Barcelonai Faust

Carlos Ruíz Zafón: Angyali játszma

kiolvastam: 2010. március 26.

Sosem jártam Barcelonában. De Zafón könyvei mindig sikeresen elrepítenek oda: láthatom a város utcácskáit, érezhetem a légkörét, beszívhatom az illatait. Vagyis lelkiekben egy-egy történet erejéig mégis ott lehetek, s nekem ilyenkor ez is elég.

Bevallom, ezzel a könyvével még nyáron találkoztam először a könyvesboltban, de akkor folytonosan A szél árnyékát kerestem a szerzőtől, amit már akkor igen nehezen lehetett beszerezni. Így mindig szomorúan konstatáltam, hogy megint csak ez a könyv van az írótól. Aztán elkezdtek erről a műről is megjelenni kritikák a különböző könyvesblogokban, és ráadásul még a hőn áhított korábbi könyvét is sikerült beszereznem, úgy döntöttem beruházok rá... na, de jellemzően addigra ki is fosztották a polcokat, így aztán nagy kálváriák árán, de végül mégis sikerrel jártam. Az enyém lett.

Azóta eltelt jó pár hónap, s csak most tudtam eljutni odáig, hogy én is kézbe vehessem, szinte az utolsók között, mert mára alig akad olyan ember, aki ne olvasta volna. Most már én sem akadok.

Szóval, visszatérve a könyvre: végre, hosszú hetek után sikerült ráakadnom egy olyan könyvre, ami leköt és elvarázsol. Úgy gondolom, hogy A szél árnyékához képest itt lényegesen jobbak Zafón leírásai, jobban képes hangulatot teremteni. És Corelli figurája miatt, akivel egy kis fausti elemet csempész be a műbe, valahogy sokkal jobban megfogott, mint az első regénye.

Az író igazán tudja, hogyan lehet megfogni a bibliofil típusú embereket: nagyon jó érzékkel írja le érzéseinket a könyvek irányába, s egy olyan helyet teremt az Elfeledett Könyvek Temetőjével, ami megmenti a műveket a pusztulástól s hosszú tömött polcokon várják mikor talál rájuk az Olvasójuk, ami a könyvmolyok egyik álma. Olyan emberek világa ez, akik mélységesen hisznek abban, hogy minden, de minden könyvnek lelke van: mégpedig az írójáé, s feladata, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbb befogadót, akinek élete legmeghatározóbb élménye lehet az elolvasása.

Az Angyali játszma végigkalauzol minket egy hihetetlenül izgalmas történeten, ami tele van rejtelmekkel, félelemmel, szerelemmel, s keserédes sóvárgással. Ám ez a sötét világ még humort is rejt magában, méghozzá Isabella és a főhősünk, David kettősénél. Nagyon jókat mulattam rajtuk, az apró csipkelődéseiken, cinikus megnyilvánulásaikon.

Negatívumként talán azt tudnám feltüntetni, hogy egy picit receptre dolgozik Zafón úr: A szél árnyékából oly' megszokott jelenetek, kellékek itt is megvoltak, s így akadt párszor, hogy egy-egy váratlannak szánt esemény vagy „nagy titok” az előző könyvéből kiindulva mégse volt annyira rejtelmes, mint amennyire az ember várta volna. De persze ezzel azért nem azt mondom, hogy a két könyve egy és ugyanaz, mert nem így van: a hangulatuk, a mondanivalójuk alapvetően különbözik egymástól, és ezek az ismétlődő elemek nem annyira zavaróak, éppen csak egy icipicit.

Corelli személyének kérdését nagyon finomat érzékeltette az író, s ez nagyon tetszett. Nem volt direkt az olvasó szemébe mondva elejétől kezdve, hogy ki is ő, hanem szép, apró utalásokkal döbbentette rá az embert, hogy a könyv főhősének kivel is akadt dolga. A könyv végével kapcsolatban, ha jól emlékszem sokan panaszkodtak, hogy nem volt megfelelő befejezése, nem volt megmagyarázva minden. Nekem ez nem igazán jött le, úgy tettem le a kezemből, hogy ez egy kerek egész történet, s szerintem a magyarázatok ott vannak a sorok között, csak szemfülesnek kell lenni.

Fülszöveg:

A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a Könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.

Kezdődjön hát az ANGYALI JÁTSZMA…

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.
„Egy regény tele ragyogással és rejtélyes útvesztőkkel. Fantasztikus olvasmány.”
– Stephen King

Összegzés:

Igazából tetszett, nagyon is. Izgalmas volt, pörgős cselekményű, szép leírásokkal, jó párbeszédekkel. Megkaptam amire szükségem volt: borzongást, kíváncsiságot, humort és izgalmat. Imádom az ilyen elhagyatott házas történeteket és a titokzatos múltú embereket. Szóval, még ezért is jár piros pont. Az értékelésemben 9 pontot ért el!