Egyéves lettem én, július 29-én...

… vagyis hát nem én, hanem a blog. A Könyvekkel suttogó pontosan egy évvel ezelőtt, egy unalmas júliusi délutánon kezdte meg működését. De hogy hogy is jutottam oda, hogy blogot indítsak? Hát, elmesélem Nektek röviden!

Egy júniusi napon véletlenül szemtanúja voltam Zenka blogjának a születésének. Egy véletlen kattintás volt, mindenféle direktség vagy különösebb szándék nélkül, mégis kellemes érzésekkel hagytam el azt a blogot. Aztán néha vissza-vissza tértem rá, s elolvastam egy-egy bejegyzését, de egy idő után valahogy elfelejtődött a dolog, s mivel nem könyvjelzőztem és a nevét se jegyeztem meg, ezért mikor később eszembe jutott képtelen voltam visszatalálni.

Egy évvel ezelőtt július 29-én mérhetetlenül unatkoztam. Egyszerűen minden kínszenvedés volt, semmit se tudtam elviselni magam körül. Aztán egyszer csak beugrott „az a jó kis blog a könyvekről”, s gondoltam ezzel igazán elüthetném az időmet. S amellett, hogy elszáll ez a kibírhatatlan unalom köde a fejem fölül, még hasznos dolgot is csinálok. Ugyanis, azt hiszem ezt már elárulhatom Nektek, a fejem olyan mint egy szita! Két-három hét és teljesen elfelejtem az olvasmányaimat: a történetet, a szereplőket... Mindent, de mindent, egyedül csak a hangulatok, impressziók maradnak meg bennem. De így legalább lejegyzem őket, jobban átrágom magam rajtuk, többet járatom az agyam az aktuális olvasmányaimon, s így valamelyest jobban megmaradnak bennem.

Egy év alatt sokat változtam: igyekszem már nem csak rohanvást megírni a bejegyzéseimet, inkább egyre többet és többet foglalkozom velük. A stílusomat, illetve a posztok végleges formáját még mindig nem tekintem kialakultnak és véglegesnek. Folyton változtatgatok, stílusokat váltok, de még nem találtam meg igazán az én hangomat. Ezt nem feltétlen tekintem rossz dolognak, hiszen úgy vagyok vele: aminek ki kell alakulnia, előbb-utóbb ki fog.

A jövőre nézve egyelőre annyi a tervem, hogy megváltoztatom a sablonomat (ha már szülinap, akkor kapjon új ruhát a szentem), illetve egy új értékelési rendszert alakítok ki (mint mostanában oly' sokan). Íme hát:
1-2: pocsék, olvashatatlan!
3-4: Az alapötlet nagyon tetszik, bár a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után
5-6: A történet elég hullámzó volt: olvasni is jó volt, de párnának is megfelelt.
7-8: Na, hát ez egész jó volt! Voltak benne apró dolgok, amik nem tetszettek, de alapvetően jó könyvnek tartom!
9-10: Zseniális, fantasztikus, bravissimo! Levett a lábamról!

És utoljára, bár nem utolsósorban, hagytam hátra azokat a dolgokat, amiket a blogom hozott számomra. Anno fogalmam se volt, hogy ez az unalmas délután milyen fantasztikus élményeket hozhat számomra mind a könyvek, mind az ismerősök terén. Ezalatt az egy év alatt minimum a triplájára nőtt a várólistás könyveim száma, amit Nektek köszönhetek, kedves bloggertársaim és molyos ismerőseim! Rengeteg könyvet ajánlottatok számomra, amit ezúton is köszönök! Igazából, mindig kicsit furcsán érzem magam, mikor valakinek a kedvenc vagy szeretett könyvét olvasom. Szívdobogásom egyre erősödik mikor fellapozom a könyvet és valami olyasmit is érzek ekkor, mintha beletekintenék annak az embernek a lelkébe, aki ajánlotta. Mintha ezáltal közelebb kerülnék hozzá, bár személyesen nem találkoztunk és könyveken kívül másról nem nagyon beszéltünk. Tudom fura, de én akkor is mindig így vagyok ezzel.

S a másik csodálatos dolog, amit ez a júliusi délutáni döntés hozott nekem, azok Ti vagytok! Néha rácsodálkozom, hogy mit veszthettem volna akkor, ha egy évvel ezelőtt elhessegettem volna ezt az ötletemet, hogy írjak én is könyvesblogot. Akkor nem gondoltam erre, hogy mennyi mindent adhat a blogolás – ugyanis én régebben egyáltalán nem voltam vele tisztában, hogy vannak könyvesblogosok *pirul* . Egy olyan közösségnek lehetek így részese, ahol mindig van közös téma – és most mindegy, hogy vámpíros könyvek, romantikusok, szépirodalom vagy krimi. Mert mindannyian szeretjük a könyveket, és szerintem itt csakis ez számít. Ha fölnézek a molyra vagy mások könyvesblogjára tuti, hogy lesz valami, ami felvidít: egy jó poszt, egy „ez-most-kell-nekem” típusú könyv vagy egy vicces hozzászólás – egyszóval jó hozzátok fordulni akkor is, ha süt a nap az életemben, de akkor is ha mennydörög és villámlik.

Az internetről eddig három emberhez (Amadea, Bridge, Veron) volt szerencsém személyesen is, s remélem még lesz alkalmunk újra találkozni valahogy-valamilyen körülmények között, s reménykedek, hogy más bloggerrel/ molyos ismerőssel is még összehoz a sors. Hát, csak ezeket szerettem volna Veletek megosztani!

Üdvözöl Titeket,
Heloise