezekből fakadó tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzése bőven kárpótolnak a várt izgalmakért. Legalábbis engem. A regény közepén felpörgő eseményekről pedig már ne is beszéljünk.

Az előző kötetben szintén nagy szerephez jutó Kapitólium, most még hangsúlyosabbá lesz. Hogy úgy mondjam, az ő vasmarkára van kihegyezve a történet - hogy hogyan tartja sakkban a körzetek lakóit; hogyan manipulálja az embereket; hogyan zsákmányolja ki a dolgozókat, és miféle demagógiával él az emberek megtévesztésére. Az összes körzet tulajdonképpen azért jött létre, hogy a központ, vagyis a Kapitólium igényeit kielégítse: miközben emberek halnak éhen a mezőgazdasági szektorban, a Kapitóliumban élő emberek degeszre tömik magukat a finomabbnál finomabb ételek tömkelegével, hogy aztán valami speciális lötty segítségével kihányhassák, és üres hassal folytathassák tovább a lakomát... ám a Kapitóliumban élő emberek nem csupán az élelemben, hanem minden luxus cikkben dúskálnak - nincs hiányuk semmiben, így az ő problémáik leginkább csak a külsőségekben nyilvánulnak meg, s képtelenek egy hullámhosszra kerülni a körzetekben élő emberekkel, akik nap mint nap a megélhetésért dolgoznak keményen, és a szemöldökük kiszedése, vagy a szőrtelenítés problémájának nagysága valahol a béka popsija alatt foglal helyet náluk. S ha belegondolok, ebben is mennyi igazság van... hány fejlődő ország van most kiszolgáltatva a fejlett országok kényének-kedvének? Hány afrikai országot használnak most ipariszemét-lerakónak? Hány országban éheznek, miközben nálunk bőven van választék a hazai és egzotikus termékekből egyaránt? Nem mi is a külsőségekkel vagyunk elfoglalva, ahelyett hogy figyelmet szentelnénk ezekre a problémákra?
Mi is a Kapitóliumban élünk...

Ám a társadalom-kritika csak egy nagyon halvány vonalon jelenik meg a könyvben, és egyáltalán nem szájbarágósan. Éppen annyit kapunk belőle, hogy ez a löket elég ahhoz, hogy tovább gondoljuk ezeket a dolgokat.
Emellett persze ugyanúgy izgulhatunk Katniss -ért, Peeta -ért és Gale -ért - szóval, ismét: aki nem akar elvonatkoztatni, annak továbbra sem szükséges, anélkül is élvezhető a történet. Bár szerény véleményem szerint, ha nem gondoljuk tovább, sokat veszíthetünk.
S persze, tudom, hogy az a tény, hogy valamiről elkezdünk gondolkodni, vagy elkezd minket érdekelni, még nem változtatja a világot egy jobb hellyé. De azt hiszem, legalább az első lépést megtesszük.
A Futótűz kiváló átvezető kötet volt, az első részben megismert viszonyok, jellemek, problémák és az ellenük való lázadás egyre tovább és tovább mélyed, még maga a Viadal eseménye is egy egészen új színezetet kap az előző részhez képest. Én pedig egyre izgatottabban várom, hogy végül hogyan is ér véget ez a trilógia, és hova fajulnak majd az események.

Eredeti cím: Catching Fire
Fordította: Totth Benedek
Kiadó: Agave
Oldalszám: 320
Ára: 2980 Ft

képek forrása:
1. http://district12.be/gallery/displayimage.php?album=5&pid=178#top_display_media
2. http://hongerspielen.hyves.nl