Pages

Csökkentem a várólistámat 2021-ben is!

2021. január 9., szombat

 


Mondjuk idén játékon kívül, mert megcsúsztam a jelentkezéssel. De ez nem szegi kedvem, így azért megcsináltam a Lobo által írt szabályok szerint a kis kupacomat, ami most 18 könyvet tartalmaz. Lehet, más könyvek kerültek volna rá, ha az egész házi könyvtáram rendelkezésre áll, de mivel a költözéskor csak minimális könyvmennyiséget hozhattam magammal, ezért egy kicsit szűkösebbek voltak a keretek. Mindenesetre szerintem így is változatos könyveket sikerült beleválogatnom - akár műfajukat vagy éppen hosszúságukat tekintve. 

Az utóbbi években nem igazán volt számszerű sikerem ennél a kihívásnál, de sok remek élményt és kedvenc könyvet köszönhetek neki, így a lelkesedésem ezért is töretlen. Ahogy az évösszegzőmben is említettem, talán nem is az a lényeg - legalábbis számomra - , hogy valóban elolvassak 12 könyvet a rég tologatottak közül, hanem igazából már ha pár darab olvasmány a kihívás miatt előtérbe kerül nálam, már az is siker. Hajlamos vagyok ugyanis elsikkadni a régi beszerzéseim felett, ha azok mondjuk már két-három esetleg ennél is több éve ott árválkodnak a polcaimon. Mert mindig jönnek az újabbak vagy vérszemet kapok egy újabb könyves témában, vagy csak elvisznek az olvasmányaim teljesen más irányba, valami olyanba, ahová nem érnek el ezek a régi beszerzések. És ezért is szuper ez a kihívás, hogy emlékeztet arra, hogy a nagy felfedezések és aktuális rajongások között bizony vannak még érdekes vagy legalábbis annak tűnő könyveim. 


De térjünk rá a lényegre! A 2021-es várólista-csökkentéses játékban résztvevő kiszemeltjeimre. 

Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok - ezt január 1-jén már el is kezdtem olvasni, úgy döntöttem, nem riadok többé vissza a hosszúságától. Ami persze teljesen irreleváns félelem részemről, hiszen sok hosszú kedvenc könyvem van, de ahhoz, hogy belekezdjek az ilyesmikbe, mindig kell egy jó nagy levegő. Szóval nagyívű regény a festészetről, a szerelemről, a zsenivel való együttélésről, amiről Nikkincs olyan jókat írt anno, hogy muszáj volt beszereznem ezt a könyvet. Eddig egyébként szuper!


Naomi Novik: Ezüstfonás - bár a Rengeteg sajnos csalódás volt nekem, de erről a történetről olyanok is elismerően nyilatkoztak, akik szintén nem voltak elájulva a szerző előző regényétől. Női sorsok, mítoszok és tündérmesék. Adok neki még egy esélyt!


Szécsi Noémi - Géra Eleonora: A budapesti úrinő magánélete - Ez a korszak mindig is érdekelt, női szemszögből meg aztán pláne. Aztán a könyv az évek során valahogy sikeresen elsikkadt a könyvespolcom rejtekeiben. Tavaly olvastam a Lányok és asszonyok aranykönyvét Szécsi Noémitől, és akkor ismét a látómezőmbe került ez, a már megjelenésekor megvásárolt kötet. Nem kérdés szerintem, hogy mennyire fog tetszeni. 


Andri Snaer Magnason: LoveStar - pár éve vettem a Coopban kemény 500 Ft-ért. Akkoriban olvastam Magnason pár könyvét könyvtárból, és jelnek vettem, hogy akkor ez legyen a következő. Aztán mégsem folytattam az ismerkedést akkor a szerzővel, de ha már ismét a kezembe került, miért is ne kerülhetne fel a listámra? Izlandi író, disztópia. Szerintem jó kombó.


L. M. Montgomery: Emily - A tűzpróba - L. M. Montgomery írásait imádom, de eddig még csak az Anne-sorozatot olvastam tőle illetve A kék kastélyt, amin azért jó lenne továbblépni, bármennyire is zseniális. A választásom az Emily-trilógiájára esett, kíváncsi vagyok, hogy ez a másik hősnője mennyire lesz rokonlélek. 


Tove Jansson: Jön az üstökös - gyerekként nagyon  szerettem a furcsa hangulatú Múmin-rajzfilmeket, és mivel sok ismerősöm szereti az eredeti írott történeteket is, ezért én is szükségét érzem, hogy megismerkedjek ebben a formában is velük. A rajzfilmekből nem sokra emlékszem, csak arra, hogy mennyire szerettem. Biztos vagyok benne, hogy könyvben sem lesz ez másként. 


Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - ahogy PuPilla mondaná, ő egy igazi listaveterán nálam. Igen, tudom, még mindig nem olvastam, pedig eskü szeretném, de aztán mindig elétolakodik valami más, és szegény süni csak ott szomorkodik tovább a polcaimon. De idén ennek vége, belevetem magam, mert Amadea azt mondta, hogy nekem való könyv, és neki általában igaza van ezekben a kérdésekben. :)


Richard Adams: Gesztenye, a honalapító - nem egy cuki nyuszis történet, ellenben egy igazi angol klasszikus, ami már ősidők óta  a listámon van. A könyvet szinte rögtön a 2012-es megjelenése után megvettem, tehát már lassan kilenc éve csücsül a polcomon. Atyaég! Olvasni kell, most már tényleg. 


Margaret Atwood: Guvat és Gazella - Szeretném folytatni az Atwood-olvasásomat, ami tavaly abbamaradt. Igazából A vak bérgyilkos is tervben van, de majd meglátjuk, sorra kerül-e. 


Donna Tartt: A titkos történet - sokáig valahogy nem vonzott a történet, pedig mindenki ódákat zeng róla, akivel nagyjából egyezni szokott az ízlésünk. Aztán  valamikor kattant bennem valami, és nem sokra rá - tavaly januárban - szembejött velem egy Libris akcióban. Mi ez, ha nem egy jel?


Jean Webster: Patty a kollégiumban - Jean Webster adta nekem Judy Abbottot és Sally McBride-ot, akiket i-má-dok. A Kedves Ellenségem! újraolvasása tervben is van idén. Jó lenne megismerni Pattyt, ezt a harmadik főhőst, aki remélem, szintén ugyanolyan kellemes órákat tud nekem szerezni, mint a fentebb említett két másik lány. Odáig vagyok az ilyen bájos könyvekért. 


L. M. Montgomery: Az ezüst erdő úrnője - A bájos történeteknél maradva, ismét csak egy L. M. Montgomery könyvet tettem fel a listámra, mert biztosra szeretnék menni, hogy a kedvesség ne maradjon ki az olvasmányaim közül idén sem. Mert lelkileg feltöltenek és a világ is rögtön színesebb utánuk. Terveim szerint még ennél is több hasonló kontent várható idén nálam. 


Edith Wharton: A vigasság háza - Már két vcs-t megjárt ez a kötet, mert Whartont nagy hiányosságomnak tartom. Persze, nem az "elmondhassam-hogy-olvastam" érzés miatt szeretnék tőle olvasni, hanem mert úgy érzem, ő is az a tipikusan nekem való szerző. Szatirikus stílus, érdekes női főszereplő... ez így egészen jól hangzik.


Jenn Lyons: Királyok veszte - imádok belehelyezkedni a nagyívű fantasykbe. Női szerzős, úgyhogy még jobban izgat. 2019 karácsonyán vettem a férjemnek ajándékba, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy majd én is olvasni szeretném, ha jó. És elég jó volt, mert négy nap alatt elolvasta ezt a monstrumot. Nyilván én nem fogom ennyi idő alatt semelyik dimenzióban, de mindenképp szeretnék megismerkedni vele. Kitabu is jókat írt róla. 

 

Marjorie Liu: Monstress 1. - lenyűgözött ez a képregény a rajzaival, amik olyan aprólékosak, olyan csodás stílusúak, hogy kész vizuális gyönyör az egész kötet. Vegyes értékeléseket olvastam a sztoriról egyébként, kíváncsi leszek én hova fogok tartozni. De olvasni tuti csak akkor fogom, ha visszatérünk Magyarországra, mert ha mégis jó a sztori, eléggé bajban leszek, hogy nem tudok azonnal a folytatásait beszerezni. 


Leigh Bardugo: Crooked Kingdom - a Six of Crows-t (magyarul Hat varjú címen) még tavaly előtt olvastam, és eléggé bejött ez a fantasys Ocean's Eleven történet. Igen, voltam olyan kis felszínes, hogy a folytatását is a díszkiadásban szerettem volna megvenni, ha már az elsőt abban vettem. Mivel ezt pár hónapra rá sikerült csak, így a lnedületem kicsit megtört ennél a történetnél. Idén szeretném majd ezt pótolni, és megtudni, hova fut ki ennek a furcsa kompániának a története. 


