Kar a fellegek között

Anthony Trollope: Hitek és remények

kiolvastam: 2010. szeptember 8.

Én is gyakran nézegetem a felhőket, mikor felpillantok az égre, ahogy Luke Rowan, Trollope regényének egyik főhőse is tette a történet elején. Először minden kuszának tűnik, ám pár perc múlva egész világok tárulnak szemem elé a nagy kék messzeségben: lovak, hajók, sárkányok, virágok s különböző arcok formája néz vissza rám, s közben sokszor gondolok arra, hogy lehet, hogy onnan föntről ők is épp engem néznek, s próbálják kitalálni, hogy vajon én miféle formát fogok ölteni pár percen belül. S vajon fölismernek-e majd, hogy én vagyok én vagy teljesen mást fognak látni bennem?

" - Rachel - törte meg a fiú mindkettőjük hallgatását -, éljen bármeddig, soha ilyen gyönyörű látványban nem lesz része Isten szép világában! Ó! Látja azt a férfikart, azt a mélybíbor felleget, amely úgy nyúlik ki, mintha egy másik világból igyekezne önt elragadni?"

Ilyesmi dolog lehet az is, amikor megismerünk valakit: hiszen minden idegen személye egy nagy hófehér pacának tűnik első pillantásra, ami egy kis megfigyelés után formát nyer szemünk előtt, s a felismerés épp annyira lehet varázslatos is, mint hétköznapi. Ahogy a felhőknél is. De minden alkalommal mégis ott van a lehetőség, hogy varázslatra bukkanjunk: például, hogy nem csupán egy emberalak rajzolódik ki a nagy fehér semmiből, hanem hátán a tündérszárnyak is.

Trollope regényének két főhőse, Rachel Ray, egy mélyen hívő özvegyasszony legkisebb lánya és Luke Rowan, a városi ifjú is azon van, hogy egymás lelkének formátlanságában felismerjék az alakzatot. Bár, a korabeli erkölcs nem igazán van ennek segítségére, sőt, hogy őszinték legyünk eléggé megnehezíti számukra ezt a folyamatot. S mivel egy kisvárosban játszódik a történet, ez még inkább rátesz egy lapáttal: rosszindulatú pletykák kelnek szárnyra a legalább annyira rosszindulatú lakók miatt, akik annyira szeretnék elérni a túlvilági üdvösséget, hogy mindenfajta evilági örömöt megvetnek, s tiltólistájuk elején nagy, vörös betűkkel ott szerepel az ártatlan szerelem is. Persze, azért nem ennyire rossz a helyzet, vannak emberek köztük, akik nem így látják a dolgokat. Bár a pletykáknak azért ők is hisznek olykor.

Ilyen Rachel édesanyja is, Mrs. Ray. Bár, ő is félti túlvilági üdvösségét, de szerencsére az anyai szeretet sokkal nagyobb helyet foglal el a lelkében, így ő bár nem akadályozza a fiatalokat szerelmük kibontakozásában, sőt szívből reméli, hogy lánya megtalálja a boldogságot Luke oldalán, de azért hiszékenysége folytán majdnem elszakítja őket egymástól.

"Mr. Tappitt azt akarta, hogy Rowan elméletben tanulja ki a mesterséget, s leckéi kizárólag számokból álljanak. Unalmas, poros főkönyveket tett elébe, mondván, hogy ezek rejtik a serfőzőmesterség alfáját és ómegáját. Őt azonban jobban érdekelte a maláta és a sör kémiai reakciója. Alig két hetet töltött a cégnél, s máris olyan sokat ígérő eljárást javasolt Mr. Tappittnek, , amely csökkentené az ital zavarosságát. – Főzzünk jó sört! – javasolta, s Mr. Tappitt menten tudta, hogy ez biza nem lesz jó."

De miért akarná bárki is, hogy ez a bimbózó szerelem még csírájában elhervadjon? Hát, először is ott van az erkölcsösök csoportja, melynek élén Rachel nővére áll személyesen. Szerintük itt e földön nincs helye a boldogságnak, még a házasságban sem. Ez istentagadás lenne! Másik részről pedig ott van az ármánykodók oldala, akiknek az a céljuk, hogy Luke vagy menjen vissza oda, ahonnan jött vagy saját lányuk egyikét vegye nőül. Ennek élén Mrs. Tappitt, a helyi serfőző felesége áll, aki irigysége és önzősége folytán veszélyes pletykákat indít útjára, amik Rachel jóhírét és Luke jószándékát kérdőjelezik meg a város polgárai előtt.

