Pokoli szerkezetek - trilógia

A Pokoli szerkezetek - trilógia már a megjelenése óta nagyon birizgálta a fantáziámat, több okból is:

1. elvégre Cassandra Clare írta, és anno a Végzet ereklyéi-sorozatért is odáig meg vissza voltam.

2. mert steampunk, és ezt úgy fokozott mértékben szeretem.

3. mert izgalmas és pörgős YA-ra vágytam, ami nem terheli le túlságosan az agysejtjeimet esténként. 

Nos, azt hiszem, hogy mondanom sem kell, hogy eléggé deja vu -érzésem volt: mintha csak a három évvel ezelőtti önmagamat láttam volna, aki a Csontváros világába mélyed bele, egyre inkább kiszakíthatatlanul. Az első kötet úgy megnyert magának, mint annak a rendje. Nem számított, hogy esténként mennyire fáradt voltam, és hogy a szememet alig bírtam nyitva tartani, egyszerűen muszáj volt elővennem, és belemerülnöm, mert egyszerűen kellett és szükségem volt arra az érzésre, amikor nyakig benne vagyok a történetben. Úgy körülbelül annyira, hogy nappal munka közben olyan fontos és eget rengető kérdések jártak a fejemben, mint milyen tervei vannak a Magiszternek Tessával? Vajon hol van Tessa bátyja? És vajon, ha Willel összetalálkoznék, rögtön belezúgnék-e vagy inkább felképelném először?

Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Mint kiderül, Tessa korántsem olyan hétköznapi lány, mint ahogy az ember első ránézésre gondolná. Valami úton-módon  egy különleges képesség birtokában van, ez pedig az alakváltás. A lány képességénél csupán múltja a titokzatosabb. Mindenesetre egy szerencsés véletlen folytán bekerül a londoni intézet árnyvadászainak körébe, akik oltalmat nyújtanak a lánynak, nehogy a Magiszter felhasználhassa őt és különleges képességét önnön ördögi céljaira. 

Clare igazából a Végzet ereklyéi-sorozatnál bevált receptet hozta itt is, sok hasonlóság felfedezhető szerintem a két trilógia között, ám ezért mégsem tudtam haragudni, mert a humor, az árnyvadászok világa és az itt felvonultatott karakterek igazából bőven kárpótoltak mindenért. Sőt, szerintem a titkok eltitkolása itt már sokkal jobban ment az írónőnek. Engem legalábbis meglepetésként értek a csavarok, és a legtöbb dologra most tényleg csak akkor derült fény, amikor az írónő valóban leleplezni szándékozta azokat. Ezt még anno a Csontvárosnál és társainál kicsit nehezményeztem, de úgy tűnik, az írónő sokat fejlődött e tekintetben (vagy csak én voltam fáradtabb olvasás közben), szóval a történet így aztán még jobban vitt most magával. 

Jace Wayland után pedig ismét csak sikerült egy olyan karaktert alkotnia, nevezetesen Will Herondale-t, aki szemtelen rosszfiúságával abszolút és visszavonhatatlan rajongást váltott ki belőlem, no meg persze hangos romantikus sóhajtozásokat. Azt hiszem, Cassandra Clare az ilyen típusú férfikarakterek mestere. Olyan vonzóvá tudja varázsolni a bunkó srácokat, hogy az ember kis híján beléjük habarodik.

Igazából a rajongásom és a lelkesedésem végig töretlen volt, úgy beszippantott ez a világ magába, mint annak a rendje. Egyedül egy kifogásolni valót éreztem a második kötettől, ez pedig a young adultok kötelező eleme, a híres-hírhedt szerelmi háromszög. Innen pedig némi SPOILERes rész következik...  Szóval, Tessa és Jem... Ne haragudjatok, de nekem ez egyáltalán nem működött. Számomra totálisan hiteltelen volt, és körülbelül úgy pislogtam, akárcsak Will, mikor Tessa bevallotta, hogy ő egyébként Jembe is szerelmes. Olyan hirtelen jött ez az egész, és persze a szerelmi vallomások sorrendje is megkérdőjelezte bennem Tessa érzéseinek valódiságát. A vele való kapcsolata szerintem eléggé erőltetett volt, inkább volt ez barátság mint valódi szerelmi viszony. Clare mégis erőltette ezt az egész dolgot, és igazából nem értem, miért... jó, persze értem én, hogy miért, csak éppen felfogni nem vagyok képes. Will és Tessa működött, abszolút működött, én totálisan elhittem a köztük lévő vonzalmat, azonban a Jem iránt érzett érzései szerintem elég hamiskásak voltak, talán inkább volt ez a barátság és szánalom meg a zavarodottság különös keveréke, mint igaz szerelem. Csakhogy erről nemhogy Tessa, de még az írónő sem tudott. Ezt meg eléggé nehezményeztem. Spoileres rész vége.


Mindenesetre akár így, akár úgy, de jó kis kikapcsolódást nyújtott ez a trilógia számomra. Jó volt egy kicsit dagonyázni Clare fantáziavilágában, ami egy young adult regényhez képest elég jól kigondolt. Az írónő könyveiben amúgy leginkább a humort szeretem a legjobban, az úgy tényleg mindig betalál nálam a legváratlanabb helyzetekben is, és azt hiszem, ilyen könyvekkel jó kiszakadni igazán a szürke hétköznapok világából. Továbbra is tartom magam ahhoz, amit már a Csontváros olvasása alatt mondogattam magamban: ha nagy leszek, árnyvadász szeretnék lenni. De most már azzal a kiegészítéssel, hogy "lehetőleg a viktoriánus kori Londonban."

Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - Az angyal, A herceg, A hercegnő
Infernal Devices - Clockwork Angel, Clokwork Prince, Clockwork Princess
Fordította: Kamper Gergely
Kiadó: Könyvmolyképző