Kleinheincz Csilla: Ólomerdő - úristen, ez a könyv is mióta megvan. Elképesztő. Még a blogolásom hajnalán vettem meg Delta Visionös kiadásban. Aztán ahogy abból az időből rengeteg könyv, ez is elsikkadt a polcaim mélyén. Theodora nem régen olvasta a trilógia utolsó részét, és a lelkesedése ismét csak emlékeztetett arra, hogy nekem bizony itt van az első rész ovlasatlanul a polcomon. Sokan a hazai fantasyirodalom klasszikusának tartják már ezt a történetet, ideje lenne megismernem nekem is.


Maja Lunde: Hónővér - ha ez sorra kerül nálam, az csakis decemberben. Elképesztő grafikával megáldott keserédes karácsonyi történet, aminek az olvasását tekintve 2020-ban rezgett a léc, de aztán nem szerettem volna lehozni magam az életről ebben az érzékeny korszakomban. Úgyhogy majd idén hátha sorra kerül.




 * Ahogy szoktam, majd ezt a bejegyzést is frissítgetem a linkekkel bizonyos időközönként. Mindenkinek hajrá idén is!  *

11 megjegyzés:

theodora írta...

Sok kedvencem szerepel ezen a listán, remélem tetszeni fognak! :)))

Heloise írta...

Kösziii! Én is nagyon remélem! Nagyon lelkes vagyok velük kapcsolatban, remélem kitart ez a lista végéig :D

Sister írta...

De jó kis lista! :) Tök szuper, hogy versenyen kívül is elindulsz, remélem, az év végére több kedvenc is akad majd köztük! :)

Ja és Mumiiiin! <3 A sündisznó eleganciájára kíváncsi leszek - anno én is beszereztem (sőt, ajándéka megkaptam), de valahogy egyáltalán nem fűlött hozzá a fogam, úgyhogy pár éve eladtam. A Love Starral is szemeztem már, de a disztópia címke kicsit visszahúz, hátha majd sikerül rámcáfolnod! ;) Hajrá neked, jó olvasást kívánok valamennyihez! :*

Heloise írta...

@Sister: Nagyon köszönöm! <3
Mumint már nagyon muszáj volt, olyan lelkiismeretfurdalásom van, akárhányszor ránézek szegénykére :( A LoveStarral kapcsolatban jó megérzéseim vannak, legalábbis az író korábbi könyvei nekem nagyon tetszettek :)
Köszönöm szépen a drukkot, igyekezni fogok <3 :-*

PuPilla írta...

Tetszik a listád, és van közös vcs-nk idén, A titkos történet, juhé! Remélem sorra kerítjük mindketten. ;) Hajrá!

Avilda írta...

A vigasság háza nagyon jó, szerintem a legjobb regénye! Nem fogod megbánni, hidd el, és nem olyan nehéz a nyelvezete. Edith Wharton szerintem egy zseni volt :)
A Guvat és Gazella is nagyon jó! Nekem is folytatnom kéne már a sorozatot.
Sok sikert a teljesítéshez! :)

Heloise írta...

@PuPilla: Köszi :) Amúgy gyakran szokott lenni egy közös vcs-s olvasmányunk :) Csak mivel én általában bebukom, ezért nem szokott az nálam olvasottak közé kerülni általában :)

@Avilda: Köszi a lökést Whartonhoz, most már még jobban várom, hogy ennyire pozitívan nyilatkoztál róla! Tudom akkor kit kell keresnem, ha elakadok mégis a nekikezdésben :)
Nagyon köszi a drukkot is! :))

Avilda írta...

:) Nincs mit, a blogomon írtam is róla egy bejegyzést, ha érdekelne - csak azért ajánlom, mert vannak azok a posztok, amiket szívemen viselek, és mivel annyira megrendített a könyv, ez is egy ilyen volt! Mai napig nagy hatással van rám az a regény. Tényleg remélem, hogy téged is ennyire kikészít majd :D :D

Heloise írta...

Hoppá ez a kommented meg elkerülte a figyelmemet, bocsánat!
Mindenképp elolvasom a bejegyzésedet is róla, engem már fellelkesítettél Whartonnal kapcsolatban! :) haha, én is remélem, hogy kikészít engem is :))

Nita írta...

A sündisznó eleganciája, A titkos történet és a Gesztenye, a honalapító nagy kedvencek, remélem te is szeretni fogod őket. :)

Heloise írta...

Én is nagyon remélem, izgulok is a velük való találkozás miatt :) nagyok az elvárásaim :) de szerintem biztosan a szám íze szerint való könyvek ezek.

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS