Feljegyzések egy bogaras bácsi naplójából... | A vakondherceg

Mick Jackson: A vakondherceg

kiolvastam: 2009. november 21.

Amikor megláttam a boltban ezt a könyvet, nagyon megörültem! Nemcsak azért, mert 500 Ft volt az ára (habár ez elég sokat nyomott a latba. Legalábbis én ha tudtam volna, örömömben hátraszaltóztam volna), hanem maga a fülszöveg is rettenetesen felkeltette az érdeklődésem. Itt közlök belőle egy kis részletet (mert egyébként jó hosszú... mármint a fülszöveg)

Fülszöveg:

Egy Viktória korabeli brit herceg szerteágazó, tágas alagútrendszert építtet ki birtoka alatt, hogy észrevétlenül közlekedhessen kastélya és a környező települések között. Csakhogy viselkedésében nem ez az egyetlen furcsaság: a magányos különcöt földalatti kocsikázásai korántsem teszik boldoggá... aminthogy hatalmas vagyonának egyéb áldásai sem. Kerüli az embereket - vajon miért? Személyzetével szívélyes, a közrendűekkel közvetlen, mégis az tejed róla, hogy csúf, eltorzult arcú szörnyeteg, aki emiatt menekült a föld alá.

Értékelés:

Nos, ez a könyv abszolút megérte a vásárlást számomra. A történet fantasztikus, vagyis nem is inkább a történet... hanem a kivitelezés. Az egész regény napló formájában íródott (a herceg naplója), és a feljegyzések között itt-ott be van szúrva egy - egy visszaemlékezés is, szolgálólányoktól, falubeliektől, kertésztől, inastól és sok más embertől, aki valaha találkozott ezzel a bogaras öregúrral.

Ahogy olvassuk a naplót elénk tárul az öreg herceg alakja, bepillantást nyerünk elméjébe: mi foglalkoztatja, mire gondol stb. Ám amikor mások beszámolóit olvassuk, egy teljesen más herceg alakja tárul elénk: eleinte a beszámolók csak egy rokonszenves, ám kissé furcsa ember alakját idézik fel, majd ahogy haladunk egyre az időben és a hercegnek egyre több rigolyája lesz, a beszámolók egyre rosszindulatúbbá válnak, s sokszor kiderül, hogy félelmet kelt bennük az öreg herceg. Így a beszámolók egyre jobban eltávolodnak attól a képtől, amit a naplóból ismerhetünk. Azt hiszem, maga a herceg fogalmazta meg ezt a dolgot nagyon szépen:

"Milyen tanulságos, ha az ember a házát nézi, s nem a házából néz kifelé. Nem is azonnal ismertem fel az erkélyt (...) s a fürdőszobám ablakát sem. Most már látom, hogy sajátos gondolkodásmódot igényel, hogy az ember összeillessze egy szoba belsejéről való képét azzal a képpel, ahogy kívülről kinézhet."

Én nagyon megkedveltem ezt a herceget. Egy igazán aranyos, jószívű, jóhiszemű, kíváncsi öregemberként ismertem meg, akinek egy kicsit nyakatekert gondolkodása van. S ez persze nagyon jó humorforrás volt (legalábbis nekem mindenféleképp), s nem utolsósorban sok életigazságot mondott ki, amiken érdemes elgondolkodni. A beszámolókat olvasva nagyon sajnáltam szegényt, hogy ennyire félreismerik (de persze az elmesélt történeteken jókat derültem). Ezekből adódóan gondolkodtam el azon, hogy vajon hány embert ismer félre ennyire az ember? Hány embernél fordult elő, hogy ami benne van teljesen különbözik attól, amit láttat másokkal?

A történetét tekintve: igazából nem az a tipikus regény, ahol ez meg ez meg ez történik. Igazából a történet lényege (legalábbis az én olvasatomban), hogy bepillantást enged egy másik ember elméjébe, miközben a beszámolók egyfajta kontrasztot alkotnak vele. De persze, ettől még ne gondoljuk, hogy ez unalmas történet! A történések hiányát kárpótolja az öreg észjárása, s az ebből fakadó humor.

A könyv vége szerintem hagy némi kívánnivalót maga után. Meglepő volt a vége (jó persze, erre számítottam, de nem így...), és szerintem valahogy nem jó helyre csúszott be ez az egész. Még pár oldalt írni kellett volna, hogy kicsit teljesebb legyen a történet.

A regény egyébként valós eseményeket alapul. Ezt a szerző is elárulja utószavában: regényéhez Portland ötödik hercegének élettörténetét használta fel. A figura alapjául szolgáló herceg gazdag arisztokrata volt, s az alagútrendszer, amelyet a birtoka alatt építtetett, ma is megtekinthető a Clumber Park közelében.

Összegzés:

A könyvvel teljesen meg voltam elégedve. Egy nagyon jól megrajzolt szereplőt ismerhettem meg, s a maga nemében egy nagyon különleges regényt olvashattam. A végével volt egy kis gondom, de ezt viszont elkendőzi a szememben a korábbi oldalak olvasása közben kapott sok nagyszerű felismerés, és persze a humor. Gyorsan tudtam vele haladni, mert jó az író stílusa. A kiadóval is meg vagyok elégedve, szép munkát végeztek. Egyedül talán a túl apró betűket tudnám nekik felróni hibaként. De a könyv 10 pontot ért el a szememben. Egy élmény volt!

Ja, és majd' elfelejtettem mondani: a regényt 1997-ben Booker -díjra is jelölték.