Milyen lehet gyereknek lenni? | A képzelgő

Ian McEwan: A képzelgő

kiolvastam: 2009. november 4.

"Péter tizenegy éves volt, amikor -épp itt Cornwallban- először kezdett rádöbbenni, milyen rettentően is más a felnőttek világa. Azt nem lehetett volna mondani, hogy a felnőttek nem élvezik igazából az életet. Mentek úszni, például -de mindig csak bő negyed órát töltöttek a vízben. Kedvtelve strandröplabdáztak - ám csak félórákat. Néha még arra is ráálltak, hogy beszálljanak egy kis pindúr-pandúr játékba, netán homokvárat építsenek. Tény volt viszont, hogy a felnőttek, ha nem gyötörték őket a gyerekek valami jobb ügy érdekében, naphosszat csak ücsörögtek, újságot, könyvet olvastak, társalogtak -lopták a napot."

Fülszöveg:

A sajátos látásmódú zseniális író ezen - gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló -könyve a gyermeki lét félelmeit, titkos vágyait, mesebeli világát eleveníti meg hét egymással összefüggő történetben. A főhős Péter gyermekkorának titkos utazásait, kalandjait és metamorfózisát ismerhetjük meg. Álom és valóság között lebegve Péter különböző mágikus átalakuláson megy keresztül: az őt körülvevő személyek és tárgyak "bőrébe bújva" számára igen különösnek tűnő világokban találja magát.

Értékelés:

Ian McEwan műve igyekszik újra felidézni az olvasójában azt, hogy milyen is volt gyereknek lenni: hogyan gondolkodtunk, hogyan fantáziáltunk, hogyan játszottunk... Főhőse, Péter kicsit különbözik a saját korabeli gyerekektől: hatalmas képzelőereje van, ami sokszor eltaszítja a valóságtól. A tanárai emiatt butának gondolták, mert sokszor elkalandozott az órákon, és emiatt nem tudta megoldani a feladatait. Ám ahogy elbeszélőnk Péter szemével kezdi láttatni a világot, rájövünk, hogy Péter világa mennyivel különlegesebb. Pétert és gondolkodását szerintem A verőgyerek című történetben lehet a legjobban jellemezni, amikor is azon kezd el gondolkodni, hogy mi van akkor, ha ez az egész élet csak egy álom? Igen, Péter élete pontosan ugyanilyen. Bármilyen apró kis dolog is beindítja a fantáziáját, és akkor kiszakad a világból és a sajátjában létezik tovább.

A könyvben nyolc kedves kis történet van, amik lazán kapcsolódnak csak egymáshoz, s középpontjukban Péter és az ő képzeletének szüleményei állnak. Mind különleges történet: nagyon gyermekiek, mégis komoly dolgokról szólnak. Szó van itt a testvérharcokról, a halál elfogadásáról, vagy egy újonnan odacsöppent kisbaba elfogadásáról, a felnőttekről. Minden, ami egy gyermek fejében lejátszódhat, s a felnőtt korukban is igen fontos kérdések maradnak. Csak most más szemszögből látjuk őket. Egy gyerek szemével. Nekem a legkedvencebb (mert mindegyik kedvenc volt) a legutolsó kis történet volt, A felnőtt. Itt Péter azon morfondírozott, hogy milyen unalmas lehet felnőttnek lenni. Nem játszhatnak, nem futkározhatnak, állandóan csak újságot olvasnak, cigi vagy kávé nélkül létezni se tudnak és állandóan csak ülnek és beszélgetnek. Ám egyszer úgy ébred, hogy borostás az arca, szőrös a keze és mély hangja van. Felnőtt lett! Kimegy a konyhába, tölt magának egy csésze kávét, és miközben azt kortyolgatja, elolvasssa a híreket... egyszóval olyan lett, mint a többi felnőtt. Megtapasztalja a szerelmes csók érzését, és rájön, hogy ezt a valaha volt legjobb játszásai se tudják felülmúlni. Ám ezután Péter újra visszatér a valóságba, újra gyermek lesz, aki ott fekszik az ágyán és bámulja a plafont. S Péter itt értette meg, hogy semmi se maradhat ugyanaz, minden változik az életben és ez így is van rendjén. Tudta, hogy egyszer neki is eljön az az idő, amikor felnőtt lesz. De még nem. Így elindult játszani a többiekkel.

Azt hiszem, McEwan ennél szebb történettel nem is zárhatta volna le ezt a kis kötetet. Egy könnycseppet is sikerült kicsikarnia belőlem.

Megemlíthetném még az átváltozás (metamorphosis) fontosságát a műben és annak irodami hagyományait (hogy esetleg legitimizáljuk megérdemelt helyét az élvezhető szépirodalom fényes polcán), de erre most nem vetemedek. Olvassátok el, és meglátjátok!

Nagyon gondosan megírt könyvet tarthat kezében az olvasó. Egy felnőtt írását, aki valóban tud a gyerekek fejével gondolkodni, és jól megírni azt. Tele van bűbájos történetekkel, amik egyszerre viccesek, és filozófikusak, ötletgazdagok és mégis egyszerűek. Akárcsak a gyerekek. Mindenkinek ajánlom, aki szeretett gyereknek lenni, vagy lelkében még mindig az.

McEwan a könyv előszavában kifejti hogy tulajdonképpen minek is, kinek is szánta ezt a művet. Az írja, hogy " gondolkozni kezdtem azon is, hogy nem volna-e jobb elfelejteni a gyerekirodalom hagyományát, s írni egy könyvet is a felnőtteknek gyerekekről, de olyan nyelven, hogy a gyerekek is értsék. Hemingway és Calvino századában az 'egyszerű' próza nem ijeszti el a vájtfülű olvasót." S valóban: ez a könyv, nekünk, volt-gyerekeknek szól gyerekhangon. Hogy máshogy? Gyermeki hangokkal emlékeztet elfeledett éveinkre, álmainkra.

Összegzés:

Örülök, hogy a kezembe vehettem ezt a könyvet. Erre tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy csodálatos, lenyűgöző. Értékelésemben 10 pontot kap, mert fantasztikus volt.