Itt vagyok

Megint eltűntem. Hónapokra. Igazából tudtam, hogy el fogok hallgatni, de nem akartam jelezni ezt a szándékomat, mert az olyan végleges lett volna. A leírt szavak mindig olyan véglegesnek tűnnek, nem? Nem tudtam, hogy mennyi időre hagyom magára a blogomat, néha megfordult a fejemben, hogy talán végleg, néha pedig úgy voltam vele, hogy csak egy kis időre, mert egy kis pihenésre van szükségem. Persze azért az általam olvasott blogokat továbbra is követtem, csupán a csendes olvasók táborát erősítettem. 

Most pedig itt vagyok. Úgy érzem, hogy tényleg itt vagyok. Itt akarok lenni, folytatni szeretném az olvasónaplómat, amit még 2009 nyarán elkezdtem. Rengeteg örömet szerzett nekem régebben az írás, és ahogy olvastalak Titeket csendben, mindig elért hozzám a nosztalgia, hogy milyen jó is volt ez az egész... (és bár ugye csendes olvasóként nem jeleztem, azért itt szeretném elmondani, hogy bizony a könyvesbolti vásárlásaim nagy része továbbra is Nektek köszönhető, ahogy a soha nem csökkenő kívánságlistám is :D )

Azért mégis csak szeretnék egy kis magyarázattal szolgálni, így utólagosan is, hiszen leköszönő bejegyzést sose írtam, és na, azért mégis csak szeretnék tiszta lappal kezdeni. 

Tavaly nyáron úgy éreztem, hogy kiégtem. Más oldalra is írogattam könyvajánlókat, ami keményebb tempót kívánt, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy az olvasmányaim nem a saját választásaim voltak. Ahogy az olvasás egyre kevésbé okozott örömöt, úgy az írás se ment - döntöttem: otthagytam azt a platformot. Vártam, hogy majd újra magamra találok, és folytathatom itt az írást olyan tempóban és a saját könyveimről, ahogy régen. De egyszerűen nem ment. Az olvasás még éppen hogy, de a gondolataim elvesztek. Nem volt mit mondanom a könyvekről. Aztán jött a tavalyi év második fele, ami egy igazi mélyrepülés volt magánéleti szempontból - akkor már olvasni se tudtam. Szinte semmit. 

Januárban kezdtem rátalálni ismét az olvasásra, de még elég gyakran voltak kilengéseim és inkább a saját kis világomat választottam, mint az irodalomét. Most már úgy érzem, kicsit egészebb vagyok, mint egy évvel ezelőtt. Szeretném leporolni a könyves blogom fedelét, amit hálátlanul magára hagytam; ő csak türelmesen várt és várt, amíg vissza nem térek hozzá. 

Hát itt vagyok, blog!

Nem tudom, hogy leszek, mint leszek, milyen gyakran leszek itt - mindenesetre egy biztos: itt leszek. Meg az olvasmányélményeim is.

Nos, csak ennyit akartam mondani.

Kép: Thomas Benjamin Kennington