A Végtelen Hatalom

Elizabetta Gnone: Fairy Oak - A fény hatalma

kiolvastam: 2010. szeptember 26.

Ma olvastam el a trilógia utolsó részét, s így most már elmondhatom, hogy szerintem ez a legjobban sikerült mind közül. Az első rész is nagyon tetszett még anno, a második se volt rossz, bizonyos tekintetben jobban árnyalta az egész történetet, de a harmadik rész az valami csodálatos volt! Megvolt benne az izgalom, a báj, a titkok, s itt már felbukkantak komolyabb veszteségek is, amik bár szomorúak voltak, de mégis hozzáadtak valami pluszt ehhez a történethez.

"Íme, itt vagyunk. Még néhány oldal, és az egész történetet megismerhetitek. Hosszú volt és szövevényes, néha nagyon félelmetes, de nem volt híján varázslatos élményeknek, és nagy bátorságról, bizalomról és hűségről tanúskodott. "

De nem kell szomorkodni, akik a szívükbe zárták ezt a trilógiát - legyenek azok akár gyerekek vagy felnőttek, hiszen az írónő nem dobta sutba Fairy Oak csodaszép városkáját és aranyos kis tündéreit, hanem további könyveket írt (és gondolom még ír) róluk, melyek önálló történeteket alkotnak: s mindegyik könyv egy-egy mellékszereplő köré összpontosul. Az első, amely Grisam kalandjairól fog szólni, hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában; s ezen kívül még van két kötet, amely már megjelent olaszul, s remélem, a magyar megjelenés sem várat sokat magára. A másik kettő Shirley Poppy - személyes kedvencem- és Flox kalandjairól fog mesélni nekünk. Epekedve várom!

De addig is, nézzük meg, milyen is volt ez a rész:

Figyelem! A bejegyzés alábbi részei spoilerelemeket tartalmazhatnak azok számára, akik még nem olvasták a korábbi köteteket!

Szóval, a harmadik részben, mint az várható volt, Pervinka nehéz helyzetbe kerül hazatérése után: folyamatos kérdéseknek, gyanúsításnak, kiközösítésnek van kitéve, nagyon kevés ember hajlandó hinni benne/neki, a csata estéjén történtekről és csodálatos megmeneküléséről. De szerencsére közeli barátai, s Vanília is, mellette állnak, bár ez a folytonos piszkálódások közepette nem sokat segít számára.

A félelem az Ellenségtől még mindig megbénítja Fairy Oak bűbájos lakóit, még mindig kijárási tilalom van érvényben, s rettegésüket egyre növeli az, hogy egy titokzatos alak nyomaira bukkannak a Periwinkle házban, s néhány napra rá Pevinkának hirtelen nyomavész... Vajon az Ellenség magával ragadta? Vagy önszántából szökött el? Ha igen, akkor miért és hova? Na, többek közt ez is ki fog derülni ebből a részből, ahogy az is, hogy miért is olyan fontos az Ellenségnek ez az ikerpár, hogy vajon a félelem mennyire képes rossz érzéseket kelteni barátok közt, s hogy a bizalom és az igaz szeretet mindig kézenfogva jár, vajon kicsoda igazából Shirley Poppy, és ha baj van, hogyan képesek a gyerekek felnőni a rájuk váró feladatokhoz?

Igen, jól érzitek, most mindenről le fog hullani a lepel, egy apró titok se maradhat a homályban többé - s persze, megmarad továbbra is az a végtelenül bűbájos hangnem és Fairy Oak varázslatos világa még mindig rabul ejti az olvasóját, aki eközben úgy érzi, hogy szívesen raboskodna ott még pár száz évet a vén Tölgy árnyékában, tündérekkel körülvéve.

"...Szíve egy másik tündérbe száll, és ha találkozom vele, felismerem majd benne ugyanazt a tekintetet, ugyanazt a bátorságot, ugyanazt a bölcsességet, amely fényünket táplálja. Egy tündér nem hal meg..."

Legalábbis én így voltam. Az írónő ismét levett a lábamról, s elérte, hogy most már menthetetlenül odalegyek ezért a történetért, s én is vágyakozzak egy dajkatündér után, kívánjam, hogy képes legyek varázsolni és hogy Shirley Poppy barátnője legyek. Mert nekem ő a kedvencem: hatalmas vörös hajzuhatagával, a zsebében folyton megbúvó, nyelvét nyújtogató egérkével, s a mellette álló bátor és védelmező kutyussal, s Shirley rendkívüli személyiségével és képességével, szerintem ő a regény legkülönösebb és legszórakoztatóbb figurája. Így igazán sajnáltam, hogy csak olyan kevés szerep jut neki a három kötetben. De epekedve várom majd az önálló történetét - úgyhogy, nekem is megvan a vigaszdíjam.

Az egész trilógia varázslatos élményt ( a szó legszorosabb értelmében, mert tényleg varázslatos, és tényleg élmény volt olvasni) nyújtott számomra, örülök, hogy elolvashattam! Bár, tényleg gyerekkönyv, de szerintem megvan mégis benne az a plusz, ami az idősebbeknek is remek kikapcsolódást nyújthat. S hát, még ott vannak a könyvekben megjelenő csodaszép, igényes illusztrációk, amikre szívesen néz rá az ember olykor-olykor olvasás közben.

Feli, drága kis tündérke! Most akkor elbúcsúzom Tőled és kedves naplódtól, de remélem, a többi könyvben is viszontlátlak még (hacsak egy fejezet erejéig is)! Az értékelésemben 10 pontot ért el!


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Il Potere della Luce
Fordító: Lénárd Csilla
Eredeti ár: 2999 Ft
Oldalszám: 371 oldal
ISBN: 9 789632 451626