2016. október 25., kedd

Ördögi játszmák

Angela Marsons számomra az igazi kozmopolita krimiíró; hiszen brit származása ellenére mégis sikerül némi skandináv krimiséget belecsempésznie az amerikai zsarus filmekre hajazó történeteibe. Oké, tudom. Ez az egész szörnyen közel áll a "jajnemár"-kategóriához, de szerencsére Marsons annyira jól lavíroz, hogy a végeredmény ismét egy tisztességes, élvezhető, egyszer olvasható krimi. Csak úgy mint az Elfojtott sikoly esetében. 

Na, jó... Annyira azért mégsem. Az első rész szerintem egy picit sokkal jobban sikerült: érdekesebb és összetettebb volt maga a bűnügy és a gyilkos karaktere is, továbbá a szerintem minden tisztességesen megírt kriminél kihagyhatatlan "jééézusom" és az "eztnemmondod?????" -fajta mondatok is sokkal, de sokkal többször hagyták el a számat az első kötetnél. Talán azért, mert számomra izgalmasabb volt az a klasszikus felépítés, hogy együtt nyomozhatunk Kim Stone-nal a gyilkos kiléte után - ezzel szemben ebben a részben szinte mindennel tisztában vagyunk: ki a gyilkos, mi az indíték. Itt a maximum amiért izgulhatunk, hogy a nyomozó vajon képes-e szembenézni gyermekkora démonaival vagy sem. 

"Azt hiszem, Einstein mondott valami olyasmit, hogy a világ veszedelmes hely az életre; nem azért, mert az emberek gonoszak, de azok miatt, akik nem tesznek ez ellen semmit."

S persze, ez tényleg egy jogos izgulni való. Már az előző kötetből kiderült, hogy bizony ez a brit nyomozó megtépázott lelkivilág kérdésében nemigen marad el skandináv kollégáitól. S igazából itt a második kötetnél rezgett igazán a léc Marsonsnál, és itt rontotta el egy picit: egyszerűen nem engedte nyomozóját meghemperegni a múltjának mocskában, mert nem merte felvállalni ezt a jóval komolyabb vonalat. (Legalábbis gondolom még nem.) Nem lett amúgy ettől rossz krimi, csak maradt egy kis hiányérzetem, amit sokáig nem tudtam megmagyarázni magamnak. Kicsit egyszerű és suta vége lett, amiért szerintem kár.
Őszintén örültem viszont annak, hogy az előző részhez képest jóval kevesebb lett a vígjáték-elemek aránya, már nincsenek random vicces beszólások meg jópofizások egy gyerekgyilkosság helyszínelésének közepén meg hasonlók, amiket amúgy se tudtam olyankor hova tenni. Na, mindegy.

Mindent összevetve, eléggé bírom ezt a LisbethSalander-utánérzésű Kim Stone felügyelőt, meg Angela Marsons stílusa is alapvetően bejön. Szóval vevő leszek a harmadik részre is, és nagyon remélem, hogy ott is megmarad annak, ami eddig volt számomra: egy tisztességes, élvezhető igazi brit skandinávkrimi olykor felbukkanó amcsisággal. 

Angela Marsons: Ördögi játszmák
Evil Games
Fordította: Imre Balázs
Kiadó: General Press Kiadó
Oldalszám:  368 oldal

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails