Ha sorrendet kéne állítanom a Harry Potter-kötetek között, nagy nehézségek árán arra jutnék, hogy a Bölcsek köve mellett a Félvér herceg kerülne a dobogó tetejére. Előbbi imádott gyerekkori nosztalgia miatt, hiszen az első sorokat elolvasva újra és újra azt a bizonyos karácsonyt élem át, amikor tizenhárom évesen megkaptam édesanyámtól ajándékba. A Félvér herceg pedig az a rész, ahol egyre inkább árnyalódik előttünk Voldemort alakja, egyre több összefüggés kerül napvilágra, érzelmileg totálisan leránt a mélybe, ja és Harry viselkedése végre nem idegesít.
Amúgy be kell vallanom valamit: ennek a könyvek az első fejezetéért egyszerűen rajongok. Ahogy a narrátor szellemként végiglebeg, és mesél az alvó Harryt körülvevő tárgyakról, és ezáltal ismerteti olvasóival az eddig történteket, zseniális. Rowling itt annyira más technikát használ, mint előtte, és én ezt egyszerűen imádom. Már szerintem ezzel kitűnően felvezeti, hogy egy igazán komplex kötetet tartunk a kezünkben, és újra meggyőz (bár nem mintha kérdéses lett volna), hogy Rowling íróként kiváló.
Jaj, és tudom, hogy ez mennyire gáz már, hogy ennyi szuperlatívuszt használok egy bejegyzésen belül, de képtelen vagyok másként kifejezni a bennem élő rajongást, ami az utóbbi hetekben ismét totálisan bekebelezett. Szinte mindenkinek az agyára megyek a környezetemben mostanában mikor például olyanokat mondok, hogy "jaj, hát igen.. sárkányból nem lesz golymók." vagy "most minden knút számít" - persze, tökre nem csodálkozom ezen, és igyekszek mindenkit megnyugtatni, hogy már csak pár nap és vége.
Visszakanyarodva a konkrétan ehhez a kötethez fűződő rajongásom mértéktelen szuperlatívusz mennyiségére, el kell mondanom, hogy mennyire érdekelt már az első olvasástól kezdve Voldermort múltja. Harry és Dumbledore ebben a kötetben ugyanis egy közös utazásra indulnak a múltban, emlékeknek merülnek alá, s céljuk ezzel nem más, minthogy Tudjukkit megismerhessék úgy, mint előttük még senki más. Megtudhatjuk, honnan és milyen körülmények közül indult, hogyan nőtt benne egyre inkább a becsvágy és a kegyetlenség - persze, Rowlingnak ezzel nem célja őt felmenteni szemünkben, nem fogjuk kevésbé pszichopatának tekinteni ettől Voldemortot, de mégis árnyalódik előttünk az alakja, már nem csupán egy szimpla gonosz lesz, hanem a személyisége jóval komplexebbé válik.
“I am not worried, Harry,” said Dumbledore, his voice a little stronger despite the freezing water. “I am with you.”
Harry és Dumbledore kapcsolata ebben a kötetben válik a legszorosabbá, amolyan igazi mester és tanítvány módjára. Harry egyre inkább befogadja bizalmába az öreg varázslót - nem mintha eddig nem bízott volna benne, de ritkán felelt őszintén a kérdéseire. Ebben a kötetben már fel meri vállalni Dumbledore előtt sejtéseit és gondolatait, még akkor is, ha elutasításba ütközik. S ez szerintem a kapcsolatukban mindenképp előrelépés, ahogyan az is, hogy Dumbledore egyre inkább beavatja Voldemorttal kapcsolatos felvetéseibe és terveibe, jóllehet ezt inkább a szükség szüli részéről.
Sokat gondolkodtam egyébként azon is, hogy kicsit talán egyenlőtlenek a viszonyok Dumbledore és Harry esetében: míg előbbi inkább a megoldás kulcsát és egy tanítványt lát a másikban, addig utóbbi talán inkább egy apafigurát keres; egy felnőttet, akihez ragaszkodhat, akinek a közelében végre biztonságban érezheti magát. Hiszen Dumbledore ezt jelentette Harry számára szerintem. És ez a felismerés nagyon elszomorított, még annak tudatában is, ha Dumbledore konkrétan kegyetlenségnek és igazságtalanságnak érezte, hogy egy ilyen idős fiúra ekkora terhet kell raknia.. Tehát, ezzel nem azt akarom mondani, hogy Dumbledore rossz ember ugyan! és csak kihasználja Harryt a jó cél érdekében, csupán azt, hogy talán arra ő sem volt teljesen felkészülve, hogy egy lelkileg sérült gyerek mennyire keresi a kapaszkodókat és mennyire ragaszkodna hozzájuk teljes szívével.
Nyomozni valót is bőven kapunk ebben a kötetben, többféle rejtély is kering itt, ám Rowling krimiírói vénájának ez meg se kottyan. Még mindig vezetni tudja olvasóját az orránál fogva, és aztán a vége.... a vége mellbe szúr és szétszakít még ennyi újraolvasás után is.
“Dumbledore will only leave from Hogwarts when there are none loyal to him!”
J. K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince
Bloomsbury
652 oldal
7 megjegyzés:
Tényleg olyan jó mostanában, hogy minden blogon talál az ember valami kis HP kontentet! :) Nagyon örülök, hogy folytattad az olvasást, vártam már ezt a posztot, mert a HBP nekem is a szívem kis csücske, bár nálam sokáig a Titkok kamrájával állt versenyben ugyanúgy, mint nálad a Bölcsek kövével. :) A Titkok kamrája volt ugyanis nekem a toptoptop, egészen a hatodik kötet megérkezéséig, azt találtam a legizgibbnek. A hatodik rész viszont überelt mindent, imádtam a mélységét, a történeti csavarjait, a szívettépését, mindent. Az első fejezetek nekem is élénken élnek az emlékezetemben.
