Miss Jones -szal találkoztál már?

Helen Fielding: Bridget Jones naplója


Még ma is tisztán emlékszem arra a napra, amikor elsős egyetemistaként először beléptem a saját, külön bejáratú albérletembe (igaz, két másik lánnyal egyetemben, de akkor is, az első utam volt az önállósodás felé) és az első tanítási napot megelőző estén elhatároztam: mindent újra kezdek. Pasiügy, tanulás ... - mindent. S ebben az újrakezdős időszakomban talált meg engem Bridget Jones, és nem is olyan sokára szinte heti rendszerességgel üdvözölhettük lakótársaimmal köreinkben: ezek voltak a mi közös csajos estéink, amikor együtt leültünk a tévé elé popcornnal, sütikkel, pizzával, üdítőkkel felszerelkezve, beraktuk a filmet a DVD-lejátszóba, és csak röhögtünk. Röhögtünk Bridget függöny kinézetű ruháján, a céges karaoke -n részegen előadott hamiskás produkcióján, a Kafka motorja könyvbemutatón és még olyan, de olyan sok mindenen, miközben folyton olvadoztunk, ha Marc Darcy feltűnt a színen, és arról álmodoztunk eközben, bárcsak mi is megtalálnánk a saját Marc Darcy -nkat...

A film, ki tudja hanyadik megnézés után is, örök kedvenc maradt, bár mostanában már azért ritkábban nézem... A könyv elolvasását viszont már nagyon régóta terveztem, különösen Bridge fantasztikus és igazán lelkesítő bejegyzése hozta meg hozzá igazán a kedvemet, amelyet miután elolvastam éreztem, hogy igen, kell ez nekem, erre szükségem van. Bevallom ugyanis, kicsit féltem a könyvtől, igazából nem is tudom, hogy miért, valószínű, a film is közrejátszott ebben valamilyen szinten - és hiába tudom, sőt tapasztaltam már nem is egyszer, hogy az esetek nagy részében a film mindig messze elmarad a könyvélménytől, most valahogy mégis rettegtem, hiszen ez a film nálam tényleg etalon kategória...

S talán, ezért is történt az, hogy esetemben tényleg nem ütött akkorát a könyv. Ne értsetek félre: tetszett, és elszórakoztatott, sokat nevettem rajta, de a kötődés valahogy nem alakult ki köztünk, és ezt igazából akkor éreztem igazán, mikor a könyv elolvasása után nem sokkal újra megnéztem a filmet. Ott már igazán rajongtam... és mikor vége lett, csak nagy nehézségek árán tudtam lekaparni az ujjamat az újrajátszás gombról. Ez a késztetés viszont teljességgel elmaradt a könyv esetében. Igen, az eset előtt én magam is értetlenül állok...

Hiszen miért is ne rajonganék? Kedves, vicces könyv, jó stílussal, és nem utolsósorban nagy mértékben növelte a szókincsemet, még akkor is, ha ezen szavak nagy része mára már kissé elavult divatszó - de akkor is. Mondjuk zárójelben megjegyezném, hogy a rövidítések néha kicsit zavartak, de ez tényleg csak zárójeles dolog... És hát ott van még az is, hogy olykor-olykor magamra ismertem a lapok között - és ezt meg ki ne szeretné? Főleg úgy, hogy ezek a felismerések nagy röhögés közben jöttek, és ezután már csak még jobban nevettem az egészen.

De a rajongás kérdésétől függetlenül, azért mégis úttörő könyvnek nevezném saját olvasásaim területén, hiszen idáig ez volt az egyetlen, de tényleg egyetlen kifejezetten csajos könyv, amit nemhogy egyszer sem akartam a falhoz vágni, hanem lekötött, és igazán elszórakoztatott. S ha ebbe belegondolok, rájövök, hogy nincs itt baj, és felesleges értetlenkednem azon, hogy miért preferálom a filmet jobban...
Egyébként annyit beszéltem róla, hogy most már muszáj lesz megnéznem ma este. Vagy most.

Hihi, de az mekkora poén volt már, hogy a könyvben Colin Firth és Hugh Grant is szerepelt egy-egy téma kapcsán, és pont ők kapták meg a film két férfifőszerepét... Persze gondolom, nem véletlenül, de akkor is vicces.

Eredeti cím: Bridget Jones 's Diary
Kiadó: Európa
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 339
Eredeti ár: 1500 Ft