A regény eleje nagyon bájosan indult, kis civakodásaival, pletykálkodásaival, s a mindig mindent jobban tudó embereivel az élén gyakran emlékeztetett az általam annyira szeretett Avonlea-re. Egyszerűen szerettem itt kalandozni, s ráadásul a narrátor cinikus megjegyzései, ironikus hangvétele csak tovább fokozta ezt az érzést. Az első száz oldalba menthetetlenül beleszerettem, akárcsak az ügyefogyott szereplőkbe, ám ahogy egyre kezdett komolyodni Luke és Rachel érzése egymás iránt, s ahogy a kisváros polgárai, ezzel egyenes arányban, egyre gonoszabbakká váltak, úgy kezdett lelohadni a lelkesedésem is, s átvette a helyét a tehetetlen düh. A mérgem leginkább arra irányult, hogy egyszerűen képtelen voltam azt megérteni, hogyha valami botrány keringett a levegőben hol Rachel, hol Luke körül, azt mindig mindenki elhitte vagy esetleg kétségek gyötörték, de az eszébe se jutott senkinek, hogy az érintetteket kérdezzék meg erről.

Persze, értem én az emberi természetet, hogy sokaknak sokkal kellemesebb hallgatni és többszörösen kibeszélni azt, ha valaki nem úgy viselkedett, mint ahogy az elvárható vagy esetleg az anyagi háttere mégsem olyan, mint ahogy azt elmondta másoknak, mint az olyan dolgokat, hogy mások mennyire boldogok. Azt hiszem, ha egyszer az utóbbi győzedelmeskedne, akkor a pletyka meg is halna, sok ember szomorúságára. Bár, bevallom, hogy igen szórakoztató olvasni a sok pletykaéhes vénasszonyról.

Igazából, attól függetlenül, hogy a komolyabb áskálódások nem nyerték el a tetszésemet, azért mégis ajánlani tudom, hiszen Trollope nagyszerűen ábrázolja a viktoriánus kisvárosi miliőt, s remek iróniával mutatja be azt. Az értékelésemben 6 pontot ért el végül!

Kiadja: Lazi Kiadó
Eredeti cím: Rachel Ray
Fordító: Béresi Csilla
Eredeti ár: 3500 Ft
oldalszám: 360 oldal
ISBN: 9 789632360 670812

Fülszöveg:

Anthony Trollope-nak, a 19. századi angol irodalom legtermékenyebb szerzőjének briliáns kötetét tartja kezében az olvasó. A viktoriánus prózaírás klasszikusa nagy népszerűségnek örvendett saját korában, melyet ironikus, egyéni hangjának, remek jellemábrázoló képességének és lényeglátásának köszönhetett.
E regényében egy angol vidéki kisváros kusza társadalmi viszonyait boncolgatja egy föltáruló szerelem tükrében. Főhőse, Rachel Ray, egy elszegényedett polgári család szépreményű leánykája, akinek életét két ellentétes vonzás: a bigott vallásosság eszméinek való megfelelés és az ifjúi szív hevülete teszi pokollá. Özvegy édesanyja és hitbuzgó, ugyancsak özvegy nővére olyan elvárásokkal terhelik a leányt, amelyekkel aligha egyeztethető össze fellobbanó szerelme az öntörvényű, karrierjét egyengető városi ifjú, Luke Rowan iránt. A kisebbik lányát rajongva szerető, ám roppant határozatlan, s mások ítéletén csüggő anya akaratlanul is egyre több akadályt gördít leánykája útjába. A szerelmesek helyzetét még tovább nehezíti a nagy múltú, ám annál ihatatlanabb sört főző cég csökönyös vezetője, Mr. Tappitt és ármánykodó felesége, valamint a kisváros pletyka- és botrányéhes polgársága.
E színes kavalkádban szikrázik föl Trollope sziporkázó humora, máig szórakoztató ironikus hangvétele, páratlan egyházkritikája és kiváló karakterábrázolása, amelyekhez képest a történet már-már másodlagossá válik.

Akik előttem olvasták:

Christina