Tök jó, hogy ilyen HP-sakat mondasz a hétköznapokban is. :D Én partnered lennék (Csíny letudva! :D)
Felettem most kicsit összecsaptak a fellegek, és alig tudtam olvasni, de most már tényleg hamarost előkapom én is az első kötetet és nem lesz megállás. :)
@PuPilla: Ó, és azóta már elolvastam a hetedik részt is újra, és ah.... most úgy érzem, totál kiüresedtem, és nem vágyom máshova, csakis Roxfortba. :D szörnyű, hogy milyen mértékű függést tud csinálni az emberben, még ennyi újraolvasás után is... de még szerencsére várat magára a vadiúj illusztrált titkok kamrája is, arra majd karácsonykor vetem rá magam (igyekszem kibírni addig... :D )
Igen, a hatodikkal pontosan így voltam én is! :) Bekebelezett már az első olvasástól kezdve. Rowling itt még a szokásosnál is jobban odatette magát szerintem. (már ha lehet ezt fokozni :) )
Sejtettem, hogy te partner lennél benne :) Szuper lenne egyébként, mi biztosan remekül szórakoznánk :))
Szuper, már várom nagyon, neked mit ad az újraolvasás! :)
Jaj nálam is ez szokott lenni, nagyon szeretem újraolvasni, nagyon várom a hatodik hetedik részeket, és aztán puff, kiüresedés, mit kezdjek most az életemmel?! Ugyanakkor fel is tölt teljes mértékben újra és újra. :) Tényleg varázslat. :)
Nálunk a családban előfordulnak többször is HP-s beszólások, mert a szüleim is nagyon szeretik (bár leginkább a filmekre emlékeznek már csak, és a könyveket nem olvasták újra az első olvasás óta). Hesberöppsi tündemancát, wingardium leviosát meg invitót simán mondunk egy normál beszélgetésben. :D
De jó :) nekem is ez a rész a kedvenc, ami nem meglepő, mert mindig is jobban érdekelt a sötét oldal mint a kis túlélő :D amúgy Rowling engem tényleg itt győzött meg arról hogy nem csak világot kitalálni tud hanem elég komoly író is, ahogy az egész köteten át lebegteti Voldemort alakját miközben a jelenben egyáltalán nem szerepel, de a múltjába egyre jobban belemélyedünk és kristályosodik előttünk a gonoszság mértéke, az konkrétan zseniális.
Kár hogy nálam a hetedik rész viszont istenesen pofáncsapja a hatodikat :D
Alig várom az illusztráltat hogy karácsonykor újraolvashassam aztán szerintem jövőre én is folytatom a sorozatot, nem várok évről évre egy részt ;)
Ó, lányok totál elkeveredett a kommentetek a mailfiókomban (a spamek közé ment valahogy), és most néztem csak rá az oldalamra :(
@PuPilla: Ó, ezt olyan szépen mondtad :) ez tényleg varázslat! Most kezdek magamhoz térni az élménytől, lassan talán el tudok szakadni a HP-univerzumtól egy időre. De hihetetlen, hogy tényleg ennyi ideig ott motoszkál az emberben, és kiszorít minden más könyvélményt. :)
@Ilweran: Igen, pontosan! :) Nekem is ez tetszik annyira ebben a részben, meg szerintem itt a narráció is változott a korábbiakhoz képest. Az első fejezetet konkrétan imádom emiatt :) Ó, a hetedik rész ennyire nem jött be? Igazából a hetedik sokáig nekem is a végén kullogott, de a mostani újraolvasáskor revideáltam a korábbi nézetemet vele kapcsolatban. :) Most valahogy az is hihetetlenül jól esett, és jobban megkedveltem. Nekem az ötödik rész a mélypont úgymond, azt a mostani újraolvasás se kedveltette meg velem :D
Jaj, de jó - ennek nagyon örülök, hogy folytatod te is jövőre :) Nagyon kíváncsi vagyok hogy fogod látni a sorozatot :) Az illusztrált nekem Mikulás ajándék lesz, nem tudok vele várni karácsonyig :D úgyhogy megkapom hamarosan magamtól :D
Minden szavaddal egyetértek. :) Szerintem is ez az egyik legjobb kötet, bár PuPillához hasonlóan nekem is a kettővel áll versenyben. Most egy kicsit a hathoz húzódik jobban a szívem, újraolvastam a nyáron az 5 & 7-tel együtt, tök jó volt. :) Az illusztrált kiadásból az elsőt olvastam decemberben, nagyon szépek a rajzok, a többire is szívesen sort kerítek.
Én Voldemort múltjáról imádok olvasni, nagyon jól kitalálta/írta meg Rowling. Annyira jó lenne, ha megírná külön könyvben is az ő történetét, biztosan lenne akkora hírverése, mint a HP8-nak; sőt, még talán több is.
Hah, csatakozok hozzátok a HP-mondásban. Gimis barátaim mondták, hogy én elsőben folyton a HP-ből idéztem (kicsit már zavarta is őket, gondolom), de ez nekem fel se tűnt. :D Kicsit se vagyok fan. :D
@horsegirl: Igen, én is oda vagyok az illusztráltért, csodásan álmodta újra ezt a világot Jim Kay. :) Imádom csak úgy nézegetni is. :)
Ú, tényleg! Az is mennyire jó lenne, ha írna róla... :) Egy Voldemort sztorira én is vevő lennék :)
Ó, engem biztos nem zavart volna, én imádom az ilyesmit még ennyi év után is :)
Megjegyzés küldése