2012. május 7., hétfő

Kriszti jelmezbálba megy

Szóval, az Abigél iránt kialakult rajongásom után elhatároztam, hogy Szabó Magda ifjúsági regényeivel folytatom a sort, mielőtt a "komolyabb" műveihez kezdenék hozzá. Így került a kezembe az Álarcosbál, és legnagyobb sajnálatomra, egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Ez tiszta letargiába taszított, mert én igenis szeretni akartam - legalább annyira, mint az Abigélt. De úgy a regény közepe tájékán már nem tagadhattam a dolgot, így ezt most kerek-perec kimondom: többnyire nem szerettem olvasni az Álarcosbált.

A nyolcadikos Boros Krisztina álarcosbálba készül, amelyet az iskolájukban rendeznek meg. Cigánylánynak öltözve arra készül, hogy megkérje fiatal tanárnőjének kezét az édesapja számára, hiszen tudja, ők ketten szeretik egymást. Kriszti eközben visszaemlékezik életének korábbi eseményeire, és szépen lassan megtudjuk, hogy miért és hogyan is jutott el Kriszti, Éva néni és Kriszti apukája eddig a furcsa helyzetig.

Egyszerűen nem értem, hogy mi lehetett a gond - vagyis hát pontosan tudom, hogy mi az, ami zavart benne, de nem értem magamat (és valamennyire Szabó Magdát sem), hogy ez miért is volt. Számomra az egész sokszor idegesítően didaktikus volt, és minden annyira szájbarágósan volt előadva, hogy egyszerűen kész voltam tőle. Ahogy az életben sem, úgy a könyvek esetében sem viselem el, ha megmondják, hogy mit is kell gondolnom erről vagy arról; nem szeretem, ha erőszakosan akarnak valamit lenyomni a torkomon - még akkor sem, ha szép és jó gondolatok, és egyetértek velük. Szeretem a halvány utalásokat, vagy ha megadják a lehetőséget, hogy lehessen véleményem - de azt, hogy szó szerint rám tukmálják, hogy pl. melyik karakterről pontosan mit is gondoljak (és semmi mást, csakis azt), na attól a hideg kiráz.
És tudjátok mit? Az a baj még ennek a tetejében, hogy szerintem a narrátornak nem is volt mindig igaza. Volt pl. ez a Megyeri tanárnő, aki ez az "ott-segít-ahol-tud" -típusú emberke, a narrátor(ok) többszöri elmondása szerint csupa szív meg kedvesség, de szerintem inkább egy minden lében kanál hölgyemény, aki erőszakosan és kéretlenül tukmálja rá az apukára, hogy szerinte mi lenne a jó kislánya számára. Nem az volt a gond, amiket mondott, hanem ahogyan...
Persze, azt nagyon értékeltem Megyeri Évában, hogy ennyire érdeklődött a tanulói felől, hogy ennyire odafigyelt rájuk. Azt hiszem, én utoljára általános iskolás koromban találkoztam olyan tanárokkal, akik ennyire odafigyeltek volna a diákok problémáira, gondjaira, és igyekeztek rajtuk segíteni. De azért azt hozzátenném, hogy ők sose voltak tapintatlanok vagy erőszakosak - tudták, hogy hol a határ. Megyeri Éva szerintem nem - mondom ezt annak ellenére, hogy a többi szereplő (élén az apukával meg a lányával) végül nem így gondolta.
Mindettől függetlenül, olvasás közben egy csomószor eszembe jutott az a gondolat, hogy tényleg szép ez a tanári szakma... Vagyis szép lehet, ha komolyan veszik.

Tudtad te azt például, hogy Burger tanár úr igazi festő?
Nemcsak ilyen vagy olyan: igazi. De amikor megkapta a Munkácsy-díjat, nem ment el az iskolából, nem ült be egy műterembe, nem növesztett fura szakállat, és nem járt citromszínű zekében, hanem azt mondta, ha valamit tud, jobban tud, mint más, akkor meg kell tanítania rá a fiatalabbakat. Burger tanár úr mindig azt reméli, hogy valaki közületek még jobb festő lesz, mint ő, és az többet ér a számára minden díjnál.



Néhány gondolat már ismerős volt az Abigélből - így például a háború egyértelmű elutasítása, vagy a közösség fontossága. De itt ezek olyan félreérthetetlenül, olyan tisztán és világosan - szinte szó szerint így - vannak leírva, hogy áh.... én az ilyet nem szeretem. Az Abigélben ezek valahogy másként bukkantak fel: ott a szereplők megjárták a másik oldalt is, az ellentétek kontrasztba kerültek, és így, még ha nyíltan ki is lettek mondva ezek a gondolatok (bár én azt hiszem, nem emlékszem ilyesmire), akkor azok mint végkövetkeztetések voltak jelen, nem pedig a semmiből jött, fel nem épített igazságként.
Egyedül Lujza néni, a fizika tanárnő története lóg ki ebből a szempontból a sorból. Hiszen ő valóban végigjárta ezeket a lépcsőfokokat. Lujza néni, aki folyton kivonja magát a közösségi életből, aki csak a munkájának él, és a társas kapcsolatok terén valahogy nem boldogul, az álarcosbálon igazi tanárnővé válik. Hogy miért is, ezt most nem árulom el, mert szerintem spoileres, de annyit mondok, hogy annál a jelenetnél bizony sikerült egy picit sírva fakadnom a meghatottságtól. Lujza néni jellemrajza tényleg gyönyörűen felépített - nekem ő lett a kedvenc szereplőm.
S persze, Zsuzsa leveléről sem feledkezhetek el - ami szintén egy piros pontos rész - , amit a szülés előtt, a bombázások közepette írt. Na, például itt is azért egy picit sírtam... szép rész volt, nagyon.

Örülj cigánylány, mert az élet gyönyörű, és akkora nap süt az égen, hogy a fényéből jut valamennyiünknek.


Igazából az elbeszélésmódja is tetszett a regénynek, hogy a kezdőszituációból fejtjük vissza a korábbi eseményeket, hogy az okozatból jutunk el az okokig, meg tényleg a történet is aranyos volt, csak ezek a direkt okosságok ne lettek volna. Jaj, és tudom, hogy nagyon sokatoknak a kedvence ez a könyv, szóval még inkább sajnálom, hogy nekem nem jött be annyira, mert az Abigélből kiindulva tudom, hogy milyen sokat tud adni egy Szabó Magda-regény, ha rátalál az olvasójára.... S persze, azért voltak emlékezetes pillanatok, jelenetek, mondatok, amikért azt mondom, megérte, hogy elolvastam - de mégse sikerült berántania magához, az olvasás nagy részében kívülállónak éreztem magam.
Lehet, hagyom is az írónő ifjúsági regényeit, és áttérek a felnőtteknek írt műveire...

Szabó Magda: Álarcosbál
Kiadó: Európa
Oldalszám: 232
Eredeti ár: 2500 Ft

(bejegyzésben található kép: made by Susanna via )

Vélemények:

5 hozzászólás:

Christina alias Pöfivonat írta...

És jössz velem? :D

Heloise írta...

Hihi :-DD
Hát naná, hogy megyek :-) És minek öltözöl? :-D

Diamant írta...

Hullámhossz!:D Pont pár napja néztem ki, hogy el kellene olvasni, de most kicsit visszavettem a lelkesedésből... lehet, hogy sok is most nekem ez a csomó ifjúsági könyv. Talán. Majd. Egyszer:))

Amadea írta...

Óó, pedig ez lett volna a következő ifjúságim Szabó Magdától, még kívánságlistás is nálam...

Heloise írta...

Ó, Hölgyek - nem szerettem volna elvenni tőle a kedvetek :-( De különben nagyon sokan imádják meg minden, szóval elképzelhető, hogy az én készülékemmel volt a probléma, vagy lehet (teljesen tudattalanul) éppen extra kukacoskodós hangulatban voltam. Szóval, azért én mégis azt tanácsolnám, hogy olvassátok el, ha lesz rá időtök vagy lehetőségetek (@Am - mondjuk én először inkább egy könyvtári példányra szavaznék)

@Diamant: igen, én is így vagyok, hogy az ifjúságik között egy kis szünetet kell tartani, mert különben már nem adják azt az élményt.

Related Posts with Thumbnails