Értelem és érzelem

Willoughby egy tuskó! Ezt szeretném még itt az elején leszögezni - ha esetleg a későbbiekben elfelejteném leírni. Meg valószínűleg ez a legfontosabb meglátásom a könyvvel kapcsolatban.

A regény eredeti címe Elinor és Marianne volt - nem tudni, hogy az első verziója pontosan mikor keletkezhetett, de 1797-98 között kezdte meg az átírását, és 1811-ben jelent meg nyomtatásban. Claire Tomalin Austen életrajzában azt írja, hogy a regény első változata még levélregény volt, akárcsak a Lady Susan. Ezt később már nem találta elég jónak, ezért átírta, s a regény címét is megváltoztatta Értelem és érzelemre. Elképesztő egyébként belegondolni, hogy a történet születése és az első kiadása között mennyi év telt el, s ezek alatt az évek alatt mennyit tökéletesíthette az írónő. Sajnos az utókorra nem maradt a kéziratok egyik változata sem - pedig biztos érdekes lenne látni, hogy mely' részek kerültek átírásra, vagy egyáltalán: hogyan nézhetett ki a regény legelső és eredeti változata.

Hirtelen nem is tudom, hogy ezt a regényt hova is helyezzem az Austen könyvek rangsorában. Talán maga mögé utasította az eddig második helyen álló A mansfieldi kastélyt is, hiszen a Dashwood nővérek története egyszerre volt komor és humoros, valamint egyszerre könnyed és elgondolkodtató. Tele volt olyan apró drámákkal, amelyek szerintem akár önmagukban is elegek lennének egy-egy regényhez - ám ezt az alapvetően komor hangulatot Austen remekül használt és szórakoztató iróniája kicsit enyhítette olvasás közben.

A Dashwood család viszonylag jómódban él Norlandben egészen addig, amíg Mr. Dashwood elhalálozik. Birtokát előző házasságából való fiára, Johnra hagyja - akit megkér, hogy gondoskodjon helyette feleségéről és három lányáról: Elinorról, Marianne -ről és Margaretről. Ám John felesége, Fanny addig manipulálja férjét, míg a Dashwood lányok különösebb jövedelem nélkül el nem hagyják Norlandet, hogy szegényesebb körülmények között új életet kezdjenek a Barton villában Mrs. Dashwood jómódú unokatestvére, John Middleton jóvoltából.

Elinor még Norlandben beleszeret pénzéhes és önző sógorasszonyának öccsébe, a félénk és jószívű Edward Ferrarsba, akit édesanyja keményen fog, és kifejezett óhaja, hogy fia csakis jómódú hölggyel köthet házasságot. Így nem csoda, hogy Fanny nem igazán nézi jó szemmel Edward és Elinor bimbózó kapcsolatát. 

Marianne eközben az igazi, mindent elsöprő szerelem után vágyakozik, ami mentes minden tartózkodástól. Értetlenül nézi nővérét Elinort, aki Edward iránt érzett érzelmeit az etikett hűvössége mögé bújtatja. Marianne-re új otthonukban talál rá a hőn áhított szerelem, a jóképű és szenvedélyes Willoughby személyében. Kapcsolatuk nyíltsága és közvetlensége megbotránkoztatja az ottani társaságot, illetve a szintén Marianne után epekedő Barton ezredesnek pedig ezzel mély szívfájdalmat okoz. 

Na, és innen jönnek a kisebb-nagyobb spoilerek, mert ezek nélkül egyszerűen képtelen vagyok érdemben beszélni erről a könyvről. Én szóltam!

Skottie Young illusztrációja

Austen címválasztása nem véletlen, hiszen az Értelem és érzelem a két Dashwood nővér alapvető életfelfogását tükrözi. Míg Elinor az érzelmeit mélyen magába fojtja, és inkább a józan ész tanácsait követi, addig Marianne erre képtelen: ő inkább az érzéseire hagyatkozik, s emiatt mélyen megveti a társadalmi etikett undorító képmutatóságát. Nem csupán a szerelmet élik meg ők másként, hanem az általánosságban vett életfelfogásuk is alapvetően különböző. Marianne álmodozása és szenvedélyessége miatt első pillantásra talán egy buta kis fruskának tűnhet (és hát valahol tényleg az) - különösen józan megfontoltságú nővére mellett -, ám ez csak az első pillantás megtévesztése. Ahogy haladtam a regénnyel, Marianne-nel is egyre jobban elkezdtem szimpatizálni, és megérteni őt. 

Emlékszem, Austen életrajzírója, Claire Tomalin egyfajta vitairatnak tekintette ezt a regényt, amely azt a kérdést boncolgatja, hogy vajon melyik hozzáállás a helyesebb, illetve a kifizetődőbb? Marianne szenvedélyessége vagy Elinor hűvössége? A regény végének a tudatában én azt mondom, hogy végül maga Austen is az értelem mellett teszi le a voksát. Hiszen a végén Marianne is felhagy a szenvedélyességgel, és az értelem hűvössége és megfontoltsága uralkodik el rajta is. Ha belegondolunk, ez valahol szomorú dolog. Úgy éreztem, Marianne végül feladta önmagát. Ám Austennek igaza van: ebben az alapvetően számításokra és képmutatásra ítélt társadalomban ritkán marad meg az őszinteség a maga romlatlanságában. Marianne elvei és elképzelései a házasságról a végére mind eltörlődtek, s végül úgy döntött, hogy élete hátralevő részére inkább egy társat választ magának, mint a mindent felemésztő szerelmet. Ha megnézzük, a végére pont fordult a kocka kettejük között: hiszen az értelmet képviselő Elinor végül egy igaz szerelemre épülő házasságba lépett be, míg a szenvedélyes Marianne egy jó barátot választott férjéül. Marianne, hogy képes legyen túlélni ezt a világot, örökre bezárta magába a veszélyesen végletes érzelmeit, és inkább a csendes boldogságot választotta. 

S hogy mi van Willoughby-val? Hát ő alapvetően egy tuskó, aki ráadásul még gerinctelen is. Nem tudta Austen felmenteni a szememben őt azzal, hogy Willoughby Marianne iránt érzett érzései mégiscsak igaziak voltak. Mert oké, szerintem ez egy dolog. De attól még mindig ott van Beth, akit Willoughby a tettével szinte szakadékba lökött, és szegény lánynak esélye sem lesz ezek után egyenesbe hoznia az életét. S erre a tényre Willoughby igazából még csak rá se bagózik - inkább boldogan csücsül a tetemes mennyiségű hozományon, miközben Marianne után epekedik. Amúgy szerintem Austen még nem bánt így el egyetlen főhőssel sem, mint Willoughby-val. S én azt mondom, meg is érdemelte. Bár lehetséges, túl szigorú vagyok vele. 

Igazából még annyi mindent lehetne boncolgatni ezen a regényen - egészen Barton ezredes tragédiájától kezdve a karakterek árnyalásáig -, de ezeket talán majd máskorra hagyom. És amúgy pont ezért (is) szeretem Austen regényeit: mert mindig van miről beszélni velük kapcsolatban. Örülök, hogy ezt a könyvet választottam 2015. első olvasmányának. 

Jane Austen: Értelem és érzelem

Sense and Sensibility

Fordította: Sillár Emőke

Kiadó: Ulpius-Ház Könyvkiadó

Oldalszám: 428